A főkönyvi számla két oldala, a “tartozik” és a “követel” helyes használata jelenti a legnehezebb próbatételt a könyveléssel ismerkedők számára. De vajon tényleg csak egy könyvelési technika az, ami ilyenkor a kihívást jelenti?! Az alábbi írásból megértheted, hogy itt is – mint annyi minden más tanulási feladatnál életed során – miért nem a “vagy-vagy” hanem az “és” a megfelelő válasz.
Könyvelési adok-kapok?
A könyvviteli számla bal oldalát Tartozik (T) oldalnak, a jobb oldalát Követel (K) oldalnak nevezzük. A „Tartozik” és „Követel” ugyanolyan szakmai elnevezésnek fogható fel, mint pl. az „anód” és „katód” a fizikában, vagy a „pozitív” és „negatív” a matematikában. E megnevezésekt(l a számlarendben használt valamennyi számla esetében nem kell különösebb logikát számon kérni: a kontírozáskor jelentése mindössze annyi, hogy – amennyiben valamennyi könyvviteli számlát kis mérlegnek képzelünk el, akkor a “tartozik” megnevezés, értékeket a bal “serpeny(be, míg a “Követel” megnevezés,eket a jobb serpenyőbe helyezzük.
A számlák két oldalára könyvelt tételek összegének különbsége az egyenleg. A főkönyvi számlának a Tartozik vagy Követel egyenlegét a számla két oldalára könyvelt nagyobb forgalom határozza meg. Tartozik a számla egyenlege akkor, ha Tartozik oldalra könyvelt összeg meghaladja a Követel oldalon könyvelt összeget. A számla egyenlege Követel, ha a számla Követel oldalára könyvelt összeg meghaladja a Tartozik oldalára könyvelt összeget.
A Tartozik és Követel elnevezés a perszonális számlaelméletekben bukkan fel, amelyek lényege az volt, hogy a számlákat formai szempontból csoportosították és minden számla mögé egy-egy személyt rendeltek. A számlákat tehát megszemélyesítették, és úgy vélték, hogy a könyvelés nem a vagyontárgyak mozgásának kimutatására irányul, hanem a tényleges tartozások és követelések rögzítésére. A perszonális számlaelmélet alapvető könyvelési szabálya: aki ad, az követel, aki kap, az tartozik.
Tehát adás és kapás, követelés és tartozás… Az adás egy csereaktusnak mindig a kezdeményező, aktív, míg a kapás az elfogadó, passzív oldalát adja. Az üzleti világban ezt a két cselekedetet folyamatosan mérlegeljük, vigyázva hogy a mérleg két serpenyője lehetőleg egyensúlyba legyen.
Sőt! A magánélet szinte minden területén az adok kapok elvét igyekszünk érvényesíteni. Ilyen értelemben Karinthy alábbi gyönyörű, verse gyakorlatilag egy könyvelési adok-kapok lenne csupán?
Karinthy Frigyes: Lecke
Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni.
Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.
És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted,
Bő könnyeim, a könnyü bért,
Mit értem ontsz, a könnyekért.
Eldobtam mindent – íme, lásd,
Hogyan lehet szeretni mást,
Kiért mindent százszor megadnál,
Ezerszer jobban önmagadnál.
Kész vagyok meghalni miattad,
Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
Ahogy hiszem, hiszen mutattad.
Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.
Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e –
Mindössze ennyi volt a lecke,
Mindössze ennyi a titok,
De jaj neked, ha nem tudod.
Jaj néked, hogyha az egész
Szabály és példa kárbavész –
Jobb lett volna meg sem születni
Nékünk, mint egymást nem szeretni.
Az adok-kapok játszma egyoldalúvá válása mellett nem létezik sem egészséges üzleti, sem egészséges magánéleti kapcsolat. Aki örökösen csak kapni akar, akinek „minden jár” mindig csak elfogad a viszonzás leghalványabb igénye nélkül, az valójában megrekedt a fejlődés gyermeki szintjén. Az adás az éretté vált felnőtt viselkedési mintája. Erich Fromm szerint az anyagi dolgok szférájában adni annyi, mint gazdagnak lenni. Ám nem az a gazdag, akinek sok van, hanem aki sokat ad. Az áruhalmozó, aki attól retteg, hogy hátha elveszít valamit, bármennyije van is, lélektanilag tönkrement nincstelennek tekinthető. Aki viszont önként tud adni, az gazdag. A szegénység egy bizonyos ponton túl lehetetlenné teszi, hogy valaki adni tudjon, és ez nemcsak a közvetlenül okozott szenvedés miatt annyira fájdalmas, hanem azért is, mert megfosztja a szegényt az ajándékozás örömétől és lehetőségétől, s emiatt valóban “aki szegény, az a legszegényebb…”
A nem anyagi dolgok szférájában is sajátos kölcsönhatás van az adok-kapok között. Mit adhat e tartományban az egyik ember a másiknak? Nem mást, mint önmagát, önmaga legbecsesebbjét, valamit a saját életéből: örömét, érdeklődését, értelmét, tudását, jókedvét vagy éppen együtt érző bánatát. Egy alkotó személyiség számára az “adás” a hatóerő legnagyobb mérvű kifejezése; hiszen amikor ad, ebben a tettben átéli erejét, értékeit, hatalmát. A felfokozott vitalitásnak és hatóerőnek ez az élménye örömmel tölti el, mivel túláradónak, bőkezűnek élheti meg önmagát. Termékeny és őszinte kapcsolat esetén a színészt formálja a közönsége, az orvost gyógyítja a betege és a tanár is folyamatosan tanul a tanítványaitól.
A vers forráshelye: http://mek.oszk.hu/00700/00718/00718.htm
Sándor György, a humoralista… 
