1. Tudod-e kik, vagy mik a Te idő-vámpírjaid?

Az év vége a számvetések és fogadkozások ideje. Amikor visszapillantasz az éppen befejeződött esztendőre, óhatatlan, hogy értékelned kell az idővel való kapcsolatodat. Milyen álmaidat tudtad megvalósítani ez alatt az év alatt, és melyek azok, amelyekre nem jutott időd, pedig nagyon fontosak lettek volna számodra? Tudtál-e időt szakítani azokra az emberekre és feladatokra, akik és amik igazán fontosak számodra, vagy beleestél a „majd holnap” csapdájába? Érezted-e azt, hogy valami már örökre kicsúszott a kezedből, eljárt felette az idő?

Az időd az egyik legfontosabb kincsed, ám csak kevesen kezelik pótolhatatlan értékének megfelelően! Pedig már Széchenyi is figyelmeztetett bennünket, hogy

„időgazdálkodáshoz érteni többet ér, mint mindenkor szilárdnak lenni egészségben vagy akár pénzgazdálkodásban: mert csak az idő visszahozhatatlan, míg a beteg vagy anyagilag leromlott ember ismét egészséges és jómódú lehet.”

Széchenyi István gróf: Intelmei Béla fiához. Magvető Könyvkiadó, Bp. 1985.

Rábukkantam az interneten egy Szvetelszky Zsuzsanna által hivatkozott kutatási felmérés adataira, amely az átlagos német emberek időfelhasználását mutatja be.

Eszerint aktív életük 60 évéből

292 hónapot töltenek alvással,
84 hónapot a megélhetésért végzett munkával,
66 hónapot tévézéssel,
60 hónapot étkezéssel,
45 hónapot közlekedéssel (ebből hat hónapot tesz ki a közlekedési dugókban való várakozás),
34 hónapot cseverészéssel, társalgással,
26 hónapot főzéssel,
22 hónapot tanulással (házi feladat készítéssel együtt),
19 hónapot sportolással,
16 hónapot takarítással,
12 hónapot mozi, színház, koncert programokkal,
9,5 hónapot a gyermekükkel való játszással,
6 hónapot WC-n ücsörgéssel,
5 hónapot lakás csinosítással,
4,8 hónapot számítógépes játékokkal,
3 hónapot hobbyval,
3 hónapot kocsmázással,
3 hónapot gyűlésekkel,
3 hónapot orvosnál,
2 hónapot munkahelyi kávészünettel,
2 hónapot szerelmi előjátékkal,
1,5 hónapot bevásárlással,
0,73 hónapot mosással, vasalással
0,5 hónapot imádkozással
0.5 hónapot csókolózással,
0,003 hónapot orgazmussal.
Ez összesen: 720 hónap, azaz 60 év

Nem tudom, hogy Magyarországon készült-e hasonló felmérés, de tartok tőle, hogy időmérlegünk hasonló vagy még torzabb adatokat mutatna. Az mindenesetre köztudott dolog, hogy az egészségügyi és lelki problémák egy jelentős része vezethető vissza az időnyomás alatti stresszes életmódra vagy az időrabló tevékenységek és emberek miatti feszültség káros hatásaira (szorongás, alvászavar, magánéleti konfliktus, „munkaalkoholizmus”, depresszió, kiégés, stb.).

Van, amiért csak magadat okolhatod, ezek közé tartozik a tudatos és nem tudatos halogatás, de van, amikor mások rabolják az idődet és neked nincs elég bátorságod ezt megakadályozni.

Az ésszerű időgazdálkodás az életművészet egyik igen fontos eleme. Nem könnyen de tanulható, fejleszthető. Ehhez első lépésként tudnod kellene, mi az amit rosszul csinálsz.

Jó lenne így év elején tisztábban látni, hogy jelen vannak-e és ha igen, milyen mértékben a különböző időrablók, idő-vámpírok életedben? Jogosan háborodsz fel, ha nyíltan meglopnak, ellopják a pénzedet vagy más értékeidet. Erről szól az Omega Időrabló című dala is, figyeld csak a szövegét:

“Figyelj nagyon, az időrabló titkon köztünk jár,
Varázsköpenyében most is lesben áll.
A büfében ülsz vagy az utcán sétálsz,
észre sem veszed,
S hirtelen egy évvel lettél öregebb.

Az időrabló mindent lát,
Kezében az egész világ.
Érezzük a tekintetét
De senki sem látta még.

Középre fekszik harmadiknak, ott is résen áll
Falakon is átmegy, bárhol megtalál.
Vigyorog a pultnál, jelentést ír, a buszon rád
lehel
Ha le akarod rázni, korábban kelj fel.”

Miért nem háborodsz fel és főképp miért nem védekezel hatásosan, ha az idődet akarják lopni? Talán csak azért, mert még nem vagy igazán tudatában, mekkora értéket jelent a saját időd. Esetleg azért, mert te magad is idő-vámpír vagy, s így nincs jogalapod mások hasonló tevékenységén felháborodni?!

A munkavégzésre, tanulásra fordított idő hatékony kihasználását akadályozhatják többek között az alábbiak:

– a rosszul szervezett értekezletek, konzultációk, megbeszélések
– mások jelenléte
– folyamatos kommunikáció a környezettel
– rosszul kialakított irodák, tanulóhelyiségek
– szervezetlen adminisztráció
– technikai hibák, akadályok
– rossz légkör munkahelyen, tanulókörben
– informális e-mailezés
– hosszú ebéd- és cigarettaszünetek
– alkalmatlan vezetők, tanárok

Fontos idő-vámpírod lehet az örökös halogatás, az önfegyelem hiánya, az időzavar, az összehalmozott papírhegy az asztalodon, a célok kitűzésének hiánya vagy a fontossági sorrend hiánya.

Sokba kerülhet az is, ha nehezedre esik nemet mondani. Általában ártalmatlan apróságnak látszó kérésekről van szó, de vagy semmi közük a saját munkádhoz, vagy többszörös idődet veszik el a „volna erre 10 perced számomra?” típusú kérdések, amikor végül örülhetsz, ha fél nappal megúszod!

Azonosítsd saját idő-vámpírjaidat!

A probléma felismerése már fél megoldás!

Fogj egy üres lapot, írd fel rá abban a sorrendben, ahogy eszedbe jutnak azokat az időrabló tevékenységeket, idő-vámpír ismerőseidet, amik és akik esetenként vagy rendszeresen megfosztanak attól, hogy saját időddel tudatosan rendelkezz! Ne hagyd ki azokat a rossz szokásaidat, beidegződéseidet sem, amelyek napi időbeosztásodat örökösen szétforgácsolják, megakadályozzák, hogy a betervezett feladataidat elvégezd!

Ha már 10-15 idő-vámpírt azonosítottál, elkezdheted rangsorolni őket.
Határozd meg egy ötfokozatú skálán azt is, hogy milyen mértékben uralkodnak rajtad: adj 1-est, ha jelentéktelen, és 5-öst, ha napi szinten küzdesz velük! Ha van több is olyan, amire 5-öst adtál, rendezd sorba ezeket úgy, hogy a számodra legveszélyesebb kerüljön első helyre. A rangsorod remélem segíteni fog az év eleji fogadalmaid megfogalmazásában is!

Fontos, hogy ne csak átgondold, de le is írd magad számára, hogy mit kell tenned!

Örülnék, ha velem is megosztanátok, mit tartotok a legfontosabbnak a saját rangsorotokban. Ha beírnád a hozzászólások közé röviden

– legsúlyosabb idő-vámpírod jellegét,
– előfordulásának gyakoriságát,
– hogyan fogod minél könnyebben és
– minél korábban felismerni, amikor támad,
– hogyan próbálsz majd ellene védekezni

nekem is segítene abban, hogy – jobban megismerve problémáitokat az idővel – hatásosabb, nektek szólóbb legyen a következő, időgazdálkodással kapcsolatos bejegyzésem.

Csendes Éj! Szentséges Éj!

Csendes Éj KápolnaKarácsony estéjén a legtöbb ünneplő családban felcsendül a “Csendes éj” dallama. Előbb-utóbb mindenki bekapcsolódik az éneklésbe és kis időre eluralkodik mindenen a nyugalom és béke, melyre oly nagy szüksége lenne az emberiségnek. E karácsonyi ének, finom egyszerűségénél fogva, páratlanul képes közvetíteni a karácsonyi üzenet lényegét a világ minden tájára, ezért elválaszthatatlanul egybeforrt a Szenteste fogalmával.


A videoklipp forrása: http://www.videoplayer.hu/videos/play/117196

A Csendes Éj című dal szülőfaluja az ausztriai Oberndorf. Itt csendült fel először 1818. december 24-én az akkori Szent Miklós templomban Joseph Mohr szövegével és Franz Xaver Gruber zenéjével a Csendes Éj! Szentséges Éj! című dal. A Csendes éj ünnepén
minden év december 24-én (közép-európai idő szerint 17 órakor) több ezren gyűlnek össze a világ minden tájáról a Salzburg melletti Oberndorfban, hogy a Csendes éj – emlékkápolna előtt részt vegyenek a dalszerzők, Franz Xaver Gruber és Joseph Mohr tiszteletére rendezett emlékünnepségen. Az internet jóvoltából bárki részese lehet élő egyenes adásban az ünnepségnek.

A “Kandalló melege” című karácsonyi gyűjtemény ajánlása szerint “meghitt téli esték olvasmánya. A tél, a téli ünnepek, a Karácsony misztériuma, az emberiség legszebb mítoszának születése megérintette az írók szívét: alig tudunk olyan szerzőről, aki legalább egy művében ne írt volna e témában. Az önfeláldozó szeretet, a tökéletes tisztaság mítoszának gyönyörű írásait minden korosztály számára ajánljuk.” Ebből a kötetből választottam ki Selma Legerlöf elbeszélését:

SELMA LEGERLÖF: A SZENT ÉJSZAKA

Karácsony napja volt, valamennyien a templomba mentek, csak nagyanyó és én maradtunk odahaza. Azt hiszem, az egész házban egyedül voltunk. Mi azért nem mehettünk a többiekkel, mert egyikünk nagyon fiatal volt, a másikunk pedig már nagyon öreg. És mi mindaketten olyan szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a hajnali misére és nem gyönyörködhettünk a sok-sok égő gyertyában.
Amint így egyedül üldögéltünk, elkezdett nagyanya mesélni.
– Volt egyszer egy ember – mondta, – aki kiment a sötét éjszakába, hogy tüzet kölcsönözzön. Házról-házra járt és mindenhová bekopogtatott. – Jó emberek segítsetek rajtam! – mondta. – A feleségemnek gyermeke született és tüzet akarok gyújtani, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
De késő éjszaka volt és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt.
Az ember tehát csak ment, mendegélt. Végre észrevette, hogy nagy messze valami tűz világol. Abban az irányba vándorolt tovább és meglátta, hogy a tűz kint a szabadban lobog. Fehér juhnyáj pihent és aludt a tűz körül és egy öreg pásztor üldögélt ottan és őrizte a nyájat.
Mikor az ember, aki tüzet keresett, odaért a juhokhoz, meglátta, hogy három hatalmas komondor fekszik a pásztor lábánál. Mind a három fölébredt, mikor arrafelé tartott, kitátották széles szájukat,. mintha ugatni akarnának, de egy hang sem hallatszott. Az ember látta, hogy a szőrük felborzolódott a hátukon, látta, hogy éles foguk fehéren villogott a tűzfényben és hogy nekirohannak. Érezte, hogy az egyik a tuba fele harap, a másik meg a keze felé; a harmadik pedig a torka felé. De mintha a foguk, amikkel harapni szerettek volna, nem engedelmeskedett volna és így az embert semmi baj nem érte.
Most az ember tovább akart menni, hogy megkapja amire szüksége van. De a juhok olyan sűrűn feküdtek egymás hegyén-hátán, hogy nem tudott előre jutni. Ekkor egyszerűen fellépett az állatok hátára és úgy ment a tűz felé. És egy állat sem ébredt fel, de még csak meg sem mozdult.
Idáig jutott a nagyanya a mesélésben, anélkül, hogy megzavartam volna, most azonban igazán félbe kellett szakítanom. – Miért nem mozdultak meg a juhok, nagyanyám? – kérdeztem. – Azt majd meghallod nemsokára, – mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
– Mikor a férfi már közel ért a tűzhöz, a pásztor feltekintett. Öreg, haragos ember volt, barátságtalan és kemény mindenkivel szemben. Mikor meglátta, hogy az idegen feléje közeledik, felkapta hosszú hegyes botját, mely mindig a kezében volt, mikor a nyájat őrizte és az idegen felé hajította.
A bot sivítva röpült a vándor felé, de mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott tőle és búgva sivított el mellette, ki a mezőre.
Mikor nagyanya idáig jutott, ismét félbeszakítottam. – Nagyanyám, miért nem akarta a bot eltalálni azt az embert? – Nagyanya azonban nem is törődött a kérdésemmel, hanem tovább folytatta az elbeszélését.
– Most odalépett az ember a pásztorhoz és így szólt hozzá: Jó ember, segíts rajtam és adj kölcsön egy kis parazsat! A feleségemnek gyermeke született és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
A pásztor a legszívesebben nemet mondott volna, de azután a kutyákra gondolt, melyek nem harapták meg az idegent, meg a juhokra, melyek nem ugrottak föl és végül a botjára, mely nem akarta eltalálni, bizony megfélemedett és nem merte megtagadni tőle, amit kért.
– Végy csak, amennyi kell! – mondta az idegennek.
A tűz már éppen kialvóban volt. Nem volt ott már sem darabfa, sem gally, csak nagy halom zsarátnok, az idegennek pedig nem volt sem tűzlapátja, sem serpenyője, amiben a parazsat elvihette volna.
A pásztor jól látta ezt és azért újból biztatta: – Végy csak amennyi tetszik! – és már előre örült annak, hogy az idegen úgy sem fog tudni tüzet vinni magával.
Az ember azonban lehajolt és puszta kezével néhány parazsat kapart elő a hamuból és azt a köpenyébe takargatta. Es a parázs sem a kezét nem égette meg, mikor hozzányalt, sem a köpenyét, amiben úgy vitte, mintha csak dió vagy alma lett volna.
Erre már harmadszor szakítottam félbe a mesét.
– Nagyanyó, miért nem akarta a parázs megégetni annak az embernek a kezét?
– Mindjárt meghallod, – mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
– Midőn a pásztor, aki gonosz és haragos ember volt, mindezt látta, akkor nagyon elcsodálkozott: – Micsoda éjszaka lehet ez, hogy a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a botom nem talál és tűz nem éget? Visszahívta az idegent és ezt kérdezte tőle: – Minő éjszaka ez? És hogy van az, hogy mindenek olyan kegyesek hozzád?
Erre az idegen így felelt: – Én nem mondhatom meg Néked, ha magad nem látod! – És azzal tovább sietett, hogy minél előbb tüzet rakhasson és felmelegítse a feleségét és a kisdedet.
A pásztor azonban úgy gondolta, hogy nem téveszti el a szem elől ezt az embert, míg meg nem tudja, hogy mit is jelentsenek mindezek. Fölszedelőzködött tehát és utána ment, míg el nem jutott oda, ahol az lakott.
Ekkor látta a pásztor, hogy az idegennek még csak kunyhója sincsen, hanem csak egy szikla-barlangban feküdt a felesége és a gyermeke és ott semmi más nem volt a hideg sivár kőfalaknál.
A pásztor úgy gondolta, hogy a szegény ártatlan csecsemő halálra fázik a barlangban és bár kemény-szívű ember volt, mégis ellágyult és segíteni akart a gyermeken. Leoldozta hát válláról a háti-zsákját és elővett belőle egy puha, fehér báránybőrt, odaadta az idegennek és azt mondta, hogy takarja be vele az alvó kisdedet.
De alig hogy megmutatta, hogy ő is tud jószívű lenni, a szemei egyszerre fölnyíltak és olyant látott, amit eddig nem láthatott és olyant hallott, amit eddig nem hallhatott.
Látta, hogy ezüstszárnyú kis angyalkák állanak sűrűn körülötte és mindegyikének hárfa van a kezében és mindegyik hangosan énekelte, hogy ma született nékünk a Megváltó, aki a világot feloldja bűneiből.
Most aztán megértette, hogy miért volt ma éjszaka minden olyan vidám és hogy miért nem akart rosszat tenni senki sem. De nemcsak a pásztor körül voltak angyalok, hanem angyalokat látott, ahová csak tekintett. Ott ültek bent a barlangban, ott ültek kint a hegyen és ott lebegtek fent az égben. Csapatostól jöttek és mentek, de mindannyiszor megálltak és megnézték egy pillanatra a kisdedet.
Oly nagy öröm, vigasság, ének és zene volt a sötét éjszakában, aminőt ő eddig soha sem látott. Úgy megörült, hogy felnyíltak szemei, térdre borult és úgy adott hálát az Istennek.
Midőn idáig jutott el nagyanya, felsóhajtott és így szólt: – És amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben, csak észre kell vennünk őket.
Majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám: – Emlékezz erre vissza, mert ez igaz, mint ahogy én látlak téged és te látsz engem. És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely rneglátja az Úr dicsőségét!

A misztérium és rejtett valóság – Karácsonyi ének

Szerb Antal szerint Dickens a szív írója. És Londoné. Érzelmessége, történeteinek ereje nemcsak saját korának olvasóit érintette meg, hősei ma is velünk élnek. A Karácsonyi ének, ez a “léleklátó” klasszikus, egy megtévedt ember tanulságos története. Egy gonosz emberé, aki a karácsony kegyelmi pillanatában szembenéz önmagával és rátalál a helyes útra. Mindez mosolygósan, élvezetesen, a dickensi humorral és érzelmességgel elbeszélve.

Dickens örökérvényű története – már csak témájából adódóan is – karácsony táján esedékes, ilyenkor szokott rajzfilm vagy film formájában képernyőre kerülni. Legeza Ilona könyvismertetője szerint: A szőrösszívű Scrooge úr, a “zaklató, szipolyozó, zsugori, kapzsi vén bűnös”, akinek a karácsony is csak olyan nap, mint a többi, dühvel és megvetéssel nézi az emberek ünnepi készülődését. Kidobja a karácsonyi énekeket kántáló koldus kisfiút és a szegényeknek gyűjtő úriembert egyaránt, kiszipolyozott írnokát is felmondással fenyegeti. Este, hazatérve magányos házába jelenést lát: meglátogatja Marley, rég halott üzlettársa, s bejelenti három további szellem érkezését. Az első a régi karácsonyok szelleme, aki végigvezeti Scrooge urat saját hajdani életén, s elfelejtett, fájó emlékeket elevenít föl benne. A második az új karácsony szelleme, aki felnyitja Scrooge szemét a körülötte élők sorsára, nyomorúságára és vidámságára, szenvedéseikre és emberségükre. Végül a harmadik, a jövő szelleme megmutatja neki saját, ijesztő, magányos halálát. Scrooge urat a jelenések új emberré teszik: más szemmel kezdi látni a világot, karácsonyi pulykát küld írnoka családjának, ellátogat megvetett unokaöccséhez – s “jó barát, jó gazda, jó szomszéd” válik belőle.

Dickensnek ez az 1843-ban írt kis tanmeséje már az érett mester keze nyomát viseli magán: remekmű, melynek nem hervad a népszerűsége sem. – Dickens klasszikus remeke, amely a gyermekeknek éppúgy üzen, mint a felnőtt olvasóknak.

Scrooege

Karácsonyi ének

Ahogy a grafológus látja Scrooge jellemét

A misztérium és rejtett valóság – Diótörő

A Diótörő története, Csajkovszkij zenéje szinte elválaszthatatlan a karácsonytól. Az ütött-kopott bábfigura mesés kalandjaival legtöbben még kisgyermekként találkoztunk, sőt, a mű sokunknak talán első operaházi élményét is jelentette egyben. A világhírű orosz zeneszerző legendás karácsonyi darabját idén a mesejátéktól a romantikus balettig három változatban, három színházban tekintheti meg a közönség Budapesten.
A kedves mesedarab zenéjét Csajkovszkij szerezte, az orosz komponistát a német romantika világszerte legolvasottabb és legsokoldalúbb művészegyéniségének, Ernst Theodor Amadeus Hoffmann német elbeszélőnek a története ihlette meg, amelyet az az alapgondolat hívott életre, hogy a világ tele van csodákkal, csak nem mindenki látja őket. Az eredetileg a Diótörő és egérkirály (Nußknacker und Mäusekönig) címet viselő 1816-ban megjelent rövidke regény rövid idő alatt rendkívül népszerű gyermekolvasmánnyá vált Németországban, ám világhírre valójában csak a Csajkovszkij által hozzáálmodott dallamok, illetve a nagy sikerű balettelőadások révén tett szert.

Forrás: Sulinet

Diótörő

A misztérium és rejtett valóság A hókirálynő

Hókirálynő

Hans Christian Andersen Hókirálynő című meséje sok-sok nemzedék gyermekkori alapélménye közé tartozik: Gerda és Kay története a hűség mesés históriája, cselekményébe, jelképeibe finom rejtéllyel szövődik bele a tanulság, a szív, a jóság legyőzhetetlen hatalmának hitéről, erejéről. A Hókirálynő “csillámhatalmával” megbabonázhatja, az értelem, az okosság hideg bűvkörébe vonhatja a kisfiút, de hűséges társa egy szál magában, mezítláb kel át minden veszélyen és akadályon, hogy megmentse, visszaszerezze őt, és a mese törvényei szerint mindig akad hüséges segítőtársa is: jószívű hollópár, nemes király és királylány, egy rablólányka, táltosként repülő rénszarvas és végül egy jóságos, varázslattudó finn asszony. Amikor Gerda eljut a Hókirálynő hideg palotatermébe, a jeges szív fagyos béklyóját a fiú szívén könnycseppjei forró hatalmával tudja csak megoldani. Ez a színes, fordulatos és a naivitás tiszta vonalvezetésével épített mese valóban Andersen legszebb írásai közé tartozik.

A hókirálynő

A misztérium és rejtett valóság – A sárgatéglás út

„Mindenütt jó, de legjobb otthon…” Gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt az „Óz a csodák csodája” című film és a történet Dorkája szájából hangzik el ez a mondat. Dorkát egy hirtelen támadt szélvihar felkapja, kizökkenti a valóságból: elveszíti az otthonát, a biztonságát, mindent, ami addigi életében fontos volt és nem találja a hazavezető utat. A Jó Tündér tanácsára elindul segítséget kérni a zölden tündöklő Smaragdvárosban élő nagy varázslót, Ózt, akinek fényes palotájában a legkülönbözőbb kincsek megtalálhatók. ott a bátorság és az ész, egész gyűjteménye van emberi szívekből.

Óz a csodák csodája

Lyman Frank Baum Oz, a nagy varázsló történetét el is olvashatod, de meg is veheted DVD-n és akkor együtt nézhetitek meg az ünnepek alatt meghitt családi körben.


A videoklipp forrása: http://www.videoplayer.hu/videos/play/129525

A Sárga Téglás Út – amelyen Dorka barátaival, a Madárijesztővel, a Bádog Favágóval, a Gyáva Oroszlánnal és Totó kutyával elindul, hogy eljusson Smaragdvárosba, Óz, a nagyvarázsló palotájába – valójában a magasabb bölcsesség és a szellem igazság felé vezetőösvény.

Az ősi kultúrákban a Napot gyakran Istenként és olyan sugárzó szellemi jelenlétként tisztelték, ami mindent lehetővé tesz. De az is ismert volt,hogy a fenségesen sugárzó Nap el is pusztíthatja a földi életet és el is vakíthatja a balgákat, akik túl hosszan belebámulnak. Kezdetben az emberek éppen olyan fénysugárt sugároztak ki magukból, mint a Nap, a Földet pedig még átitatta a Napélet. Ez volt az Aranykor, amikor az emberek együtt sétáltak az istenekkel és az istennőkkel. A mi civilizációnkba csak visszatükröződését hozhatjuk be mindennapi életünkbe, de sokan tanulják meg újra azt, hogy hogyan egyesítsék Nap-énjüket a földi tudatossággal.

Karácsonyvárás idején is megtörténhet hogy egy hirtelen szellemi napfényözön világítja majd meg elmédet és melegíti fel szívedet. Töltsd meg pszichéd sötét üregeit az isteni bölcsesség fehér fényével. Építs együttérzésből és megértésből szivárványhidat, amin átkelve találkozhatsz más zarándokokkal is életutadon. Gyújts meg egy gyertyát, meditálj a béke légkörében, és egy sokszínű fénysugárral küldd el gyógyító gondolataidat és imáidat az emberiségnek. Ébredj rá, hogy függetlenül a hibáidtól fény vagy a világ számára.

Vaszary-Aranykor

Az ősi Kínában a bölcs Lao Ce a Tao-ról beszélt. Ez a Tao az Élet Útja, a spirituális sors ösvénye. Nagyon könnyű letérni erről az útról, hiszen tele van kihívásokkal, buktatókkal.

Tai te King

A TAO TE KING azaz az Út és Erény könyve több fordításban is elolvasható. Érdemes is, hiszen minél többször találkozol a szöveggel annál inkább eljuthat hozzád üzeneteinek mélysége! Én Weöres Sándor fordítását szeretem, sőt igazán páratlan szellemi élménynek lehetsz részese, ha Lao Ce könyvét párhuzamosan olvasgatos Weöres Sándor “Teljesség felé” című művével az ünnepek előtt és alatt.

Weöres Sándor: Teljesség felé

A misztérium és rejtett valóság – A kék madár

Maurice MaeterlinckIgazi karácsonyi “csemegére” bukkantam az Interneten Zalán Tibor honlapján! Kisiskolás koromban került a kezembe Maurice Maeterlinck “A Kék madár” (The Blue Bird) című műve. Gyerekként nagy hatással volt rám, belémivódott örök mondanivalója, mely szerint

“A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”

A kék madár – mint minden olyan mese, amely archeikus képeivel, üzeneteivel a lélek legmélyét képes megszólítani – valójában nem gyermekek számára írodott. Valószínűleg azért volt rám mégis olyan nagy hatással, mert akkoriban olvashattam, amikor elveszítettem dédanyámat. Gyerekként a halál megértése, a veszteség átélés és a gyászmunka talán még nehezebb, ebben segíthetett ez a könyv. A történetben szereplő gyerekek meglátogatják rég meghalt nagyszüleiket az Emlékezés Országában, akik megosztják velük az öröklét titkát:

Itt jókat alszunk, mert itt örök az álom,
Örök a szél és a lomb a fákon,
Örök a magány és örök az emlék,
Bennünket lágyan ringat a nemlét
De ha gondolsz ránk, mi felébredünk,
De ha gondolsz ránk, érinted kezünk,
De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk,
De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk…

A Kék madár valójában színdarab két felvonásban, ami számos sikeres szinházi feldolgozást megért itthon is, legutóbb a Vígszinházban játszották, ahol az alábbi rövid összefoglaló található:

“A favágó gyerekeit, Tiltilt és Mitilt, karácsony éjszakáján meglátogatja az Alkonyi Tündér. A boldogságot jelento kék madarat keresi beteg unokája számára. A gyerekek segítségét kéri. Ő is segít, szemfelnyitó gyémántja hatására életre kelnek a tárgyak – kipattannak szigorú kérgükből és lelküket mutatják. A Víz ragyogó, síró lány, a Cukor édeskés, mosolygó alak, a Kenyér puffogó, önérzetes férfi. A Fák, az Állatok öntudatra ébrednek. A hallgatásra kárhoztatott Kutya és Macska szavakba foglalhatja érzéseit. A Tündér és a megelevenedett Dolgok és Lények kíséretében Tiltil és Mitil elindulnak, hogy felnyitott szemmel még egyszer bejárják azt az utat, amelynek egyszer már a végéig jutottak. Járnak halott nagyszüleiknél az Emlékek Országában, az Éjszaka Birodalmában a halállal viaskodnak. Találkoznak a bosszúra készülő Fákkal és Állatokkal. A temetőből szemük láttára eltűnnek a halottak, és minden az élet diadaláról beszél. Megismerkednek a látható és láthatatlan Boldogságokkal. A Jövő Birodalmában látják az életre készülődést. Többször is látni vélték a kék madarat, de amikor megfogták, elváltozott a színe, megdöglött, elröpült, vagy éppen megfeledkeztek róla. Az út végén búcsúzni kell a Dolgok és Lények lelkétől – visszamennek a Csöndbe. A gyerekek felébrednek, a kezükből kiröppen az otthoni kék madár. De már mindent szebbnek látnak, mint azelőtt. Miért repült el? Hová repült?

Maurice Maeterlinck (1862-1949) francia nyelven író, Nobel-díjas belga-flamand költő láthatatlan főszereplője az Idő. Az a nagyon kicsi idő, ami élnünk adatott, és az a beláthatatlan, ami előtte és utána van. A mese szabad átjárást enged múlt és jövő, a már és még nem élők tartományai között. Ébrenlét-álom, élet-halál, valóság-képzelet, gyerekkor-öregkor mezsgyéjén mozog. Hősei bejárnak egy utat. Előre mennek? Visszafelé? Mindenesetre látni tanulnak. Tapasztalatokat szereznek. Vagy tapasztalataik birtokában visszatekintenek? Nem kell eldönteni.”

Az 1975-ben szovjet-amerikai kooprodulcióban elkészült filmváltozatát, amelyet a magyar származású George Cukor rendezett parádés szereposztásban (Elizabeth Taylor, Jane Fonda, Nagyezsda Pavlova, Ava Gardner) az Örökmozgó Filmmúzeum (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39. jegyrendelés: 342-2167) december 26. szerdán 16.30-kor műsorára tűzte.

Ha teheted, feltétlenül nézzd meg a filmet, de Advent harmadik vasárnapján el is olvashatod a kék madár történetét!

Maurice Maeterlinck: A kék madár

A misztérium és rejtett valóság – A kis Veronika három lámpása

Karácsony közeledtével különösen felerősödnek az emberekben a spirituális hatások és a fogékonyság is erősebb a lelki-szellemi impulzusok átélésére és befogadására. A Karácsonyi időszak és maga a Karácsony mindig is misztérium volt. Peter Orban szerint minden misztériumjáték, – mint például a betlehemi történet életre keltése, vagy húsvéti passiójátékok – valójában az emberi lélek megszületéséről, haláláról és feltámadásáról szól, és mindig ugyanaz a ki nem mondott célja: hitelesen „megmutatni a léleknek a hazavezető utat.

Ezt az utat lélek ösztönösen, azonnal megérti,még akkor is, ha az ’Én’ hordozója vak és ostoba, azaz még mélyen alszik.” A misztériumokat és a misztérium játékokat ezért a lélek táplálékaként kell felfognunk.

Számos olyan ismert és kevésbé ismert kiváló irodalmi alkotás létezik, amelynek alkotója szinte magától értetődő természetességgel és szépséggel képes bevezetni olvasóját az átadható legmélyebb törvényszerűségek rejtelmeibe az általa megírt misztériumjáték segítségével.. Ilyen volt Dante Isteni színjátéka, Milton Elveszett Paradicsoma, Goethe Faustja, vagy Michael Ende Végtelen története.

Különösen alkalmasak ehhez a gyermekekről, gyermekeknek szóló alkotások, amelyek legritkább, hogy csak a gyermekekhez szólnak, bár kétségtelenül a gyermeklélek sokkal inkább érzi és átéli, mintsem megérti az ilyen történeteket.

Szeretnék néhány igazán szép misztikus történetet figyelmedbe ajánlani. Az első ilyen könyv Manfred Kyber: A kis Veronika három lámpása, amely alcíme szerint regény egy gyermeklélek ezen- és túlvilági kalandjairól.

Kis Veronika

“Aki szemében áhítattal figyeli, / Ahogy a Föld lelke kristályokat épít, / Aki a csírázó magban meglátja a lángot, / Az életben a halált, / Az elmúlásban a születést, / Aki az emberben és állatban testvérére lel, / És testvérében a testvért és Istent ismeri fel, / Az a szeretet üdvösségével ünnepli / A Szent Grál asztalánál az estebédet, / Az keresi és megtalálja – ahogy Isten megígérte – / Az utat az elveszett Paradicsomhoz.”
(Manfred Kyber)

Rejtett valóságTalán nem véletlen, hogy amikor Peter Orban megírta az ezoterikus gondolkodást szemléltető egyedülálló tankönyvét „Rejtett valóság” címmel, az abban felvetett gondolatmenetének vezérfonalaként “A kis Veronika három lámpása” történetét dolgozza fel, amelyet követve az olvasó felfedezheti saját valósága rejtett mélységeit, és így a világon keresztül önmagát is megismerheti.

A kis Veronika három lámpása

Én előbb olvastam Peter Orban könyvét, s csak utána Kyber történetét kis Veronikáról, mivel Orban igencsak felkeltette a kíváncsiságomat a nálunk kevéssé ismert műre, amely elektronikus formában is elérhető, mégis inkább könyv alakban érdemes olvasni, Orban szerint inkább felolvasva,nyugodt sodrású, lassú meditációs zene hangjai mellett.

Kikért gyújtjuk meg az adventi gyertyákat?

Gyertya Gyertya2003. Karácsony estéjén a Civil Rádióban egy bensőséges hangulatú ünnepi összeállítás hangzott el magyar és külfőldi szerzők verseiből. Közöttük találtam ezt a szép adventi verset egy ismeretlen szerzőtől. amelyből megtudhatod, gohy a négy gyertya közül az elsőt a elmúlás és az örökkévalóság képviselőiért, a másodikat a kitaszítottakért, a harmadikat a hősökért, végül a negyediket magunkért és egymásért gyújtjuk Advent négy vasárnapján…

Ismeretlen szerző: Advent

Az első gyertyát gyújtsuk azokért, akik már nem lehetnek velünk.
A bölcs szívű vénekért, az ártatlan elesettekért.
Azokért, akik úgy óvtak minket az elmúlástól,
hogy maguk múltak el. Legyen övék az első gyertyaláng.
Azoké, akiknek lábnyomaiban újra kisarjadt a fű,
újra születtek a fák, és minden, ami élet.
Az édesanyákért, a jóságért, és gyermekeikért,
akik továbbra is őrzik a szeretet hatalmát.
Az emberi mulandóság felett érzett bánat idején
sem szabad megfeledkeznünk róluk.

A második gyertyaláng legyen a kitaszítottaké,
akik éheznek és fáznak, s igazán nagy szükségük van vigasztalásra.
A hazátlanokért, azokért, akik még nem találták meg a békességet,
mert nem adatott meg nékik sem a szabadság,
sem az irántuk érzett megbecsülés, sem a baráti ölelés,
sem a tisztelet, sem az otthon. Akiknek semmi nem adatott meg.
Lobogjon megsebzett lelkükért, házukért és hazájukért.
Óvja, segítse őket ez a második, értük gyújtott gyertya,
legyen az irántuk érzett tisztelet, együttérzés, segítő szándék bizonyítéka.
Legyünk irántuk legalább most, ezegyszer jóságosak,
hiszen az emberi méltóság minden embert megillet.
Lobogjon értük, a háborúkat, emberszenvedéseket elviseltekért,
a kitaszítottakért és a szegényekért, az ártatlanokért,
akiket bőrük színe, nyelvük, kultúrájuk,
vallásuk miatt üldöztek és üldöznek.

A harmadik gyertyaláng legyen a hősöké.
Gyújtsuk az igazakért, azokért, akik mindig szenvedtek
és szenvedni fognak, mert volt, van és lesz bennük annyi erő,
hogy szembeszálljanak zsarnokokkal, kufárokkal, emberárulókkal.
Ők tudták, tudják s tudni fogják,
hogy az emberiség megmaradásának záloga a béke.
Azokért, akik ártatlanul elestek, azokért,
akik meghaltak harcvonalakban, égen és földön, tengeren és tenger alatt.
A pionírokért, akik hegycsúcsokat, őserdőket,
sivatagokat jártak és járnak be az ember boldogulása érdekében.
Azokért, akik a Makro- és a Mikro-kozmosz titkait kutatva szolgálták,
szolgálják, s szolgálni fogják az emberi élet értelmét.
Azokért, akiket máglyára vittek,
mert igazat szóltak a világ emberléptékben megismerhető titkairól.
A hősökért, akik a holdra érkezve és szállva
rácsodálkoztak a Föld nevű kék bolygóra, s hűséggel visszatértek hozzá.
Akik életüket kockáztatva kutatták a csodát,
amit mi emberek nemes egyszerűséggel így hívunk: Élet.
A harmadik gyertyaláng értük lobogjon. A hősökért.
Az orvosért, aki kezét, hűségét adta, amikor reánk tört a fájdalom,
a keserűség, és úgy hittük, hogy vége, nincs tovább.
Aki újra életet adott az életnek, s az elmúlás tragédiáját értve
és megértve megkönnyezte a megváltoztathatatlant.
Ő értük gyújtsuk a harmadik gyertyát.
A lelkészért, aki elesettségünkben is velünk volt, hitet adott,
vigaszt és szeretetet, ha nagyon fájt már az emberi élet.
A bátrakért, akik barikádokon estek el
az ember boldogulása érdekében folytatott küzdelem során.

A negyedik gyertyát egymásért gyújtsuk.
Érted és értem. Igazán megérdemeljük azt,
hogy főt hajtsunk egymás előtt,
hiszen a Jézusi szeretet erre figyelmeztet mindannyiunkat.
Arra, hogy legyen szent minden ember számára
a mindenség ajándéka: az emberélet.
Lobbanjon egymásért, s lobogjon a negyedik gyertya
az Istengyermek-próféta megszületésének pillanatáig.
Érted, ki több voltál egy szerelemnél, aki hűséggel vigyáztál,
aki ha kellett, hát könnyet ejtettél értem.
Érted, aki miattam, s nem ellenem haragszol.
Érted, aki felneveltél, óvtál és szeretettel adtad kezembe az emberi életet.
Érted, aki a barátom vagy és felsegítesz a porból, mielőtt porrá válnék.
Érted, aki megtisztelsz bólintásoddal s figyelmeddel,
ha illendően szólok hozzád a körülöttünk zajló történésekről.
Érted, akivel együtt játszottam

Igyekeztem a vers magasztosságához illő bemutatót készíteni:

Advent