Michelangelo: Pieta

Michelangelo: PietaA “Piéta” olasz szó, jelentése szánalom, sajnálkozás. Azt az ábrázolás típust értjük rajta, melyen Mária halott fiát siratja. Michelangelo mindössze 23 éves, amikor a Piéta kifaragásába fog, abban az évben, amikor Leonardo 46 évesen befejezi az Utolsó vacsorát. A SZTAKI internetes oldalán olvasható, hogy a rajongó Vasari így kiált fel: “soha egyetlen szobrász se higgye magáról, bármilyen ritka művész is, hogy a körvonalak szépségében vagy kecsességében különbet alkothat ennél a pietánál, vagy netán erejét megfeszítve olyan finoman, tisztán tudja megmunkálni a márványt, amilyen mesterien Michelangelo megmunkálta, hiszen ez a szobor igazi képet nyújt a művészet minden értékéről és hatalmáról.”

Ez a szobor mélyreható elemzést és méltatást érdemel, amit egy más alkalommal meg is teszek. Most azonban nem erről, hanem a kevéssé ismert második Pietájáról szeretnék megemlékezni, amelyet 56 évvel később faragott. A szobron nem Mária, hanem Arimathiai József tartja kezében a halott Jézust. József titkos tanítványa Nikodémus segítségével gondoskodott Jézus tisztes temetéséről saját sírboltjában. Nikodémus apokrif evangéliumában ő az, aki Jézus kicsorduló vérét egy kehelybe gyűjti, vagyis ő volt a Szent Grál első őre. Józsefet a feltámadás után megvádolták a holttest eltulajdonításával. Börtönbe zárták étlen-szomjan, mégis túlélte a a Szent Grálnak köszönhetően.

A Leonardo által festett Utolsó vacsora és a második Pieta szobor kapcsán egy fontos párhuzamra szeretném ráirányítani a figyelmet! Leonardo és Michelangelo köztudottan nem voltak jóban egymással, bár kétségtelenül tisztelték és elismerték egymás tudását. Mégis van bennük közös vonás: az Utolsó vacsora Simon apostolában a kortársak egyöntetű véleménye szerint jól felismerhetők Leonardo vonásai. Michelangelo az időskori Pietája Arimathiai Józsefében szintén önmagát mintázta meg.

Michelangelo: Pieta II

Laáb Ágnes: Számviteli alapok

Laáb Ágnes: Számviteli alapok
ISBN: 9789639664135
Kiadó: Typotex Kft. Elektronikus Kiadó (2006)
Kötés: 2006 Sorozat: BSC Tankönyvek
Típus: Könyv
Kategória: Tankönyv, felsőoktatás

Fülszöveg a könyvhöz:

A felsőoktatás BSc-képzéséhez írott Számviteli alapok tankönyv valóban alapmű: – Kötelező olvasmány mindazon közgazdász és mérnök hallgatók számára, akik sikeres vizsgát kívánnak tenni a számvitel tárgy keretében. – Hathatós segítséget nyújt a mérlegképes szakképzésben résztvevőknek. – Ajánlott olvasmány ugyanakkor a gyakorló és leendő menedzserek számára, akiknek naponta kell felelősen dönteniük számos üzleti kérdésben. A számvitel az üzleti élet nyelve. Fogalomkészletét elsajátítva, a számok révén egy nemzetek feletti kommunikációs eszköz birtokába juthatunk. Ehhez nyújt hathatós segítséget ez a könyv, amit jó szívvel ajánlunk minden Olvasónk számára.

Kiadó: Typotex Elektronikus Kiadó
Oldalszám: 346
Kiadás éve: 2006

A könyv 2800 Ft-os kedvezményes áron megvásárolható a BME “R” épület 211 k szobájában.

Baj, ha egy kontroller nem ismeri a “Gondolatok a könyvtárban”-t?

Akadémii Könyvtár
Tulajdonképpen nem baj. Ettől még lehet szakmájának kiváló művelője. Ám a felsőfokú végzettség valamelyest kötelez arra, hogy az általános műveltséggel se álljunk hadilábon. Tudjunk pallérozottan kommunikálni szóban, írásban. Ehhez viszont nagy segítséget jelent a jelentős irodalmi művek ismerete.

Ha negyvennyolc kontrolling szakirányos hallgató közül egy sem tudja, hogy ki és melyik versében írta, hogy “Mi dolgunk a világon? küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért”, az azért elgondolkoztató. Annyira, hogy nem is tudok mellette szó nélkül elmenni. Az elmúlt évek előadásai során szomorú statisztikát gyűjtöttem be arról, hogy mi mindent nem olvasnak a hallgatóim. Most még ez is…

Vettem a fáradtságot és utánanéztem, tényleg kikerülhetett az érettségi tudásanyagából ez a vers? Szó sincs róla:

  • 2003-ben irodalmi írásbeli tétel volt “Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című versének elemző értelmezése”.
  • A 2004-2005-ös tanév szóbeli érettségi tétel-ajánlásai között is szerepel: 14./ A) Vörösmarty Mihály – a magyar romantika kiteljesedésének költője: A haza s emberiség költője: Gondolatok a könyvtárban – műelemzés
  • A 2008. évi irodalmi tételek között is szerepel: “Az emberi élet értelmének kutatása és az ezzel kapcsolatos válaszok Vörösmarty nagy gondolati verseiben”

    …Valami nagyon nincs rendben!

    Azt már nem is remélem hogy hallgatóim rendszeresen látogatnák az MTA Akadémiai könyvtárát, amelynek 1826. december 23-i megnyitójára született a vers. Az MTA Könyvtára – amely a Teleki-hagyaték mintegy húszezer kötetébõl nőtte ki magát az ország egyik legnagyobb tudományos szakkönyvtárává, történeti szempontból is országos jelentőségű nyomtatott, kéziratos, levéltári és egyéb információhordozókon található anyagot gondozó nemzeti intézmény.
    Remélem viszont, hogy kedvet kapnak néhányan meglátogatni a 2003-ban újból megnyitott Vörösmarty-emlékszobát, amelyben a költő több kézirata is helyett kapott. A két tárlót ugyanaz az akadémiai környezet veszi körül, amelyben Vörösmarty élt és dolgozott.

    Kézirat

    A Gondolatok a könyvtárban c. versben (MTAKK K 721/I. 78-80.) Vörösmarty költői képekkel olyan nyelvfilozófiai gondolatokat fogalmazott meg, amelyekkel Széchenyi érvelt prózában 1842-ben akadémiai megnyitó beszédében.
    Annak reményében, hogy hátha akad, aki időt szán arra, hogy itt és most pótolja ezirányú irodalmi hiányosságát, elérhetővé teszem a teljes verset:

    Vörösmarty Mihály: GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN

    Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
    Az emberiségnek elhányt rongyain
    Komor betűkkel, mint a téli éj,
    Leírva áll a rettentő tanulság:
    “Hogy míg nyomorra milliók születnek,
    Néhány ezernek jutna üdv a földön,
    Ha istenésszel, angyal érzelemmel
    Használni tudnák éltök napjait.”
    Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
    Legeljünk rajta? s léha tudománytól
    Zabáltan elhenyéljük a napot?
    Az isten napját! nemzet életét!
    Miért e lom? szagáról ismerem meg
    Az állatember minden bűneit.
    Erény van írva e lapon; de egykor
    Zsivány ruhája volt. S amott?
    Az ártatlanság boldog napjai
    Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
    Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
    És itt a törvény – véres lázadók
    Hamis birák és zsarnokok mezéből
    Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
    Emitt a gépek s számok titkai!
    De akik a ruhát elszaggaták
    Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
    Számon kivül maradtak: Ixion
    Bőszült vihartól űzött kerekén
    Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
    Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
    A csillagászat egy vak koldus asszony
    Condráin méri a világokat:
    Világ és vakság egy hitvány lapon!
    Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
    S most a szabadság és a hősi kor
    Beszéli benne nagy történetét.
    Hűség, barátság aljas hitszegők
    Gunyáiból készült lapon regél.
    Irtózatos hazudság mindenütt!
    Az írt betűket a sápadt levél
    Halotti képe kárhoztatja el.
    Országok rongya! könyvtár a neved,
    De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
    Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
    A könyvek által a világ elébb?
    Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
    Salakjok annál borzasztóbb legyen,
    S a rongyos ember bőszült kebele
    Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
    De hát ledöntsük, amit ezredek
    Ész napvilága mellett dolgozának?
    A bölcsek és a költők műveit,
    S mit a tapasztalás arany
    Bányáiból kifejtett az idő?
    Hány fényes lélek tépte el magát,
    Virrasztott a sziv égő romja mellett,
    Hogy tévedt, sujtott embertársinak
    Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
    Az el nem ismert érdem hősei,
    Kiket – midőn már elhunytak s midőn
    Ingyen tehette – csúfos háladattal
    Kezdett imádni a galád világ,
    Népboldogító eszmék vértanúi
    Ők mind e többi rongykereskedővel,
    Ez únt fejek – s e megkorhadt szivekkel,
    Rosz szenvedélyek oktatóival
    Ők mind együtt – a jók a rosz miatt –
    Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
    Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
    Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
    Oly fényes elmék a sár fiait
    A sűlyedéstől meg nem mentheték!
    Hogy még alig bír a föld egy zugot,
    Egy kis virányt a puszta homokon
    Hol legkelendőbb név az emberé,
    Hol a teremtés ősi jogai
    E névhez “ember!” advák örökűl –
    Kivéve aki feketén született,
    Mert azt baromnak tartják e dicsők
    S az isten képét szíjjal ostorozzák.
    És mégis – mégis fáradozni kell.
    Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
    Egy új irány tör át a lelkeken:
    A nyers fajokba tisztább érzeményt
    S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
    Hogy végre egymást szívben átkarolják,
    S uralkodjék igazság, szeretet.
    Hogy a legalsó pór is kunyhajában
    Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
    Testvérim vannak, számos milliók;
    Én védem őket, ők megvédnek engem.
    Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
    Ez az, miért csüggedni nem szabad.
    Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
    Agyunk az ihlett órákban teremt.
    S ha összehordtunk minden kis követ,
    Építsük egy újabb kor Bábelét,
    Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
    S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
    Kihallhatók az angyalok zenéjét,
    És földi vérünk minden csepjei
    Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
    Menjünk szét mint a régi nemzetek,
    És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
    Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
    Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
    S meg nem kövűlnek élő fiai.
    Mi dolgunk a világon? küzdeni,
    És tápot adni lelki vágyainknak.
    Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
    Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
    S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
    Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
    Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
    Mi dolgunk a világon? küzdeni
    Erőnk szerint a legnemesbekért.

    Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
    Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
    S a szellemharcok tiszta sugaránál
    Olyan magasra tettük, mint lehet,
    Mondhatjuk, térvén őseink porához:
    Köszönjük élet! áldomásidat,
    Ez jó mulatság, férfi munka volt!

    1844 vége

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Zorán

    Zorán és Dusán együtt verhetetlen csapat immár 40 éve. Érzéseiket és mély értékrendjüket tükröző gondolataik szóban és dalban kifejezve fiatalt és idősebbet egyaránt képesek megérinteni. Zorán teltházas koncertjein együtt “csápol” az 50-es generáció a legfiatalabb nemzedékkel.

    Ha engem kérdeznének, melyik dalával érdemelte ki leginkább a 2006-ban neki ítélt Kossuth díjat, gondolkodásnak nélkül a “Szerelemnek múlnia kell” dalra szavaznék, amelyhez készítettem egy diasort is:

    A szerelemnek múlnia kell

    A szerelemnek múlnia kell

    De azért ezeket is nagyon szeretem: