Hulló levelek

automn leaves
Visszavonhatatlanul megérkezett az ősz. A szél kavarja a faleveleket, a borúsabb napokon hűvösebb, komorabb, sötétebb a világ. Sok művészt ihletett már meg ez az őszies hangulat. Talán az egyik legszebb őszi “szomorka” Jaques Prévert Les feulles mortes, magyarul a Hulló levelek c. versének a magyar származású Kozma József (Joseph Kosma) által megzenésített változata, amely Yves Montand előadásában vált világhírűvé.

Automn leaves

A vers és a dalszöveg franciául így hangzik:

LES FEUILLES MORTES

Oh! je voudrais tant que tu te souviennes
Des jours heureux où nous étions amis
En ce temps-là la vie était plus belle,
Et le soleil plus brûlant qu’aujourd’hui
Les feuilles mortes se ramassent à la pelle
Tu vois, je n’ai pas oublié…
Les feuilles mortes se ramassent à la pelle,
Les souvenirs et les regrets aussi
Et le vent du nord les emporte
Dans la nuit froide de l’oubli.
Tu vois, je n’ai pas oublié
La chanson que tu me chantais.

REFRAIN:
C’est une chanson qui nous ressemble
Toi, tu m’aimais et je t’aimais
Et nous vivions tous deux ensemble
Toi qui m’aimais, moi qui t’aimais
Mais la vie sépare ceux qui s’aiment
Tout doucement, sans faire de bruit
Et la mer efface sur le sable
Les pas des amants désunis.

Les feuilles mortes se ramassent à la pelle,
Les souvenirs et les regrets aussi
Mais mon amour silencieux et fidèle
Sourit toujours et remercie la vie
Je t’aimais tant, tu étais si jolie,
Comment veux-tu que je t’oublie?
En ce temps-là, la vie était plus belle
Et le soleil plus brûlant qu’aujourd’hui
Tu étais ma plus douce amie
Mais je n’ai que faire des regrets
Et la chanson que tu chantais
Toujours, toujours je l’entendrai!

A “Hulló falevelek” 1945-ben eredetileg a Randevú című balett zenei betétjeként látott napvilágot. 1946-ban került filmvászonra Marcel Carné rendezésében a “Les Portes de la nuit”, azaz az “Éjszaka kapui” c. film, amelyben már Yves Montand előadásában csendül fel. A film a béke első napjaiban játszódik, hőse, a fiatal munkás (Yves Montand) hazatérve a háborúból megismerkedik egy légiesen szép nővel és szinte első látásra egymásba szeretnek. Ám szerelmük – a sors és a férfi árulói miatt – tiszavirágéletűnek bizonyul…

A dallam a film sikerétól függetlenül önálló életet él azóta is, számos művész a legnagyobbak közül énekelte már eddig is és még bizonyára sokan és sokáig fogják. A címe angolul: Autumn leaves. Az angol változat az alábbi őszi hangulatot árastó videon meg is tekinthető:

Magyar változata – amelyet Ferrari Violetta előadásában lehet hallani az alábbi videoklippen – is népszerű, bár azt azért a franciául egy kicsit is értők megállapíthatják, hogy sok köze nincs az eredeti francia dalszöveghez, mint a hogy a videoklppen látható “2×2 néha 5” című filmből vett képjeleneteknek sincs köze ehhez a dallamhoz:

HULLÓ LEVELEK

Arcába mondtam, hogy nem szeretem,
Lestem, hogy erre majd mit mond nekem.
Gyötörtem, kínoztam szüntelenül,
Féltékeny voltam oly kegyetlenül.
Hazudtam néki, hogy más férfi vár,
Ha estére randevúnk volt.
Szerettem volna, ha könnyet ejt már,
De ő csak kacagva fölém hajolt,
Azt mondta: “szeretsz te engem,
Szíved enyém, érzem én.”
S én ellöktem magamtól durván,
S ő döbbenten nézett reám.

A két szemét még most is látom,
Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.
Egy percig állt, sebzetten, bénán,
Nem szólt egy szót, csak elment némán.
Hervadt falevél hullt a fáról,
S elvitte őt az őszi szél,
Mégis minden este visszavárom,
Mert szívem csak őérte él.

Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár,
Szomorú szívem csak őreá vár.
Belátom, hibáztam! Megbántam én!
Él mégis bennem egy halvány remény,
Visszatér hozzám, ha eljön az ősz,
És rájön, hogy szeretem őt.
Szerelmünk emléke mindent legyőz,
S éppen úgy szeret majd, mint azelőtt.
Már érzem a csókját a számon
És látom a lágy mosolyát.
A vétkemet százszor is bánom,
És várom hívó szavát.

A két szemét még most is látom,…
…Mert szívem csak őérte él.
Lá-lá-lá-lá, m-m-m-m.
Mert az én szívem csak őérte él.

Kis karácsonyi probléma

Általában utálom a reklámokat, különösen az utóbbi idők egészen elvetemült példányait, amelyek a figyelemfelkeltésnek a legdurvább megoldásaitól sem riadnak vissza. A legvisszataszítóbbnak az olyan reklámokat tartom, amelyek az emberek önzésének mérhetetlenségével kívánnak meghökkenteni és megragadni a figyelmet. Pedig gyerekkoromban én is szerettem reklámfilmeket nézni. Már alig vártam a mozielőadások előtt, vagy a tévében azt a RÖVID betétet, amikor 2-3 reklámot beadtak. Akkor ugyanis nem erről szólt minden. Hiánygazdálkodás volt, nem kellett az eladhatatlan árukészletet reklámozni, mert örült az ember, ha valamit meg tudott venni. Az egészséges ételek fogyasztására például egyáltalán nem kellett buzdítani, hiszen nemigen voltak egészségre káros ételek. A tej, a zöldségfélék fogyasztását és a gyümölcsevést nem kellett reklámozni több okból: Heti étrendünkben ezek szerepeltek túlsúllyal és a hús meg a sütemény számított kivételnek. A hazai zöldség, a gyümölcs és a tejfélék – hiszen csak ezekhez lehetett hozzájutni – frissek, élvezhetőek – ennek megfelelően – kelendők voltak. A piacon tucatnyi almaféleség volt egymás mellett és az áraik is különbözők voltak, tehát egy piaci bevásárlás élményszámba ment. A déligyümölcsöt azért nem kellett reklámozni, mert olyan ritkaságnak számított, hogy amikor valahol mégis megjelent, az utca végéig álltak sorba az emberek, hogy egy-egy kilót vehessenek. (többet nem lehetett, hogy másnak is jusson.)

Aztán berobbant Amerika és a jólét illuziója Magyarországra is a Coca colával és a hetvenes évek közepén megjelentek a magyar üditőitalok, a Márka termékek és a Traubi. Ezeket bizony már reklámozni kellett:

Ugyanez, kicsit erősebbre kapcsolva a rábeszélést:

…és pedagógiai célzattal némileg módosítva:

Vannak azonban néha tekitalálat reklámfilmek. Ilyen volt a kistehén, ami a “lábamlógatom” életérzésnek adott hangot, s valóban népes rajongó tábort szerzett magának.

Kézenfekvő az ötlet, hogy – ha a kistehén ennyire szeret a fa tetején ücsörögni – legyen ő a karásonyfa fő dísze! Így született meg a kistehén “Kis karácsonyi probléma” változata. Az a reklámfim, amit – túl azon, hogy mindig könnyesre röhögöm magam rajta – valóban jónak, meghökkentőnek, elgondolkodtatónak tartok, alkalmasnak arra, hogy egy parányi megálljt parancsoljon ebben az áruhajszoló, fogyasztásra berendezkedett világban: