Árpádkori királygyilkosságok

“Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Palotás János a budai József Attila Gimnázium nyugalmazott igazgatója 2oo8. december 7-én, életének 77. évében, méltósággal viselt hosszú betegség után csendesen elhunyt.”

Előszőr Édesapám november 21-én, aztán egyik legnagyobb tanítómesterem, december 7-én.. Sok ez így egyszerre, nagyon sok!

Ez az előadásanyag 2008 június – augusztus között készült. Szinte az egész nyári akotószabadságomat ezzel töltöttem. Pedig sok mást kellett volna csinálnom, de napról napra valami húzott a témához, a történelemhez, ami oly meghatározó része érdeklődésemnek. Most – így utólag – már értem miért.

A diasor végén gyertya lobog valamennyi királyunk emlékéért és magát az előadás halottak napjához közeli időpontban mutattam be. Apukám az előadás előtt elejétől végig megnézte, meghallgatta és minden gondolatomat helybenhagyta. Csak remélni merem, hogy Palotás tanár Úr is így tenne… A gyertya mostantól sajnos már értük is lobog ezentúl minden előadásomon.

In memoriam Dr. Palotás János (1931-2008)

Sokat gondolkodom mostanában azon, hogy az egyéni sorsfeladaton túl, amit az embernek élete során jól-rosszul meg kell oldania van-e karmatikus sorsfeladata amiatt, hogy magyarnak született? Ady igen súlyosan fogalmaz erről:

„Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népnek langy szívű sihederje,
Verje csak, verje, verje.
Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem
Én magyarnak születtem.
Szent galambja, nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.
Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.”
(Ady Endre: Nekünk Mohács kell)

A magyar nép “balsorsáról” zeng himnuszunk, amelyben nap mint nap felhangzik a fohász, hogy jöjjön már valami jobb, hiszen “megbűnhődte már e nép a múltat s jővendőt”. De vajon biztos, hogy már megbűnhödte? Vagy olyan bűn terhel bennünket, amelyet évszázadokon keresztül nemzedékről nemzedékre viselnünk kellett és kell, hiába fojtjuk le nemzeti kollektív tudatalattink legmélyére?! Igen, azt hiszem ilyen bűn a felszentelt királyok meggyilkolása, ifjú, ártatlan életek kioltása hatalomvágyból, pénzsóvárságból, irígységből, különösen ha apánk, testvérünk, gyermekünk az áldozat. Ugyancsak nehezen feloldozható bűn a tőrbecsalás, az árulás, az erők szándékos szérforgácsolása, a széthúzás, amikor összefogásra lenne szükség az ország és a nemzet védelme, boldogulása érdekében. Mérhetetlen bűn megtagadni a holtaktól a végtisztesség megadását, bűn feldúlni a temetőhelyeket, kifosztani sírokat, megzavarni a holtak nyugalmát. És az is bűn, ha mindebbe beletörődünk, elfogadjuk, hogy ezen nem lehet és nem is tudunk változtatni.

Nyár elején e témában néhány igen elgondolkozató tanulmányra bukkantam az interneten. Ezekből készítetem egy zenés-képes ábrás anyagot, mert azt remélem, hogy ebben a formában talán többen ráakadnak és hozzám hasonlóan elgondolkodnak azon, hogy elég-e csak siránkozni balsorsunkon vagy a sorsfordításhoz van-e egyéni és közös felelősségünk, lehetőségünk – kinek-kinek a saját erejéhez mérten?!

Kinek a figyelmébe ajánlom ezt az anyagot? Mindenkinek, aki a magyar történelmet kedveli, de különösen a pedagógusoknak és a diákoknak. Hiszem, hogy a fevetett összefüggések megismerése új megközelítést adhat történelmi múltunk jobb megértéséhez.

Őseink vére

Őseink vére – előadás 1. rész 2008-11-05

Őseink vére – előadás 2. rész 2008-11-05