Bacunos, sajtos csirke őzgerincben sütve zölborsó- és sárgarépapürével


Papírtasakban sült csirke zöldségekkel

Az úgy volt, hogy pénteken én sütöttem a vacsorát, mert a papírtasakos csoda nagyon megtetszett. Kicsit túlméreteztem a zöldségeket így ami megmaradt – hozzátéve még egy negyed ugyancsak maradék kelkáposztát és a melle csontot – isteni zöldségkrémlevest főzőtt Győző.
Ehhez kellett kitalálnom, hogy mi legyen a főfogás, ami bacunos sajtos – figyelem sajtimádók!!!! – csirke őzgerincben sütve és zölborsó valamint sárgarépa püré körítéssel volt.

A csirke elkészítése nagyon egyszerű. Libazsirral kikentem egy kicsit az őzgerincet és úgy raktam bele a bacon szeleteket, hogy hol egyik, hol másik szélén kezdtem a formának és a másik végén kilógattam, hogy a végén rá lehessen hajtani a töltelékre. A csirkehúst összevágtam 2 centis darabokra, egy tálba beleütüttem két toját, hozzáadtam 3 dl tejfölt és annyi reszet sajtot (lehet többféle, az egyik mindenképpen füstölt), hogy elég sűrű legyen. Mehet bele fűszer és só ízlés szerint zöldpetrezselyem, ha van, és a hús. Ezt kell elteríteni az őzgerincben, betakarni a baconnal, és alufólia alatt durván 35 percig sütni. Az alufóliát leszedve a tetejét pirosra sütöttem, majd óvatosan kiborítottam egy tepsibe, hogy azt a részét is pirosra tudjam sütni, ami eddig alul volt.
A két körítésnél azt trükköztem, hogy a zölborsóba friss mentát, a sárgarépába pedig friss tárkonyt tettem. Egyébként mind a kettőt vajon megdinszteltem egy-egy leveskocka és néhány karika zöld erőspaprika hozzáadásával. Kicsi forró vízzel felöntöttem és zabtejport kevertem bele, majd összeturmixoltam botmixerrel.
Gyerekek! Ez ízorgia volt a javából, és ráadásul nincs benne semmi hízlaló. Próbáljátok ki!