augusztus, 2007 archívum

Bőgel blog

péntek, augusztus 24, 2007

Van az interneten néhány olyan blog, amit jó szívvel ajánlok a kedvencek közé rakni és folyamatosan olvasni.
Egyik ilyen volt kollégám és nagyra becsült tanártársam, Dr. Bőgel György blogja, amelyet különösen hasznos lehet informatikus, informatika iránt érdeklődő és minden, a műveltséget és a széles látókört sokra tartó hallgatómnak, olvasómnak.

Internetes gyakorló és tesztrendszer

péntek, augusztus 24, 2007

Az internetes gyakorló- és tesztrendszer a hallgatók eredményes egyéni felkészülését támogató eszköz, amely szinte konzulensi funkciót lát el a gyakorló hallgató és a tesztkérdéseket összeállító tanárok között. Legfontosabb előnye, hogy a kollégiumból, otthonról, sőt akár külföldről is – bejelentkezve gyakorolhattok, próbateszteket írhattok, a már sikeresen megírt próbatesztek eredményét időről-időre javíthatjátok. Válaszaitokat a számítógép ellenőrzi, és hiba esetén megjeleníti a helyes választ, valamint opcionálisan annak magyarázatát.
Ám nemcsak a hallgatók profitálnak a rendszerből, hanem az oktatóknak is módjuk van mélyebben megismerni a hallgatók felkészülési szokásait, sőt részletekbe menő egyedi visszajelzést kapnak az egyes hallgatók gyakorlási és tesztírási teljesítményéről… tovább>>>> Internetes-gyakorlo-es-tesztrendszer

Cikkek szellemi vagyon témakörben

péntek, augusztus 10, 2007

Folyamatosan felteszem erre a blogoldalra azokat a cikkeket, amelyek kutatási témámba vágnak, ha találsz ilyet, kérlek jelezd nekem. E cikkeknél is kérlek, hogy felhasználásuk esetén tartsd be a korrekt hivatkozás szabályait!

1. Boda - Szlávik: Alternative_Accounting_to_Manage_Intellectual_Capital

Mennyit érsz a cégednek és önmagadnak?

péntek, augusztus 10, 2007

A jelenleg kéziratos formában kiadásra váró új kötetemben már viszonylag letisztult fogalmakkal dolgozom, ebből egy rövid esszenciát mutat be a 2007. árilisában publikált “Mennyit érsz a cégednek és önmagadnak?” tanulmányom (Megjelent: Titkárságvezetők és menedzserasszisztensek kézikönyve RAABE KFT, 2007. április), amely - már némileg továbbfejlesztett formában - hangzott el 2007. február 13-án, egy három napos IIR konferencián, melynek témája a képzéskontrolling volt Hogyan értékeli fel a szellemi vagyon a cég értékét címmel.

A hagyományos vezetői számvitel bírálata

csütörtök, augusztus 2, 2007

Hallgatói műhelymunkák letölthető formában, amelyeket a saját kutatómunkádnál, témagyűjtésednél használhatsz, tanulmányozhatsz erényekkel és hibáikkal együtt.

2007.

1. Kaplan-Cooper: Költség és hatás

Célköltségszámítás, Kaisen költségszámítás

csütörtök, augusztus 2, 2007

Hallgatói műhelymunkák letölthető formában, amelyeket a saját kutatómunkádnál, témagyűjtésednél használhatsz, tanulmányozhatsz erényekkel és hibáikkal együtt.

2007.

1. Célköltségszámítás (Szirmai Andrea)
2. Célköltségszámítás (Ganzler Örs), Célköltségszámítás.pps(Ganzler Örs)
3. Célköltségszámítás (Kincses Karolina), Célköltségszámítás.pps (Kincses Karolina)
4. Kaisen költségszámítás (Ableda Zoltán), Kaisen költségszámítás.pps (Ableda Zoltán)

Ellátási lánc költségszámítása (SCM)

csütörtök, augusztus 2, 2007

Hallgatói műhelymunkák letölthető formában, amelyeket a saját kutatómunkádnál, témagyűjtésednél használhatsz, tanulmányozhatsz erényekkel és hibáikkal együtt.

2007.

1. SCM (Lipták Szabolcs)

Nappalis hallgatók üzleti tervei

csütörtök, augusztus 2, 2007

Az üzleti tervezés a Kiegészítő képzésen résztvevő levelező hallgatóknál önálló tárgy, mig a Kontrolling, vagy Vezetői számvitel tárgyak egy-egy fontos fejezetét képezi. Több kurzuson is lehetőséget adtam a hallgatóknak, hogy üzleti tervet kellett készítenek egyénileg, vagy csapatmunkában. Számos igen szép tervdokumentáció és bemutató született. Ezeknél az üzleti terveknél a valóságtartalom nem volt követelmény, a hallgatók elereszthették a fantáziájukat bármilyen életképesnek tűnő vállalkozás, vagy projekt irányába.

Mutatóba álljon itt néhány eredeti ötletre felépített üzleti terv:
1. 7-színvirág kft üzelti terve Bemutató
2. Golfpálya Parádsasváron Bemutató

A vállalati folyamatok újraszervezése (BPR)

csütörtök, augusztus 2, 2007

Hallgatói műhelymunkák letölthető formában, amelyeket a saját kutatómunkádnál, témagyűjtésednél használhatsz, tanulmányozhatsz erényekkel és hibáikkal együtt.

2007.

1. A vállalati folyamatok újraszervezése (BPR)

Vezetői számviteli megoldások a teljesítménymérésre

csütörtök, augusztus 2, 2007

Hallgatói műhelymunkák letölthető formában, amelyeket a saját kutatómunkádnál, témagyűjtésednél használhatsz, tanulmányozhatsz erényekkel és hibáikkal együtt.

1. Vezetői számvitel rendszer kialakítása egy JIT rendszerhez


Készítette: www.ASL.hu, Ahol segítségre lelsz 2008.