szeptember, 2009 archívum

150 éve született Benedek Elek

szerda, szeptember 30, 2009

Benedek ElekSzázötven éve, 1859. szeptember 30-én született a nagy mesemondó, Benedek Elek.
Számos műve megtalálható elektronikus és hangos könyv formában is a Magyar Elektronikus Könyvtárban, köztük egyik utolsó, inkább csak íróasztalfióknak írt személyes visszaemlékezése gyerekkorára, szülőföldjére, a székely nép emberségére “Édes anyaföldem” címmel. Születésének 100. évfordulójára írta fia, Benedek Marcell azt a szép megemlékezést róla, amely e könyv előszavaként meghallgatható:

Előszó

Élete utolsó éveiben - visszaköltözve szülőföldjére - kezébe veszi a Cimbora szerkesztését.KiErre az időszakra így emlékszik vissza Benedek Elek fia:

Benedek Marcell: Naplómat olvasom
(részlet)

“Már ezen a nyáron látjuk, micsoda fantasztikus munkává nő fel a Cimbora szerkesztése. A Jó Pajtást szerkeszteni (a Franklinhoz be-besétálva) gyerekjáték volt ehhez képest. Szatmár és Kisbacon a vasúti és postai közlekedés jóvoltából nagyobb távolságot jelent, mint Budapest-Kisbacon. A kéziratot három héttel előre kell elküldeni; korrektúrát így sem kaphat a szerkesztő, örökös az izgalom és a bosszúság a sajtóhibák miatt. Minden kéziratot úgy meg kell fésülni, hogy nehezen olvasható, sajtóhibákra alkalmat adó szó ne legyen benne. Egyik- másik munkatárs írását apám maga másolta le szép kerek betűkkel.
Az illusztrációk dolgában külön kell levelezni Kolozsvárral. De levelezni kell az írókkal is – egyiket biztatni, kéziratot kérni tőle, másikat (sok jószándékú diletáns akad) tapintatosan elhárítani.
A lap tökéletesen elfoglalja Apámat: a gazdaság Isten számába marad.
Amit eddig elmondtam, csak a lap testére vonatkozik. A lelke – kezdjük azon – a levelezés a gyermekekkel, az Elek nagyapó üzeni, és egyre több külön, saját kezű levél. Nyár vége felé a napi postával legalább húsz, de néha ötven-hatvan levél jön gyermekektől. Apám üzeneteiben biztatja őket az írásra, kérdéseket intéz hozzájuk, kijavítja (sajnos, egyre gyakoribb) helyesírási hibáikat. Célja van a levélíratással – ezek a gyermekek nagyrészt csak neki írnak magyarul. Befogja az igazi unokákat, hogy egy-egy értelmes Cimbora-unokával ismeretlenül levelezzenek.
Ami a lap tartalmát illeti: a kisgyerekeknek szóló versek, mesék mellett már kezdi elfoglalni helyét az iskolát pótló ismeretterjesztés. Képek a magyar történelemből, nagy erdélyi emberek életéből, de egy kis természettudomány és technika is nagy gonddal felkutatott, írni tudó szakemberek tollából. A versekés mesék között románból fordított is akad – nem azért, hogy a lapot hivatalosan jobb szemmel nézzék (senki sem mond köszönetet ezért) – hanem mert apám politikája ez: ismerjék és becsüljék meg egymást az együtt élő népek. Nyelvkérdés? Az állam nyelvét meg kell tanulni, édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni. Szociális kérdés? Ember és ember, gyermek és gyermek között, nyelve, vallása, nemzetisége, gazdag vagy szegény volta miatt különbséget nem ismerek. Hamar sor kerül a szülőkkel folytatott egyéni levelezésre is. A szülők legnagyobb része azon gyötrődik: milyen pályára nevelje gyerekét a mai viszonyok között? A felelet az, amit már a Testamentum Jankónak szóló részéből ismerünk: nem kell okvetlenül úri pályára törekedni. Meg kell fogni a kapa-kasza nyelét, az ipari munka szerszámait, nem kell lenézni a kereskedést…
Mire az idő őszre fordul, apámat testben-lélekben megifjodva, három embernek való munka közt hagyjuk itt, abban a jogos tudatban, hogy szükség van rá: olyan munkát végez, amit helyette senki más nem végezhetne el.
…Nagy elszántság volt Benedek Elekben, hiszen akkor már rég tudta, mennyire fontos, hogy igényes irodalmi lapot olvashassanak a gyerekek.”

Az aranyszőrű bárány

Már Örkénynek is van honlapja!

csütörtök, szeptember 17, 2009

Örkény István

Györffy Éva irása az INDEX-en adta hírül
2009. április 10-én, hogy Örkény írógépe a neten kattog tovább.
Örkény István honlapja

Ezen az oldalon egy-egy felejthetetlen egypercest igyekszem népszerűsíteni pps-formátumban:

Örkény - Budapest

ÖRKÉNY - BUDAPEST

Amennyit adsz, annyit kapsz…

vasárnap, szeptember 13, 2009

Gyűjtögetem az anyagot a személyes kompetencia egyik nagy részterületéhez, a kapcsolati tőkéhez és az azokból épített erőforrásokhoz.
E tőkével kapcsolatban az egyik alapbeidegződésünk az “amennyit adsz, annyit kapsz” elve, amely valóban széles körben érvényesül, ám nem mindig úgy, ahogy az üzleti kapcsolatokban megszokott.

Ami ebből az elvből szinte bizonyos: amikor a szülő jó példával jár elől, az még nem feltétlenül kötelez a követésre, ám a bemutatott rossz minta mélyen rögzülhet és visszakaphatja a gyerekeitől az ember.

Erre két példát szeretnék bemutatni.

Az egyiket Zorán dalban meséli el:

Zorán: Üres bölcsőt ringat a hold fénye

“Hétfő volt, mikor született
Én kivártam volna, de nem lehetett
Tudod, a számla nagy, a munka se vár
S jött a hír, hogy a fiam már jár
Aztán láttam, ahogy nevet és fut elém
Hogy ő pont olyan lesz, mint én
Majd ugyanolyan lesz, mint én

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Apa, mikor jössz? Fiam, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még

Neked hoztam, nézd, egy kis ajándék
Apa, pont ilyen lasztira vágyom rég
Gyere, taníts meg rá, hogyan dobjam el
Fiam, játszunk majd, de most mennem kell
Viszi lehajtott fejjel, egy könnycsepp se jön elő
Úgy dobom majd, mint ő
Mondja, olyan leszek pont, mint ő

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Apa, mikor jössz? Fiam, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még

Komoly gimibe jár, soha nem tanul
Mégis népszerű kölyök, nekem ez sem új
Apa büszke rád, de most beszélnünk kell
Csak mosolyog, aztán így felel
Tudod, énnekem most, apa, csak a kocsikulcs kell még
És ha megengeded, elmennék

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Fiam, mikor jössz? Apa, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még

Tudom, jó sora van, messzi városban él
Hosszú út, mire ideér
A minap fel is hívtam, mikor láthatnám
Ha néha felénk nézne, bizony nem bánnám

Apa, túl sok a dolgom, s a fiam is vár
Ugye jól vagy, jó, hogy hívtál
Nagyon jó, hogy felhívtál

Még valamit mondanék, de letette már
S csak rohan, pont, mint én
A fiam, pont, mint én

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Fiam, mikor jössz? Apa, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még”

Az eredeti angol szöveg, amellyel Harry Chapin a dalt sikerre vitte így hangzik:


Cat’s In The Cradle

“My child arrived just the other day,
He came through the world in the usual way.
But there were planes to catch, and bills to pay.
He learned to walk while I was away.
And he was talking ‘fore I knew it, and as he grew,
He’d say, “I’m gonna be like you, dad.
You know I’m gonna be like you.”

And the cat’s in the cradle and the silver spoon,
Little boy blue and the man on the moon.
“When you coming home, dad?” “I don’t know when,
But we’ll get together then.
were gonna have a good time then.”

My son turned ten just the other day.
He said, “Thanks for the ball, dad, come on let’s play.
Can you teach me to throw?” I said, “Not today,
I got a lot to do.” He said, “That’s ok.”
And he walked away, but his smile never dimmed,and
Said, “I’m gonna be like him, yeah.
You know I’m gonna be like him.”

And the cat’s in the cradle and the silver spoon,
Little boy blue and the man on the moon.
“When you coming home, dad?” “I don’t know when,
But we’ll get together then.
were gonna have a good time then.”

Well, he came from college just the other day,
So much like a man I just had to say,
“Son, I’m proud of you. Can you sit for a while?”
He shook his head, and he said with a smile,
“What I’d really like, dad, is to borrow the car keys.
See you later. Can I have them please?”

And the cat’s in the cradle and the silver spoon,
Little boy blue and the man on the moon.
“When you coming home, son?” “I don’t know when,
But we’ll get together then, dad.
were gonna have a good time then.”

I’ve long since retired and my son’s moved away.
I called him up just the other day.
I said, “I’d like to see you if you don’t mind.”
He said, “I’d love to, dad, if I could find the time.
You see, my new job’s a hassle, and the kid’s have the flu,
But it’s sure nice talking to you, dad.
It’s been sure nice talking to you.”
And as I hung up the phone, it occurred to me,
He’d grown up just like me.
My boy was just like me.

And the cat’s in the cradle and the silver spoon,
Little boy blue and the man on the moon.
“When you coming home, son?” “I don’t know when,
But we’ll get together then, dad.
you know well have a good time then.”

A másik történetet gyerekeim egyik kedvenc története volt, amit lemezről “Márika néni”, a bukovinai mesélő asszony mondott el újra meg újra nekik. Ha van kedved, kattints a kép alá és hallgasd meg!
Illusztráció a meséhez
A fösvény emberek
Sodró erejű a tanulság, bár - mivel mese - a végén azért minden jóra fordul:

A fösvény emberek

“Egyszer volt egy fösvény ember meg a felesége, s volt nekik egy öreg-öreg apjuk. Ez olyan öreg volt, hogy amikor a levest ette, úgy reszketett a keze, hogy amíg a tányértól a szájához vitte a kanalat, minden kilötykölődött a kezéből, és az abroszt teleöntözte. Mikor a tányérból ki akarta merni a levest, a tányért is elejtette, s eltörött. Ezért nagyon megharagudott a fiatalasszony az apósára. Rábírta férjét, hogy az öreget küldjék világgá, ne csináljon annyi szemetet náluk.
Elmentek a vásárba, és vettek két új pokrócot. Elhatározták, hogy a két pokrócot az öreg hátára teszik, s úgy indítják világgá. Akárhol esteledik rá, az egyik pokrócot leteríti, a másikkal pedig tud takarózni.
Mikor hazaérkeztek, hát sem a férfi, sem a fiatalasszony nem tudta rávenni magát, hogy az öreget útnak eressze. Volt nekik egy olyan hatesztendősforma fiúk. Azt mondja neki az apja:
- Fiam, itt van ez a két pokróc. Mi elmegyünk a mezőre dolgozni, és mikor te gondolod, hogy már kinn vagyunk a mezőn, akkor a pokrócokat tedd a nagyapád hátára, fogd meg a kezét, s vezesd ki az utcára! Mondd meg neki, hogy le is út, fel is út, menjen világgá, többet hozzánk ne jöjjön vissza!
Úgy is tett a gyerek. Mikor az apjáék elmentek hazulról, gondolt egyet, és csak az egyik pokrócot vette elő. Azt rátette a nagyapja vállára, s kivezette az utcára, s azt mondta neki:
- Nagyapám, maga menjen akár le s akár fel, de többet ide nálunk haza ne jöjjön, mert magának itt helye nincs!
Az öregember sírt egy kicsit, aztán a pokróccal a hátán megindult egyfelé.
Este hazajött az ember és az asszony a mezőről, s látják, hogy a pokróc ott van, néznek szerte, az öreg meg nincs ott. Előszólítják a fiút:
- Mi van nagyapáddal?
- Hát úgy tettem, ahogy maguk mondták.
- Hogy?
- Rátettem a pokrócot a hátára, s megmutattam az utat neki, hogy menjen világgá, s többet ne jöjjön haza, mert nincs reá szükségünk.
- Hát akkor ez a pokróc, ami itt van, miért nem tetted ezt is reá?
Akkor egy kicsit állott a fiú, s azt mondja:
- Tudja, miért nem tettem, édesapám? Eszembe jutott, hogy mikor maguk is úgy megöregszenek, mint ahogy ő van, s utat kell adjak magának, akkor ne kelljen új pokrócot vennem, evvel a pokróccal maga is menjen el.
Összenézett akkor az ember az asszonnyal, elszégyellték magukat, és sírni kezdtek. Hamar kihozta az ember a lovat az istállóból, s ráült, s a kilencedik falu végén utolérte az öreget. Bocsánatot kért tőle, felültette a lóra, s úgy vezette kötőféknél fogva, amíg hazaértek.
Ahogy hazaértek, mindjárt az asztalhoz ültették. Többet nem bánták, ha eltörött a tányér, vagy kiömlött a leves, jó szemmel néztek rá. A gyereket is úgy nevelték, hogy tisztelje az öregeket. Szeretetben éltek, és máig is úgy élnek, ha meg nem haltak.”


Készítette: www.ASL.hu, Ahol segítségre lelsz 2008.