A barátság értéke

Vannak az életben olyan dolgok, amelyek esetében a közgazdászok árazási technikája okafogyott: ezeknek nincs ára, csak értéke. Már ha részesülünk belőlük. És hiánya, vesztesége, ha nélkülöznünk kell. Ám más fajta a hiány, ami akkor áll fenn, ha soha nem is volt részünk benne, és más a veszteség, amit az elválás okoz.

Nem tudom, már ki hasonlította az emberi kapcsolatokat az egymás mellett futó vonatokhoz: néha valóban mintha párhuzamos vágányokon siklanának egymás mellett életeink, aztán egy váltó elszakít bennünket egymástól…. Így vagyunk az igazán fontos kapcsolatainkkal: szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha akad, olyan párhuzamos sín, amelyen – a miénk mellett hosszú évekig együtt futhat életünk fontos személyeinek vonata. Szinte már úgy érezzük, nem is külön szerelvényen utazunk.

A feltétel nélküli elfogadás az egyik legnagyobb kincs, amit egyik ember a másiknak adhat. Ebben a mai – remélhetőleg átmeneti – megosztott világunkban amikor a levegő ellenséges indulatokkal telített, jó lenne felismerni a megbocsátás, az egymás iránti tisztelet, megbecsülés fontosságát. Ezek olyan érzések, amelyekkel barátok ajándékozzák meg egymást, és az ajándéktól maguk is többé, jobbá, nemesebbé válnak.

Nyár elején legrégebbi barátnőmmel – remélhetőleg csak átmenetileg – elbeszéltünk egymás mellett, és nem értettük, nem akartuk érteni a másik szempontjait. A többiek aggódnak értünk, ám a kettőnk ügyét nekünk kell egymás között rendeznünk. Kati barátnőm elküldött nekem egy e-mail formában a világhálón körözött üzenetet. Hálás voltam és vagyok érte:

Kőbe vésve

Hamvas Béla a “Láthatatlan történetben” választ ad a kettőnk között zajló nézeteltérés megoldására:

“Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor az ember barátjától elszakad, tudja hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy volt vele a találkozás előtt.”

Vigyázzatok a barátokra, vigyázzatok ikertestvéreitekre. Ezt teszem én is.

Vélemény, hozzászólás?