Mennyit ér a diplomád, ha mások lejáratják a hazai képzést?

A hazai felsőfokú intézmények beszámolóin, vizsgáin, államvizsgáin – összefüggésben a hallgatók mennyiségi növekedésével a minőség rovására vö. “Hejesírás” blogbejegyzés Bőgeltől” – az érdemjegy megszerzésénél egyre több etikátlan jelenség ütötte fel a fejét. Ha nem teszünk sürgősen valamit közös összefogással, akkor a piaci verseny nem a tudás, hanem a diplomavásárlás üzletágban fog kibontakozni. Igen rövidtávú gondolkodásra és önző érdekérvényesítésre vall a hallgatók – reményeim szerint még mindig kisebb – részéről ez a magatartás, hiszen hosszabb távon nem csak az egyetemi rangsorban jelent hátrányt a nemzetközi összehasonlításban, de hallgatóink eredményének megítélését, hazai és nemzetközi elhelyezkedési esélyeit is kedvezőtlenül befolyásolhatja. Akarjátok, hagyjátok, tűritek-e, hogy diplomátok értéke mások felelőtlensége miatt értektelenedjen el?

Várom észrevételeiteket, értékes megoldási javaslataitokat e kérdésben. Próbáljátok meg összeírni és rangsorolni, hogy mit kellene tenni a probléma hathatós kiküszöbölése érdekében! Milyen információkat tartanátok fontosnak, hogy tisztán láthassátok a probléma veszélyességét és súlyát? Honnan lehetne releváns információkat beszerezni? Milyen összehasonlítható elemzésekre lenne szükség, és milyen területeken lenne érdemes benchmarkingot folytatni?

Kidolgozhattok – akár csoportosan is – szempontokat arra, hogyan lehetne a hallgatói számonkérés eredményességét mérni! Ehhez átgondolhatjátok az alábbiakat:
– Hogyan lehetne a képzés eredményét mérni, (megállapítani, hogy a maga képzés a nemzetközi összehasonlításban mennyire állja meg a helyét, illetve mennyire járul hozzá a hallgató versenyképes tudásához, mennyire támogatja hazai és/vagy nemzetközi elhelyezkedési esélyeit?
– Hogyan lehetne mérni a képzés hatékonyságát, (kimutatni, hogy a képzésre fordított összes költség mennyire áll arányban a képzéstől várható haszonnal, illetve azt mennyire képes a számonkérés visszatükrözni (itt minőségi mutatókat is érdemes alkalmazni) és hogyan alakul az így kialakított mérce más képzési tevékenységekkel, intézményekkel összehasonlítva?
– Hogyan lehetne rendszerbe illeszteni a folyamatos fejlesztést (felmérni a szükséges fejlesztési igényeket, hogy hol milyen változtatásra van szükség az új képzési igények meghatározásában, a ráfordítások tervezésében, a képzés előkészítésében, lebonyolításában, az alkalmazás feltételeinek megteremtésében és a számonkérésben).
Várom véleményeteket, javaslataitokat!

A szakmai gyakorlat fontossága

Általános jelenség, hogy a nappali tagozatos hallgatók munkát vállalnak a képzés mellett, mivel az elhelyezkedésnél a 2-3 éves szakmai gyakorlat behozhatatlan előnyt jelent.

A képzés melletti munkavállalást én sok szempontból igen hátrányosnak tartom. Nézzünk két ellenérvet:
1. Sem az oktatásban, sem a munkában nem tud az ember 100%-os lenni, miközben az el nem végzett feladatok nyomasztó stressz-élményt okozhatnak, esetleg maradandó egészségi károsodások (gyomorfekély, infarktus, magas vérnyomás) melegágyává válhatnak.
2. A munkáltatóval szemben egy végzettség nélküli hallgató még nincs jó önérvényesítési pozícióban. Lassan eljutunk oda, mint a jogászok, könyvvizsgálók stb. esetében, hogy a napi 9-12 órás foglalkoztatásért, amely valódi rabszolgamunkává válhat, még a hallgatónak kell fizetni…

Úgy vélem, hogy az oktatási reform sűrűjében a hallgatóknak nem egyetemen kívül, kiszolgáltatva és egyesével, hanem egyetemen belül, csapatjátékban, magas tapasztalattal rendelkező moderátor tanárok mellett kellene kipróbálni magukat és referenciamunkákat szerezni. Meggyőződésem, hogy legalább olyan jó referencia, ha egy hallgató másfél-két évig az Egyetem kreatív szellemű tanszékein szerez jártasságot pl. pályázatírásban, elnyert pályázat kidolgozásában, mint ha mondjuk beosztott könyvelőként dolgozik egy cégnél.

Lehetőséget látok arra is, hogy megvalósítás sikjára vigyetek életképesnek tűnő üzleti terveket, olyanokat például, mint amilyeneket a itt olvashatsz.

Várom véleményeteket, ötleteiteket, javaslataitokat!

Motivációs illúziók és tévhitek

A szellemi vagyon-gazdálkodás egyik kulcsponti kérdése, hogy kit és hogyan lehet motiválni. Meggyőződésem szerint e terület elméletében és gyakorlatában is nagy zűrzavar uralkodik, sok tévhit mentén építenek légvárakat motivációkutatók és vállalati vezetők. A bonyolult témakör egy vonatkozásában 1998-ban papírra vetettem véleményemet “Motivációs illúziók és tévhitek” címen, állást foglalva abban a kérdésben, hogy vajon hozzá szabad-e kapcsolni a belső érdekeltséget a vállalati belső elszámoláshoz. Kérlek, ne hagyd magad befolyásolni a saját véleményed kialakításánál, de töprengj el az enyémen, és ha gondolataimat fel akarod használni, hivatkozz korrekten!

Az emberi erőforrás, mint tőketényező

1999. december 9-én került megrendezésre a Jövőképek – vállalati stratégiák Konferencia a BME Vezetőképző Intézetben. Erre az alkalomra készítettem el “Az emberi erőforrás, mint tőketényező” című előadásanyagomat. Olvasd és hasznosítsd, ám kérem és elvárom a korrekt hivatkozást!

Út a vállalkozások felnőtté válásához

A szellemi vagyon-gazdálkodással kapcsolatos elképzeléseimet 1994-ben foglaltam össze a kandidátusi disszertációmban és a belőle – némi átdolgozás után készített könyvben fogalmaztam meg Út a vállalkozások felnőtté válásához címmel. E gondolataim többsége ma is vállalható, a fogalomhasználatom azonban még elég zavaros. A könyv ma már kereskedelmi forgalomban nem kapható, ha érdekel, töltsd le, olvasd és hasznosítsd a benne szereplő, máig is aktuáális gondolatokat, ám kérem és elvárom tőled a korrekt hivatkozásokat!