Leonardo: Az utolsó vacsora

Utolsó vacsora

2008. március 19-én előadást tartottam “MIT ÜZEN A MA ÉLŐKNEK LEONARDO UTOLSÓ VACSORÁJA?” címmel a tardosi Vörösmárvány Művelődési Házban.
Sok év telt ez azóta, és a diasor szédületes nézettséget ért el az elmúlt 10 év alatt. Szeretném egyértelművé tenni, hogy az abban szereplő asztrológiai értelmezés nem tőlem származik, én is egy megsárgult Elixir újságban olvastam róla annak idején. Feltehetőleg a hivatkozások között szereplő Bodó László: Leonardo Utolsó vacsorájának materialista olvasata lehetett az eredeti forrás, ám ma már ez sem érhető el az interneten. Személyes hozzájárulásom a témához pusztán annyi, hogy ábrázoltam ezt az izgalmas értelmezést, hozzátettem a négy elem jelentését, és a tanítványok archetípusait párosítottam a symbolon kártya nagy arkánumának szereplőivel. Tőlem származik továbbá a kor ismert szereplőinek, helyszíneinek bemutatása. Amikor ezt a diasort készítettem még újszerű és varázslatos volt, hogy az internet milyen hathatósan képes támogatni a sokoldalú ismeretátadást.

A zseniális műnek újabb és újabb kódolt üzeneteit fejtik fel. Van aki öt vonallal egy hangsort állított fel, amelyben a szemeket és kenyereket hangjegyekként ábrázolva felcsendül a kép “zenéje”. Van, aki a végítélet napját olvassa ki belőle, és van aki tükrözéssel elővarázsol sátánt és így tovább.

Amikor elfogadtam a Húsvétvárás jegyében tartandó előadásra szóló felkérést, hamar eldöntöttem, hogy azt járom körbe, miért került az Utolsó Vacsora napjainkban újra az érdeklődés középpontjába, mi az, amit ma mondhat nekünk, amit csak a jelenkor tudatosságával érthetünk meg? Van-e a képnek mélyebb jelentése a bibliai vonatkozásokon túl és hogyan kapcsolódik mindennapi életünkhöz?

Jézus a szeretet nevében lépett fel, a feltétel nélküli szeretetre és elfogadásra mutatott példát életével és halálával. A négy elem (tűz, levegő föld és víz) közül a víz a lélek energiája. Ez az érzelmek és ösztönök ereje és dinamikája.
Nemcsak a festmény, de Leonardo sem mindennapi jelenség. Ő a humanista ideál megtestesítője. Sokoldalúan képzett, igazi polihisztor, HOMO UNIVERSALIS, aki törekedett a természet, az emberi test megismerésére, pontos mechanikai tervezésre, a művészetben pedig az egyéniség kifejezésére. Művész, tudós, feltaláló, filozófus. Magával ragadó, példát állító, emberfeletti egyéniség ….minden korban. Ám az is elgondolkoztató, hogy mennyi körülmény, esemény, kortárs együttes hatása – szinergiája – sokszorozódik és érvényesül egy ilyen páratlan alkotásban.

Ám az is tény, hogy Leonardo a kimagasló tehetsége mellé mennyi matematikai alapossággal, minden részletre kiterjedő precizitást társított, semmit sem bízva a véletlenre. Több mint három évig festette az Utolsó vacsorát. Minden kézmozdulatot, minden fejbiccentést, minden szemvillanást átgondolt, sőt matematikai pontossággal kiszámított, hogy minden tökéletesen illeszkedjen, idomuljon egymáshoz, minden egyensúlyban legyen, a tizenhárom alak egységes egészet alkosson. Ehhez azonban időre volt szüksége, amit a szokásos freskótechnika nem biztosított számára. Ezért kidolgozott egy páratlan festési eljárást. A saját maga által feltalált olajtemperával festette a képet, miután egy különleges alapozóréteggel bevonva a teljes falfelületet biztosította, hogy a fal évek múlva is magába szívja a festéket.
Sajnos a zseniális festési technika mégsem bizonyult tartósnak, amiről Goethe így ír: „Bizony szomorú, hogy ez az óvatos művész, aki nem győzte eléggé megválogatni a festékeit, tisztítania a firniszét, éppen a festmény helyét, ami a legfontosabb, a döntő körülmény, nem nézte meg figyelmesen.”

A remekművek sorába emeli az Utolsó vacsorát a jelenet kiválasztása is. Jézus jeruzsálemi Utolsó Vacsorájának ismert leírásaiban a keresztény liturgiákat létrehozó alapmondat: “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Amit cselekedni kellett: a vacsora egyes elemei, a kenyér-törés, a kenyér és a bor kiosztása, hálaadó ima. Az Utolsó vacsora témájának korábbi értelmezései túlnyomó részben ezt a jelentet hangsúlyozták, Júdás a tanítványoktól elkülönülve, Jánost Jézus keblén pihenve ábrázolták.

Leonardo festménye azonban ehelyett azt a drámai pillanatot ábrázolja, amikor Krisztus a tanítványai felé fordul, és közli velük, hogy az egyikük elárulja őt. „Bizony mondom néktek, egyiktek elárul.” A tanítványok megdöbbenve hallgatják Krisztus vádjait. A 13 ember közé befészkeli magát a gyanú és a bizalmatlanság. Melyikünk? Tizenegy ember gondolata másik tizenegyről – az annyi mint 121. Százhuszonegy pszichológiai történet! Ezt a drámát, amit a tizenkét apostol Jézus bejelentése nyomán átél Leonardo az alakok elrendezésével és mozgásukkal fejezi ki. A jelenet értelmét nyilvánvalóvá teszik az arckifejezések és a mozdulatok, amelyeknek Leonardo páratlan mestere: „Az embernek éppen olyan sokféle mozdulata van, amilyen sokféleképpen hullámzik a lelke. Mert minden új lelkiállapot több-kevesebb mozdulatot vált ki.” Júdást pszichológiai eszközökkel különíti el – nem az asztal túloldalára helyezi el, a korábban szokásos módon, hanem úgy ábrázolja, amint a bűnös tanítványt megbénítja a rémület, s képtelen részt venni a többiek beszélgetésében.

Egyedülálló a centrális perspektíva alkalmazása a festményen. A kép központi tengelye egybeesik a néző látósugarával. A centrális perspektíva a valóságábrázolás szinte mértani szerkesztéssel megvalósított eszköze, amely a reneszánsz individuumot szolgálja.
A kép helyszíne egy tágas, emeleti étkezőhelyiség. A kezek, a szemek vonalai – hogy ráirányítsák a figyelmet a középen ülő Jézusra. A perspektíva enyészpontja a főalakban fut össze. Minden forma, minden mozdulat egy dologra összpontosul, Leonardo egységbe foglalt két dinamikus tömeget oly módon, hogy az egyensúly egyetlen ponton nyugszik.
Az enyészpont egyszersmind és mindenekelőtt a képen ábrázolt piramisszerű világ csúcsa.
A látszólag egyszerű elrendezés bravúros lelemény. A tizenkét apostolt két csoportba rendezte… az alakok mozdulatai révén a központi figurához is elevenen kapcsolódnak

Leonardo úgy festi meg az Utolsó vacsorát, hogy a korabeli – és egészen a XX. század végéig bezárólag a későbbi – asztrológiai tankönyveknek szabályszerű segédábrája lehetett.
Egyértelműen az állatövi jegyek fiziognómiai sajátosságai szerint jellemzi az apostolok. Középen Jézus az őszi napéjegyenlőséget szimbolizálja. Ö a Világ Világossága, az Igazság Napja. Értelmezése: Eljött a Nap után a Hold uralma, a sötétség a Földön kezdetét veszi,
a Nap képviselője (Jézus) átadja a hatalmat a Holdnak, azaz meghal. Tőle jobbra és balra hármas csoportokban helyezkednek el a tanítványok és az ő tulajdonságai bomlanak le, aszerint, hogy az adott időszakban a fény az árnyékkal milyen arányban van, péterséggé, jakabsággá, jánossággá, és így tovább.

Vélemény, hozzászólás?