Boldogság


Egy hete Balatonalmádiban. Még egyszer átjavítottam – immár tizedszer – a “Csipkerózsika álomba szenderül – beavatásmesék kislányoknak” kéziratát és már csak Csanád hiányzó fejezetrajzait várom, hogy tördelni lehessen.
Kék ég, platánok, fenyők és rigófütty a kertben, fenséges víztükör, hattyúk a strandon, szerető társ az oldalamon – csupa-csupa flow!
Keveset beszélek, sokat gondolkodom. Olvasok és írok. Írok és olvasok. Ma reggel például azt, amit Mello írt a boldogságról:

“- Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
– Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyermekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
– Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked’? – kérdezte a Mester.
– Esküszöm, bármit megteszek.
– Jól van. Hány állatotok van?
– Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
– Tartsd bent azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.
– Boldogság? – Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
– Menj haza – mondta a Mester -, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött vissza.
– Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!”
Mello: A csend szava

Vélemény, hozzászólás?