Kategória: LAÁBJEGYZETEK

“Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is. Sem kicsordulni, sem elsivárulni. Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni. Sem szónokolni, sem elnémulni. Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni. Nem hivalkodni, és nem tetszelegni: sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti. Utat választani, de nem a sikerét hanem a boldogságét. Az uton járni, majd végig menni; a nagyságot az erénnyel, nem a szerencsével mérni. Egyszerűen boldognak lenni – disz, ragyogás, külcsin nélkül.” Taitosz

Hölgyek levendulában

“Ursula és Janet békés öregségüket töltik egy kis cornwalli halászfaluban, 1936-ban. Az eseménytelen hétköznapokat egy váratlan Idegen megjelenése bolygatja fel. A jövevény, mint egy partra vetett aranyhal, némán hever az angol tengerparti öbölben, a két nővér háza közelében. Andrea, a kiszolgáltatott fiatal férfi felbukkanása felborítja az öreghölgyek addigi életét. A zsarnokoskodó Janet, a háborús özvegy valósággal kisajátítja az idegent, akibe a visszahúzódó, szerényebb Ursula beleszeret. Andrea lassan lábadozik, s később kiderül, hogy kiváló tehetségű lengyel hegedűművész. A kedves öreg hölgyek szeretnék a fiút magukhoz láncolni, de a fiatalember élni akar és Amerikába szeretne menni. Míg végül a szigetre elvonuló festegető, titokzatos orosz nő, a gyönyörűséges és fiatal Olga meghallja Andrea érzékeny hegedűjátékát, s mindent megtesz, hogy a fiú világot lásson. Olga bátyja világhírű hegedűművész, aki Londonban ad egy koncertet. Olga azonnal vonatra száll, s magával viszi a lengyel “Aranyhalát”, egy próbajátékra? ” (port.hu)

Ennyi a történet. Charles Dance könyve, mely a forgatókönyv alapját képezi mindössze 96 oldalas. Egész estét betöltő mozivarázzsá a két nővért 71 éves koruban megformáló szinésznők teszik, akiknek a játékából ismét kirajzolódhat néhány fontos ismérv, ami a “szépen, bölcsülve öregedést” jellemzi.

Azt gondolom, bármit hitelesen eljátszani csak “hozott anyagból” lehet.
Mire ez a filmszerep megtalálja Judi Denchet (84), ő játsza Ursulát, a fiatalabb nővért és Maggie Smithet (84) ő pedig a filmben Janet, az idősebbik nővér, mindketten eltemették már a férjüket. A gyászfeldolgozás során mindkét alkalommal egymásra találtak, egymásba kapaszkodtak.
Tehát a sorsközösség és az egymás iránti szolidarítás kettőjük között nem szerepjáték.

Milyen ismérvek azonosítható tehát a film alapján, amelyek vélhetőleg a két színészné magánéletében is megtalálhatók?

– önállóság, függetlenség, szabadság: Mindketten jó egészségben vannak. Saját tengerparti házuk van gondozott kerttel, szép környezetben. Anyagilag is függetlenek. Megengedhetik maguknak, hogy házvezetőjük legyen, így a háztartásvezetéből, a ház körüli teendők ellátásából és a napi ügyintézésből csak azt veszik magukra, amit szeretnének. (Pl. a virágültetést, vagy egy különleges fogás megfőzését), mégis rend, tisztaság veszi körül őket.

– mozgékonyság, rugalmasság, fittség: Mindketten mozgékonyak, nincsenek elnehezülve és elmerevülve. Valójában mindketten megőriztek valamit mozgásukban és gondolkodásukban is a fiatalkori rugalmasságukból, könnyedségükből. Fontos ez, mert a mozgékonyság megőrzése a helyváltoztatás szabadságát adja: ha akarom, heteket eltölthetek a számomra biztonságot, megszokott otthonomban, de ha kedvem van felkerekedni, ebben a mozgásképességem ne korlátozzon. A mozgásképtelenség, az elnehezülés nagyfokú tehetetlenséggel és másoknak való kiszolgáltatottsággal jár, ami megkeseríti az idős ember életét.

– sorsközösség vállalás a magányosság ellen: Mindketten családtalanul, magányosan élnének, ha nem osztanák meg életüket és mindennapjaikat egymással, nem lennének egymásnak öregkori társai, segítői, kiegészítői. Biztos alhatnának külön szobában, hiszen a ház elég tágas és vendégszoba is van benne, mégsem véletlen, hogy közös a hálószobájuk. Így este van kitől elköszönni, éjszaka sincsenek egyedül félelmeikkel, szorongásaikkal, és reggelente van kihez szólni ébredéskor.

– életigenlés: azt hiszem, ez nagyon fontos. Amikor már nincs értelme miért felkelni, akkor ott és akkor vége is van… A két testvérnek átmenetileg fontos célt és küldetéstudatot ad, hogy van kit félteniük, van kiről gondoskodniuk. Ursula még elfojtott nőiségét, ki nem élt szenvedélyeit is beleképzelheti ebbe a törődésbe. Amikor azonban Andrea meggyőgyul és már terhes neki a gondoskodás, van erejük elengedni – még ha nem is önként. Mert akit szeretünk, azt elengedjük. Ezt a bölcs belátást az idős kor és az élettapasztalat hozza meg. Az a tapasztalás, hogy minden, ami jó és szép, előbb-utóbb elhagy bennünket és lassan megtanulunk ezzel együtt élni. Ursula és Janet is visszatér a korábbi életöröm öt biztisító forrásokhoz, a természethet, a tenger morajlásához, a kertben fejlődő virágokhoz, az étkezési rítusokhoz…

– hinterland: igen, életük megszokott környezete és kiszámítható rítusa is egy fontos erőforrás ahhoz, hogy az öregség szépségei átélhetővé váljanak.

Vezetik a végzetek az akarót, aki hagyja, hogy vezessék, a nem akarót vonszolják


Szinte minden Grimm mesegyüjteményből hiányzik a Hamupipőke történet hamisítatlan változatának befejezése. Eszerint megérkezik a királyfi az aranycipellővel a kereskedő házába, és a két mostohanővér – anyjuk biztatására – levág a lábfejéből egy darabot, hogy belepréselje magát a cipellőbe. Egyik a nagylábujját, másik a sarkát. De ez még nem minden! Az eredeti mese ugyanis nem a szokásos “hétországra szóló lakodalmat csaptak és még máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak” zárófordulattal fejeződik be, hanem így:

“S hogy megtartották az esküvőt a királyfival, jöttek a hamis nővérek, hogy behízelegjék magukat, s kivegyék részüket a boldogságból. Amikor a jegyespár a templomba ment, jobbról állt a nagyobbik, balról a kisebbik nővér, akkor a galambocskák mindkettőnek kivájták fél-fél szemét. Aztán, amikor kijöttek, balról állt a nagyobbik és jobbról a kisebbik, akkor a galambok a másik szemét is kivájták mindkettőnek. Így bűnhődtek gonoszságuk és hamisságuk miatt világtalansággal életük fogytáig.”

Ez maradt ki az eredeti meséből, noha ebben a zárómondatban van az egyetemes rendről, a teljességről szóló mesei útmutatás lényege! A kihagyásnak vélehetőleg az lehet az oka, hogy a felnőttek ezt túl horrorisztikus végkifejlettnek gondolják a gyerekfülek számára. A tapasztalat szerint azonban a gyerekek szó nélkül belenyugszanak ebbe a büntetésbe. Számukra ugyanis még teljesen természetes, hogy a gonoszságért és a hamisságért világtalansággal, azaz vaksággal kelljen fizetni.

Elgondolkodtam azon, hogy vajon a mostohanővérek megvakítása valójában tényleg a szemük világának az elvesztését, azaz valaminek, ami az egész része volt az elpusztítását jelenti, vagy éppen ellenkezőleg, a rend, a teljesség helyreállítását? Gyanítom, hogy az utóbbiról van szó, hiszen a mesék mindig a megbomlott rend helyreállításáról szólnak! Hogy is van ebben a történetben?

Hamupipőke édesanyja meghal – ezzel felborul a rend, ami ahhoz szükséges, hogy egy kislány egész-ségesen cseperedhessen fel. Ahhoz ugyanis arra lenne szüksége, hogy mind a két szülője felelősen tudjon törődni vele, megkapja részükről azt az értő figyelmet és bíztatást, ami napról napra megerősíti abban, hogy a neki rendelt úton haladva úgy jó, ahogy van, mindene tökéletes és éppen elegendő.
Ehelyett Hamupipőke anyai áldásként és viselkedési mintaként azt kapja, hogy jámbor legyen és jó – és ő ennek példásan igyekszik is megfelelni. A jámborság valójában a jóság szinonimája, és ha alaposabban megvizsgáljuk, hogy mit is jelent ez valójában, akkor a jámborság egy szelíd, csendes, békés és indulatmentes természetet sejtet, telve jóindulattal és bizalommal.
Hamupipőke apja úgy próbálja a megbomlott egységet helyreállítani, hogy hoz magának a régi asszony helyett újat, aki anyja helyett anyja lehet az elárvult kislánynak. Igen ám, de egy édesanyát senki sem pótolhat: az anyai szeretetet hiányából fakadó űrt egy mostohaanya még akkor sem képes kitölteni, ha erre minden szándéka és igyekezete megvan. De erről szó sincs: “Az asszony magával hozta két lányát, akiknek szép és fehér volt az arca, de ocsmány és fekete a szíve.”

Vagyis Hamupipőke elvesztett édesanyja helyébe három új családtag lép, egy anyahelyettest és két mostohatestvér, akik viszont nem jámborak és nem jók, és nem is képesek a világot olyannak látni, ahol minden együtt van ahhoz, hogy boldogan élhessenek, amig meg nem halnak. Ám azon túl, hogy nincs szemük az ilyenfajta látásmódhoz, mélyen meg is sértik a világ rendjét, mert nem töltik be a feladatukat a megbomlott egyensúly helyreállításával kapcsolatban! A mesében ugyanis minden hősnőnek (királylányoknak, anyáknak és bölcs öregasszonyoknak) az a küldetése, hogy élettel töltsék meg a hősök által megtisztított világot: őrizzék meg az élhető világ rendjét, figyelve mindarra, ami élő vagy élővé tehető és visszahozva, megtartva mindazt, aminek itt a helye. Ehhez elsőként önmagukban kell kibontakoztatni az arany, a királynői minőséget.

Ők azonban hiába szépek ránézésre, mert gonosz a lelkük: nagyravágyók, kevélyek, irigyek, rosszindulatúak. Híján vannak az együttérzésnek, és mindannak, amit Hamupipőke jámborsága és jósága megtestesít. És itt jutunk el a szemükhöz, hiszen a szem a lélek tükre… a két mostohanővér szeme mi mást tükrözhetne, mint a lelkük mélyéről feltörő gonoszságot, nagyravágyást, kevélységet, irigységet, rosszindulatot, bosszúállásra való hajlamot! Mindez akkor is elvakítja a két mostohanővér látását, amikor még megvan mind a két szemük. Lelkük romlottságát vetítik arra, amire vagy akire rápillantanak. Emiatt, amikor Hamupipőke rájuk néz, pillantásuk számára azt tükrözi, hogy ő egy piszkos, cselédsorba való teremtés, aki rászolgák a megvetésre, lekicsinyelésre, megalázásra.

József Attila így fogalmaz a Nem én kiáltok c. versében: “Hiába fürösztöd önmagadban,/ Csak másban moshatod meg arcodat.” És valóban! Az önismerethez szükségünk van arra, hogy a mások szemével lássuk magunkat. Ám mások véleménye sajnos sokszor eltorzíthatja önmagunk reális értékelését. Hamupipőke esetében is ez történt, aki egy idő múlva maga is elhiszi, hogy ő egy csúnya, jelentéktelen, értéktelen lány, aki nem is álmodozhat arról, hogy egy királyfi a figyelmére méltassa. Súlyos kisebbrendűségi komplexusait csak édesanyja síron túli segítségével tudja leküzdeni a fehér galamb közvetítésén keresztül. Annyira nehezen hiszi el, hogy ki is ő valójában, hogy háromszor is visszamenekül a hamuba, amit az őt megillető egyedüli lehetséges helynek gondol.

És amikor megtörténik önmaga felvállalása, ráillik az aranycipő és a királyfi párja lesz, megjelennek a mostohanővérek. Dörgölőznének, hízelegnének neki a jobb élet reményében. No, ekkor lépnek közbe a galambok, és fosztják meg őket a látásuktól. Elveszik a szemük világát, hogy sötét lelkük tükrözésével ne árthassanak Hamupipőkének, hiszen a lekicsinylés és hamuba lökés ártalmánál talán még veszélyesebb és félrevezetőbb lenne az érdektől vezérelt hízelgés és képmutatás. Így most már a szó szoros értelmében vakok a külső világra, így figyelmük a belső látásukra fókuszálhat. Szembesülhetnek lelkük romlottságával, üres és céltalan életükkel, ami akár változásra, fejlődésre is inspirálhatja őket. Más mesékben kővé változtatják az olyan szereplőket, akiknek esélye sincs arra, hogy megváltozzanak és jóvátegyék hibáikat. Itt azonban kapnak még egy esélyt, azaz nem is olyan kegyetlen ez a büntetés, mint amilyennek első pillanatban tűnik. Külső vakságuk végsősoron gyógyító folyamatot indíthat meg bennük, és idővel a legjobb dolognak tűnhet majd, ami történhetett megjavulásuk érdekében.

Hamupipőke tehát a történetben magától, édesanyja áldását és saját belső hangját követve válik egyre nemesebbé, egyre királyibb minőségűvé. A mostohalányok, akik elvétették sorsfeladatukat a megvakításuk által esélyt kapnak, hogy irányt változtassanak. Mert ne feledjük a bölcs tanító, Seneca figyelmeztetést arról, hogy sorsát senki el nem kerülheti: “Ducunt fata volentem, nolentem trahunt!”, azaz „vezetik a végzetek az akarót, aki hagyja, hogy vezessék, a nem akarót vonszolják”!

Ezen a diafilmen az eredeti, csobatatlan meseszöveggel láthatod, hallhatod Hamupipőke történetét:

Mesés beavatás a nőiségbe – A kislányok klasszikus beavatásmeséi hangos diafilmeken

Folyamatosan elkészítem a könyvemben szereplő valamennyi mesét nézhető, hallgatható formában és feltöltöm mesecsatornáimra. Ebben a bejegyzésben azt a sorrendet követem, ahogy a könyvben szerepelnek egymás után a mesék.

I. Csipkerózsika

II. Pirosbúbocska

III. Világszép Ilonka
helyette egyelőre: Világszép Vaszilisza

IV. A piros cipők

V. Térdszéli Katica

VI. Hófejírke

VII. Hamupipőke

VIII. A Kék Madár

Hogyan lehet szépen és bölcsen öregedni I. – Giséle Casadesus

Vannak igen jó filmek, amelyekben idősöső nők játszanak. Szerepeik kapcsán – amit és ahogyan megformálnak – sok mindenre rávezetnek abból, hogy mi az, amit a kor, az élettapasztalat megtanított nekik. Mitől tudnak szépek lenni, ha szépek, és hogyan tudják bölcsen megélni az öregedést és az elmúlást, ha ugyan tudják.
Elsőként újranéztem az utóbbi évek egyik igen sikeres francia filmjét ebből a szempontból, a “Nem beszélek zöldségeket”, Gérard Depardieu és Giséle Casadesus főszereplésével. Mindkét színészi alakítás páratlan, engem most mégis a film forgatásakor 98 éves színésznő érdekelt. Giséle 103 évesen halt meg 2017-ben, egész életében filmezett és számos könyvet is írt. Valójában sosem vonult vissza és ezt a filmet egyfajta jutalomjátéknak tekintette, amit nagy örömmel játszott el.

Próbáltam megfejteni a varázslatosan megformált idős asszony, Margeritt csodájának titkait:
– törékenység – apró termetű, “madárcsontú” – szöges ellentéte a nagydarab behemót férfinak, aki nem véletlenül hasonlítja a galambokhoz.
– összerendezettség: kívül-belül harmonikus jelenség, mozdulatai finomak, járása kecses. Öltözéke visszafogottan elegáns. Magával ragadó személyisége ott rejtőzik a legapróbb gesztusaiban is, ahogy megfogja a teáskannát vagy a nagyítóval a könyve fölé hajolva olvassa a sorokat.
– fiatalosság: szemei beszédesek, élénkek, tekintete vidám, figyelmes. Kora ellenére érződik minden megnyilvánulásából a rugalmasság és a hajlékonyság.
– szerény visszafogottság: páratlan műveltségét, olvasottságát, életbölcsességét, tapasztalatát okosan használja, de sosem fitogtatja, amikor értő figyelemmel, megértéssel és mély együttérzéséssel fordul műveletlen és esetlen barátjához.
– emberismeret: csodálatos, ahogy ösztönösen mindig olyasmit tud mondani a gyerekként elhanyagolt, megalázott, szeretetéhségtől szenvedő férfinak, amivel óvatosan gyógyítgatja életsebeit. Nem kezeli le, nem neveti ki. Észrevétlenül terelgeti a betűk, a könyvek felfedezése által feltáruló lehetőségek felé.
– anyáskodás: a gyermektelen idős hölgyből Germein előhívja az anyai ösztönöket és azt a fajta elfogadó, feltétel nélküli szeretetet, ahogy az anyák tudnak mély felelősségérzettel törődni, odafordulni és tiszteletet érezni.
… és ha mindezt egyetlen szóba akarnám sűríteni, az a szerethetőség lenne.
A videa csatornán nézhető meg.

Miért csak egy márványlap jelzi VIII. Henrik sírhelyét?

Tegnap találkozóra gyűltünk össze egykori munkahelyem kollégáival, volt főnököm kertjében. A beszélgetés kapcsán felemlegettünk egy londoni tanulmányutat, ahol hárman voltunk Anna, Gyuri és én az Intézetből. Ekkor történt, hogy Anna barátnőm keresztülgyalogolt VIII. Henrik sírján. Gyuri – aki már többször járt Windsor várban és tudta, hogy a Szent György-kápolnában merre van Henrik feketemárvány sírlapja a templom kövezetében – oldalba bökött és méltatlankodva megjegyezte: – Ne már, figyeld csak, most tipor át Anna VIII. Henriken!
Jobban szemügyre vettem a fekete márványlapot, amely egy kisebb tömegsírt takart. A felirat tanúsága szerint VIII. Henriken kívül még a sírban nyugszik Jane Seymour, egyetlen fiúgyermekének édesanyja, valamint az 1649-ben lefejezett I. Károly és egy csecsemő hercegnő.

Pár napi londoni tartózkodás után már megszokott dolog volt számunkra, hogy a templomokban a lábunk alatt királyok, püspökök, más hírességek sírhelyei vannak, és lassan teljesen immunissá váltunk a befogadhatatlan mennyiségű látványosságra. Így aztán érthető és megbocsátható, hogy Anna a kijárat felé törtetve nem figyelt arra, mi van a lába alatt.

Ugyanakkor már akkor is elcsodálkoztam azon, hogy VIII. Henriknek ilyen jellegtelen síremléke maradt csak, hiszen köztudott, hogy az angol és skót uralkodókat Hódító Vilmos óta a Westminster apátságban temetik el. Példának okáért Henrik szülei, VII. Henrik és Yorki Erzsébet is itt nyugszik.

Leánya, I. Erzsébet úgyszintén. Amikor megnéztük az ő síremlékét, beleborzongtam, hogy szinte csak karnyújtásnyira van élete legfőbb ellensége, az általa lefejeztetett Stuart Mária sírjától, akivel életében személyesen soha nem találkozott. A sors különös iróniája, hogy halálukban milyen szép békességben megférnek itt egymás mellett az idők végezetéig…

A múlt-kor történelmi magazinban találtam egy cikket, ami több oldalról körbejárja, mi lehetett az oka, hogy Anglia egyik leghatalmasabb uralkodóját egy zsúfolt sírboltban találjuk, melyet csupán egy egyszerű márványtömb jelöl?

Henrik a saját temetését is jó előre megtervezte, a legapróbb részletekig. Fontos volt ez számára, mivel utódja, VI. Eduárd, aki – bár fiú volt és törvényes gyermek – még csak harmadik tagja volt a Tudor dinasztiának, ráadásul kiskorú. Fontos funkciója lett volna ezért a temetésnek, hogy látványosságával és ünnepélyességével a Tudorok legitimitását és erejét hangsúlyozza, azt sugallva, hogy a gyermek Eduárddal sem érdemes szembeszállni.

Henrik emellett azt is demonstrálni akarta, hogy egy igazi reneszánsz uralkodó volt Európa színpadán. Éppen ezért határozott elképzelése volt a sírjával kapcsolatban is, amelyet egy kb. 1400 szavas feljegyzéséből tudhatunk. Eszerint a sír legyen „(…) egy alkalmas oltár, melyet tiszteletteljesen berendeznek és felszerelnek minden dologgal, amely kellő és szükséges ahhoz, hogy ott naponta misék mondassanak el a világ végezetéig.” Sem a sírhely, sem az oltár nem épült meg Henrik rendeletének megfelelően, és misék sem voltak. Windsorban elő volt készítve egy fekete márvány szarkofág, amelyet Henrik még Wolsey bíborostól kobozott el. Henrik maga szeretett volna ebbe temetkezni: dupla sírt rendelt, mely mind méretében, mind díszítésében és ikonográfiájában nagyszerű lett volna: a király és királyné alvó képmásai mellett helyet kapott volna sok angyal, az oszlopok tetején próféták, bibliarészletek, valamint kosarakat tartó gyermekek, akik fehér és vörös rózsákat szórnak a sírokra. Csodálatos, és nagyon Henrikre valló lett volna – ha elkészül. A szarkofág azonban még több mint 250 éven át Windsorban maradt, mígnem a György-korban elszállították a londoni Szent Pál-katedrális kriptájába – itt őrzi ma Horatio Nelson admirális földi maradványait.

Tény viszont, hogy életében nem építette meg ezt a sírhelyet, talán mert nehezen tudott megbírkózni a gondolattal, hogy ő is csak egy halandó ember. Már az is felségárulásnak minősült, ha jelenlétében valaki egyáltalán szóba merte hozni a halálát. Így aztán rendkívüli bátorságra volt szükség Sir Anthony Denny, az egyik legközelebbi tanácsadója részéről, amikor felvilágosította Henriket, hogy haldoklik. Így tudta csak felvenni az utolsó kenetet a végső pillanatban.

Már ezek ismeretében is érthető, hogy temetése nem az eredeti elképzelései szerint alakult:

  • VIII. Henrik 1547. január 28-án a korai órákban hunyt el a Whitehall-palotában, 55 éves korában. Halálát néhány napig titokban tartották a királyhoz legközelebb állókon kívül mindenki elől, hogy sima legyen az átmenet a tanács uralmába, amelynek a gyermek VI. Eduárd trónra lépésével kellett következnie. Az udvar minden ceremóniája ugyanúgy folytatódott, mintha mi sem történt volna – még a király napi étkezéseihez a fogásokat is felvitték hálótermébe, trombitaszóval kísérve.
  • A gyászmenet, amely Windsorba kísérte Henrik testét, február 14-én hagyta el Londont, és a városon kívüli Syon House-ban éjszakázott. A menet négy mérföld hosszú volt – több mint ezer ember lóháton és további több százan gyalog. A koporsót, amely aranyszövettel volt letakarva, tetején a király képmásával, nyolc ló húzta egy szekéren – a menet mély benyomást tett mindenkire, aki felsorakozott az út mellett megnézni a gyászmenetet. Az eddigi fejlemények vélhetően Henrik tetszését is elnyerték volna.
  • A szertartás szintén Henrik kedve szerint zajlott. Stephen Gardiner winchesteri püspök prédikációja után Henrik koporsóját elhelyezték ideiglenesnek szánt helyére harmadik felesége és VI. Eduárd édesanyja, Jane Seymour mellé. A hivatalviselést jelképező fehér pálcákat, amelyet minden királyi hivatalnok kettétört a fején, szintén a sírba helyezték a szokásnak megfelelően.

    Noha ez a temetés ideiglenesnek tünt, hogyan lehetséges, hogy három gyermeke közül egyik sem akart apjának méltó emléket állítani?

    VI. Eduárd ugyan csupán kilenc éves volt, amikor követte apját a trónon, de életkorát meghazudtoló elszántsággal azért küzdött, hogy Angliát protestánssá tegye. Kegyetlen reformokat hajtott végre, messze túlszárnyalva apja tetteit. Csupán hat évvel királlyá koronázása után meghalt, és uralkodása nagy részét a vallási reform töltötte ki. Feltételezhetjük, hogy az apja által elrendelt sír megépítése, annak erősen katolikus díszítéseivel, nem volt sem prioritás, sem érdek az ifjú király számára.

    Eduárdot halála után két félnővére követte. Elsőként Mária, Henrik első felesége, Aragóniai Katalin lánya, majd Erzsébet, Henrik második felesége, Boleyn Anna gyermeke. Eduárddal ellentétben mindkét lány erőteljes érzelmi károsodást szenvedett apjuk bánásmódja által, és mindkettő átélte a törvénytelen gyermekké való nyilvánítás gyötrelmeit, ráadásul mindkettőjüket elszakították édesanyjától.

    A két lány közül Mária szenvedett többet. Élénken megmaradhatott benne annak a kegyetlenségnek az emléke, amelynek ő és anyja ki voltak téve apja részéről, miután kudarcba fulladt annak minden próbálkozása a törvényes válásra, hogy elvehesse Boleyn Annát. Máriát eltiltották anyjától és haláláig nem láthatta. Arra kényszerítették, hogy alátámassza, szülei házassága törvénytelen volt, és hogy anyja sosem volt királyné, valamint arra is, hogy utasítsa el a pápát és ismerje el apját Anglia egyházfőjeként. Nehéz lenne túlbecsülni a kárt, amelyet mindez tehetett a lelkivilágában. Ezek után igencsak meglepő lett volna, ha Mária sok energiát fektet apja emlékének dicsőítésébe. Ráadásul túlságosan lekötötte éppen apja és Eduárd munkásságának visszacsinálása és Anglia rekatolizációja.

    Erzsébet csupán kétéves volt, amikor anyját kivégezték, így vélhetően emléke sem volt arról, hogy egyik nap még „Erzsébet hercegnőnek”, majd másnap már „Erzsébet asszonynak” szólították. Amikor királynő lett, szívesen emlékeztette környezetét, hogy ő az apja lánya, amihez a külső hasonlóságuk nagyban hozzájárult. Az apjára való hivatkozásai emlékeztették környezetét származására, így apja a síron túlról is képes volt legitimálni uralmát. A sors fintora, hogy ezt életében nem tette meg – visszahelyezte ugyan Erzsébetet az örökösödési sorrendbe, de nem vonta vissza törvénytelenné nyilvánítását.

    Mindebből látható, hogy Henrik legkevésbé gyermekei részéről számíthatott arra, hogy felállítják a végakarata szerinti síremléket számára és maradandó szentélyt létesítenek a reá való emlékezéshez. Ezért aztán ne csodálkozzunk, ha évente több ezer ember sétál el VIII. Henrik maradványai felett anélkül, hogy felismernék, mennyire közel vannak a hírhedt uralkodóhoz.

    • Navigare necesse est…

    Hajózni muszáj…

    Keményen dolgozom napok óta az online tanfolyamon anyagán. Sok évvel ezelőtt – egész pontosan 2008-ban dolgoztam ki szabadon választható tárgyként egyetemistáknak egy 12*90 perces kurzust, amely keresztségben a “Kompetenciakontrolling” nevet kapta és azért került akkreditálásra ezen a furcsa néven, mert másképp nem tudtuk volna elfogadtatni tanszékünk pénzügy-számvitel-kontrolling profiljába illeszkedőként. Márpedig nagyon szerettem volna már akkor is kilépni a számviteli skatulyából és végre olyasmit tanítani, ami valóban érdekelt. Ez a kurzus volt az én jutalomjátékom volt, de jutalom volt annak a mintegy 100 hallgatónak is, akik résztvettek benne. Kilenc éven keresztül tavaszi-őszi félévében általában 10-20 hallgató jelentkezett és elmondható, hogy a program túlesett a tűzkeresztségen. Sőt az évek során sikerült alaposan bejáratni. Különösen nagy tetszést aratott amikor már a meseterápiás módszereket is bevetettem a képzés keretében. Szóval ez a program igazi szerelemgyerekem volt, de mint tudjuk semmi sem tart örökké…

    2017. őszén a tanév kellős közepén váratlanul eltávolították a Kar éléről szeretett és tisztelt dékánunkat, aki egyben a mi tanszékvezetőnk is volt. Tanár-diák tüntetés, tiltakozás, nyomásgyakorlás ellenére sem orvosolták ezt a méltatlan, igazságtalan döntést. Emiatt következő év nyarán a Karból kiválva mintegy 40-en – egyetemi tanárok, docensek, adjunktusok, tanársegédek és más munkatársak – egyemberként felálltunk korábbi egyetemünkön és követtük kirúgott dékánunkat az ELTE-re. Azóta az ELTE üzleti képzései és benne mi 40-en már bizonyítottuk életrevalóságunkat és azt, hogy egy elkötelezett, egyirányba húzó csapat sokra képes! Viszont az én jutalomjátékomnak vége szakadt, mivel itt most már nyugdijas koron túli foglalkoztatásomra a számviteli területek oktatása miatt kerül sor.

    Pedig ez a képzés aktuálisabb, mint valaha. Ezért döntöttem úgy, hogy két “beavatáskönyv” között átnézem, aktualizálom és teljesen új, online formában teszem elérhetővé két célcsoport számára: ráadáskarrierként a pályaelhagyóknak és életpályastratégiaként pályakezdők. Az előbbi kétszeresen aktuális, részint azért, mert úgyis az idősődés áll mostani érdeklődésem fókuszába, másrészt viszont életem során magam is többször kerültem padlóra és álltam fel. Pontosan tudom, milyen, amikor megszűnik egy munkahely, közbeszól egy betegség vagy baleset és újra kell gondolni a “hogyan tovább?”-ot. Mindkét program rendkívül életszerű és hasznos lesz. Mert ugye tudjuk: hajózni muszáj…

    Jól állok. Nemsokára hallotok róla!

    Hófehérke nem kitalált személy és az üvegkoporsónak is van valóságalapja?

    Tavaly szinte egész júliusban egy mesével foglalkoztam, Hófehérke történetével. Feltúrtam az internetet és ugyekeztem minden elérhető információt megszerezni róla.
    Így bukkantam erre a két érdekességre, melyek közül az elsőnek hiába jegyeztem fek a forrását, mára már nem érhető el.

    1.


    Minden mesének, legendának van alapja. „Egy német kutató fedezte fel Margarete von Waldeck élete és a Hófehérke közti hasonlóságot. Állítja, a hercegnő középkorra datálható szomorú sorsa képezte a Hófehérke alapjait. Margarete-nek is volt gonosz mostohája, s látásból ismert „törpéket” is. Sőt, neki is fehér volt a bőre, mint a hó, vörös az ajka, mint a vér, s sötét a haja, mint az ébenfa…
    Margarete von Waldeck 1533-ban született egy apró városban, Észak-Nyugat-Németországban. Apja IV. Fülöp báró városa rézbányáiból élt. Bányászai gyerekek voltak – mint ekkor mindenhol máshol is Európában –, mert ők elég kicsik voltak ahhoz, hogy beférjenek a kúszófolyosókba és bányaaknákba. A gyerekek a hegyekben éltek, a rézbányák szomszédságában, barlangokban.
    Margarete édesanyja 4 éves korában elhunyt, majd apja feleségül vett egy Katharina von Hatzfeldt nevű nőt. Katharina nagyon hiú asszony volt, szeretett gyönyörködni tulajdon szépségében, ezért a férje házasságkötésük alkalmával adott neki ajándékba egy „varázslatos” tükröt. Abban nézegette magát az asszony naphosszat, s ki tudja, talán tényleg meg is kérdezte tőle, hogy „Ki a legszebb a világon?”
    Katharina akárcsak egy mesebeli mostoha, ki nem állhatta Margaretet – s ellenszenve csak erősödött, amikor mostohalánya fiatal nővé érett és híre ment szépségének. Így, amikor a lány 16 éves lett, követelte Fülöptől, hogy tüntesse el Margaretet a kastélyukból. A báró engedelmeskedett, s lányát Habsburg Mária udvarházába küldte Brüsszelbe. Igaz, e döntésében politikai érdekek is domináltak mert azt remélte, hogy lánya szépsége majd elkápráztatja a német-római császárt…
    Habsburg Mária unokaöccse, II. Fülöp spanyol herceg szeme valóban megakadt Margareten. A fiatalok egymásba szerettek, mégsem kelhettek egybe, mert a lány protestáns, míg a herceg katolikus volt és ezt sokan nem nézték jó szemmel. Főként a herceg apja, V. Károly német-római császár nem, aki éppen egy protestánsokkal zajló konfliktus kellős közepében ült. Javában zajlott a reformáció, s nem engedhette, hogy fia egy protestánst vegyen el, ezért egy emberét elküldte Brüsszelbe, hogy Margaretet megmérgezze. (Tehát nem a mostohaanyja mérgezte meg a lányt, főként mert ekkor már 1 éve halott volt ő is!) A kém elvégezte feladatát: erről árulkodik a lány utolsó levele is, amit már remegő kézzel írt meg. Testét valamilyen titokzatos „betegség” támadta meg, ami valójában a fokozatos méregadagolás eredménye lehetett. Mindössze 21 éves volt, amikor elhunyt és senki nem jött, hogy felélessze egy csókkal.
    Története ezt követően szájról-szájra terjedt tovább, mindaddig, amíg a Grimm testvérek meg nem írták.

    2.


    Hihetetlen mesei fordulatnak tűnik, hogy Hófejírke testét, arcát nem járja át az enyészet, holtában is olyan, mintha csak aludna. Pedig a valóságban is előfordulnak esetek, amikor a testet nem kezdi ki az idő és sok évvel a halál után is romlatlan marad. Európa-szerte több keresztény templomban láthatók üvegkoporsóba helyezett több száz éve halott szentek el nem bomló múmiái. Ezek a romolhatatlan szentek a mai napig ámulatba ejtik az embereket, hívők milliói különleges isteni csodaként tekintenek rájuk, tisztelik őket és hisznek gyógyító erejükben. Ilyen például az 1879-ben, 35 éves korában elhunyt apácának, Szent Bernadettnek, akinek a sírját 1925-ben, a szentté avatása alkalmából felnyitották és ekkor szembesültek azzal, hogy teste 30 év alatt is ép maradt. Ma is épen, üvegkoporsóban látható a Saint-Gilgard-kolostor templomában, Franciaországban.

    Honnan tudod, hogy ő a nagy Ő?

    Elolvasva a “Megmutatni, hogy egy férfinak hogyan kell bánnia a nőkkel – ez is az apa feladata” című cikket nagyon sok mindent felkavart bennem. Könyvemben nagy teret szánok annak, hogy a beavatás a nőiségbe a kislányok esetében a női mintázatok átvételével történik, és így mekkora jelentősége van annak, hogy a kislányt körülvevő nöktől milyen viselkedési mintákat láthat. Ugyanakkor az, ahogy az apa viselkedik a család nőtagjaival, az legalább annyira hozzájárul ahhoz, hogy felcseperedve milyen nő válik a kislányból! Igen, egy apa szavakkal és szavak nélkül is folyamatosan bemutatja számára, hogyan bánhat egy férfi a nőkkel.
    Emlékszem például, hogy az én édesapám vagy le sem ült a villamoson, vagy azonnal átadta a helyét, ha egy nő felszállt. (Az , hogy az időseknek átadta a helyét, az magától értetődő volt, de ő még olyan neveltetést kapott, hogy egy férfi nem ülhet, ha egy hölgy állni kényszerül.) Dédanyámat különös tisztelettel és szeretettel vette körül, a vasárnapi ebédek után a köszönöm mellé kézcsók is dukált tőle Dédinek. Mit mondjak? Minden tekintetben a példaképem volt, felnéztem rá és ő volt számomra a tökéletes férfi.
    Amikor húszévesen megismerkedtem a férjemmel, senki nem támogatta a választásomat. 10 évvel idősebb, elvált, van egy 8 éves fia – ebből semmi jó nem származhat… huhogták. Mondhatom, hogy mindenkivel szemben, mindenki ellenére tartottam ki a döntésemnél. Miért? Egyszerűen hallgattam a belső hangomra, és hittem, hogy nem tévedek, rábízhatom magam. Ennek 45 éve.

    Aztán sok-sok év után választ kaptam arra, miért éreztem ezt ilyen biztosan. Elmesélem.

    Egy stratégiai tréninget tartottunk az egyik északmagyarországi vállalatnál. A tréninget egy pszichológus és egy szociológus vezette, akik úgy gondolták, hogy “lágy módszerekkel” hozzák ki a csapatból a legtöbbet. Engem azért vittek magukkal, hogy ha valamilyen keményebb szakmai kérdés is felszínre kerül, kéznél legyek.
    Egész úton izgatottan tanácskoztak, mit és hogyan akarnak megvalósítani. Kitaláltak egy izgalmasnak tűnő játékot, amelynek az volt a célja, hogy a résztvevőket rádöbbentsék a nonverbális információk fontosságára. A játék során a résztvevők kört alakítottak, egy közülük bement a kör közepére és a pszichológus néma segítségével első körben minden résztvevővel kezet fogott. (A lényeget ne feledjem: mindenkinek be volt kötve a szeme, tehát csak a többi érzékelőszervére hagyatkozhatott.) A kör végére volt összehasonlítása, és már nagyjából tudta, melyik számára a legszimpatikusabb kézfogás. Ekkor mégegyszer körbevezette a pszichológus és amikor odaért ahhoz a személyhez, akinek a kézfogását a leginkább kedvelte, hangtalanul felemelte az illető kezét. Mindenki sorra került és mindenki választott magának jó kézfogást.
    Én egy negyvenes éveiben járó férfit választottam, akit korábban észre se vettem a többiek között. Mégis, bekötött szemmel csalhatatlanul éreztem, hogy ez az erős, határozott, mégis lágy, meleg kézfogás csak valami megbízható, jóérzésű férfi keze lehet. Utána hosszan tartó élménybeszámolók következtek arról, hogy ki milyen alapon választott, milyen érzés volt stb. aztán a játék végén – mivel a szociológus kolléganőm híven mindent feljegyzett – azt is megtudhattuk, hogy ki kit választott.
    Maga a játék is nagyon izgalmas volt és az utána a feldolgozás meglepően sok tanulsággal szolgált minden résztvevőnek.
    Ám a java számomra csak ezután kezdődőtt. Hazaérve azt találtam mondani a férjemnek: – Gyere csak, fogjunk kezet! Megrendítő volt: UGYANAZ A KÉZFOGÁS! Nem sokkal később meglátogattuk férjem szüleit. Egyszer csak egy hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam apósomnak: – Papa, fogjunk kezet! – Már sejthetitek az eredményt: UGYANAZ A KÉZFOGÁS! De még nincs vége! Amikor legközelebb édesapámmal találkoztunk, őt is megkértem: Apukám, fogjál velem kezet! – természetesen: UGYANAZ A KÉZFOGÁS!
    Mit mondjak: még most is összeszorul a torkom, amikor ott és akkor egy szemvillanás alatt megértettem, miért voltam én olyan magabiztos amikor elköteleztem magam a leendő társam mellett!

    Elvált nők klubja

    Nagy kedvencem ez a film. Három kitűnő színésznő (Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton) ezer módon csillantja a harmadik életszakaszába lépő, férje által mélyen megbántott és megalázott nő sötét oldalát. Megmutatják, milyen is az, amikor amikor felszínre tör egy nőből a haragvó istenasszony hatalmas romboló energiája. Elég kellemetlen szembesülni ezekkel az eleddig elfojtott, számunkra is ismeretlen negatív energiaáramokkal. Különösen akkor, ha egy életen át alkalmazkodtunk és próbáltuk a legtöbbet kihozni önmagunkból, társunkból és élethelyzeteinkből
    A bölcsesség nélküli harag önmagát táplálja és fékevesztett rombolást idéz elő, ami kárt tehet másokban és önmagunkban is. Kellő bölcsesség birtokában a jogos harag és felindultság viszont nem dühkitörést vált ki, hanem arra használható, hogy segítse a méltatlan helyzettől való megszabadulást, az ehhez szükséges változtatás elhatározását és a megvalósításhoz szükséges legjobb módszer megtalálását. “A bölcsesség nem engedi, hogy a vádaskodás és szégyenkezés megakadályozza vagy eltérítse a nőt az igazságtól való szembenézéstől vagy a düh felvállalásától. A bölcs stratégia és a felháborodás együtt a korosodó nőt félelmetes idős asszonnyá változtatja.” (Jean Shinoda Bolen: A bennünk élő idősödő istennők 118-119.o)
    Amikor ma ismét megnézem a filmet, igyekszem minden rezdülést és árnyalatot észrevenni, hiszen nem szégyen tanulni másoktól, nem kell mindent saját magunk hibáin és tévedésein keresztül kitapasztalni.
    (https://videa.hu/videok/film-animacio/elvalt-nok-klubja-teljes-film-1996-bette-midler-pZb4nnxsIdQCyGX0)

    Nőies tudás, nőies bölcsesség 2.

    Nagyon sok fiatal lánynak és érett nőnek okoz gondot a jogos harag miatti düh elfojtása. Az elfojtott agresszióról árulkodnak – a teljesség igénye nélkül – az alábbi szokások, testi tünetek, betegségek: fogcsikorgatás, körömrágás, furunkulusok, gyulladások, elhízás, mögöttes betegség nélküli magas vérnyomás, epekő, stb.
    Jó hír, hogy a nőiség harmadik korszakában, ötven felett ebben is van lehetőség a sikeres fejlődésre!
    Megnéztem a Sült zöld paradicsom című filmet, amely Fanni Flagg hasonló című könyve alapján született. Mind a két alkotás sok szempontból tarthat számot minden virulensen idősödni vágyó nő számára. Evelin (Kathy Bates), a film egyik főszereplője éli az amerikai háziasszonyok egysíkú életét, folyamatosan csokikkal vigasztalja magát, különböző tanfolyamokra jár, hátha megtanítják, hogyan lehet új színt vinni megfakult, kiüresedett életébe. És akkor találkozik egy 82 éves asszonnyal, Ninnyvel (Jessica Tandy) akinek a történetei felszabadítják benne az energikus, viruló idősödő asszonyt. Egy soron következő incidens során elégtételt vesz a pofátlan parkolóhely-tolvajokon. Miközben alaposan megroncsolja a két fiatal nő autóját, Towandát, az amazonkirálynőt hívja segítségül. A jelenet annyira erősen komikus és egyben olyan felszabadító, hogy minden változókorban lévő nőnek csak ajánlani tudom. Átélhetővé teszi, hogyan lehet megcsapolni felháborodásunk mérgező energiáit úgy, hogy még humor is vegyüljön a rendreutasító, ugyanakkor mégis féken tartott bosszúba. Mert egy nő ötven felett, élete harmadik női korszakában már szert tett annyi bölcsességre, hogy az erős felindulás vagy a jogos düh elfojtása helyett helyett eljuthat arra a pontra, hogy félelmetes, önmagát és másokat átalakítani képes erő birtokába jusson!

    Álljon itt egy rövid részlet a könyvből, amelyből betekintést nyerhetünk Evelin átalakulásába:
    “Kevesen gondolták volna, hogy ez a gömbölyded, kellemes külsejű, középkorú, középosztálybeli háziasszony bevásárlás vagy egyéb szolgai házimunka közben képzeletben beleereszt egy sorozatot az erőszakos közösülők nemi szervébe, és speciális, férjverő csizmájában halálra tipor vadállat férjeket.
    Evelyn még titkos fedőnevet is kitalált magának… és ez a név félelmet kelt az egész világon: TOWANDA, A BOSSZÚÁLLÓ!
    És míg Evelyn mosolyogva intézte ügyeit, Towanda elektromos ösztökével böködte a gyerekmolesztálókat, míg minden szál hajuk égnek nem meredt. Parányi bombákat helyezett el a Playboy és a Penthouse magazinokban, melyek robbannak, mihelyst az újságot
    kinyitják. Kábítószer-kereskedőknek túladagolta a drogot, és otthagyta őket pusztulni az utcán; azt az orvost pedig, aki közölte anyjával, hogy rákja van, kényszerítette, hogy pucéran végigmenjen az utcán, miközben az egész orvostársadalom, a fogorvosokat és
    szájsebészeket is beleértve, gúnyos szavak mellett kövekkel is megdobálta. Kegyes bosszúálló lévén mindig megvárta, amíg az orvos végigért az utcán, és csak utána zúzta szét a fejét egy pöröllyel.
    Towanda bármit meg tudott tenni, amit csak akart.
    Visszafelé haladt az időben, és öklével Pál apostol arcába vágott, amiért azt hirdette, hogy az asszonynak hallgass a neve. Towanda Rómába ment, lerúgta a pápát a trónjáról, és apácát ültetett a helyébe, és a változatosság kedvéért papok főztek és takarítottak rá.
    Towanda megjelent a sajtókonferenciákon, és nyugodt hangján, hűvös tekintettel, fanyar mosollyal addig vitázott a másként gondolkodókkal, amíg azok meghajoltak ragyogó érvelése előtt, és könnyes szemmel el nem futottak. Elment Hollywoodba is, és elrendelte, hogy az összes férfi főszereplő korban hozzáillő
    színésznőkkel játsszon együtt, nem tökéletes testű, húszéves fiatal lányokkal. Patkányokat szabadított minden gonosz főbérlőre, hogy halálra harapdálják őket, és a világ szegény országaiba élelmet és fogamzásgátlót küldött férfiaknak és nőknek egyaránt.
    Éleslátása és elképzelései az egész világon ismertté tették mint Nemesszívű Towandát, Minden Bajok Orvoslóját és a Királynők Legjobbikát.
    Towanda elrendelte, hogy ugyanannyi férfi és nő kapjon helyet a kormányban és vegyen részt a béketárgyalásokon; elhatározta, hogy ő és elsőrangú vegyészekből álló tudós csapata kikísérletezi a rák
    ellenszerét, továbbá olyan tablettát is készít, amely mellett bármennyit ehet az ember, anélkül, hogy hízna; a pároknak kötelező engedélyt kérni, ha gyermeket akarnak, és meg kell felelniük bizonyos anyagi és érzelmi alkalmassági követelményeknek – nem akarunk több éhező vagy megvert gyermeket. Jerry Falwell, a híres
    abortuszellenes tévéprédikátor vállalja az összes törvénytelen és otthontalan gyermek fölnevelését; egyetlen kismacskát vagy kutyakölyköt sem altatnának el, sőt az állatok saját államot kapnának, mondjuk ÚjMexikót vagy Wyomingot; a tanároknak és az ápolónőknek ugyanaz a fizetés járna, mint a hivatásos futballistáknak.
    Towanda azonnal leállítaná az összes sorház építését, különösen a piros tetejűekét; és Van Johnsonnak saját műsort adna… ő ugyanis az egyik kedvence.
    A graffitirajzolókat egy dézsa vegytintába mártaná. Híres emberek gyerekei nem írhatnának többé könyvet.
    És Towanda személyesen ellenőrizné, hogy minden rendes férfi és apuka, aki az életét tisztességgel végigdolgozta, ajándék utat kapjon Hawaiira, s ráadásképpen egy motoros hajót is.
    Towanda elment a Madison sugárútra, és cenzúrázta a divatlapokat; minden hatvanöt kilónál könnyebb modellt kirúgatott, és gondoskodott róla, hogy a ráncok kívánatosakká váljanak. Az alacsony zsírtartalmú túrót egyszer és mindenkorra kitiltották az országból. A sárgarépát nemkülönben.
    Towanda tegnap bemasírozott a Pentagonba, begyűjtötte az összes bombát és rakétát, és játék pisztolyokat hagyott ott helyettük, míg Oroszországban élő nővérei ugyanígy cselekedtek. Aztán meghallgatta az esti híreket, és az egész katonai költségvetést szétosztotta az Egyesült Államok hatvanöt év feletti lakossága között.
    Towanda annyit tevékenykedett a nap folyamán, hogy Evelyn teljesen kimerült estére.
    Nem is csoda. Aznap este, miközben Evelyn vacsorát főzött, Towanda egy szobányi felnőtt- és gyermekpornófilm gyártóját ítélte halálra. És később, mosogatás közben, Towanda fél kézzel felrobbantotta az egész távol-keleti tűzfészket, hogy a harmadik
    világháborúnak elejét vegye. És amikor Ed kikiabált a szobából, hogy kérne még egy sört, Towanda, mielőtt Evelyn megakadályozhatta volna, visszakiabált: – LÓFASZT, ED!
    Ed nagyon csendesen felkelt a díványról, és kijött a konyhába.
    – Jól vagy, Evelyn?”