Mesés beavatásmesék a nőiségbe

2019 augusztus 31-ig kedvezményesen megrendelhető a “Csipkerózsika álomba szenderül – kislányok mesés beavatása a nőiségbe” című könyvem.

Miközben elkészültem a “Csipkerózsika álomba szenderül – mesés beavatásmesék a nőiségbe” könyvem kéziratával, már lelkesen nekifogtam következő könyvemhez a mesék válogatásának. Ezeket a meséket elkészítem hangosmese formában, és a You Tube csatornámra folyamatosan fel is fogom tölteni, miközben az első könyv mesei anyagát is idővel elkészítem.

Világszép Vaszilisza
A szép orosz népmese a felnőtté válás feladataiba, nehézségeibe avat be. VIlágszép Vaszilisza története rávezet arra, mekkora jelentősége van a megbízható intuíciónak és a belülről fakadó bölcsességnek. Ebben a mesében a bábu valójában nem egy külső segítő, hanem Vaszilisza belső erőközpontja, amelynek segítségével minden akadályt le tud küzdeni.

Holle asszony
A kedvelt Grimm mese látszólag a szép és szorgalmas mostohalány és a csúf és rest édesleány próbatételét mutatja be Holle asszony birodalmában: egyiknek aranyeső, másiknak szurok a fizettsége – de valójában sokkal többről van ebben a mesében is szó: életfonalról, ami véres lett, amiért le kell szállni egy másik világba, és megtalálni ezt is és a további fejlődéshez vezető utat is.

Mesés beavatások a nőiségbe

Két ígéret teljesítése a mai napon – két mérföldkő az életemben.
Ezen a nyáron két célt tűztem ki magam elé:
1. Megteremtsem a feltételét, hogy első mesés beavatáskönyvemet kiadassam. A könyv kézirata kész, egyik legfontosabb fejezete a címadó mese, amely az áldások szerepével foglalkozik. Ebből készítettem egy rövid bemutatót, amely You Tube csatornámon mostantól megtekinthető.

2. Online-kurzusokat indítsak saját weboldalon, bárki számára elérhető formában. A weboldalon az első online kurzus “Ráadáskarrier pályaelhagyóknak” rakétasebességgel készül.

2019 augusztus 31-ig kedvezményesen megrendelhető a “Csipkerózsika álomba szenderül – kislányok mesés beavatása a nőiségbe” című könyvem.

Csajkovszkij: Anyegin

Ha jobban belegondolok, két operaélmény vezetett el Puskin meséihez, ahhoz, hogy a diafilmekre rátaláljak és a magyar fordításokkal nézhetővé tegyem azok számára, akik nem tudnak oroszul.
Először a Metropolitan színpadáról élő, egyenes közvetítésben láttam az Anyegint.

Eugene Onegin Met 2017 Netrebko Dolgov Mattei


Ekkor még maga az élmény is újszerű volt, hogy az ember beül az Uránia egyik kényelmes páholyába és a világ legjobb énekeseivel csodálhat meg egy előadást.
Ez alkalommal Anna Netrebko nyűgözött le, és a fiatal karmester, Robin Ticciati, akiről meggyőződésem, hogy még sokat fogunk hallani.
Hazaérve azonnal elővettem Puskin könyvét és újraolvastam az Anyegint. Tatjana levelét gimnáziumban kívülről fújtuk magyarul és oroszul is. Rákerestem és ízlelgettem a rég hallott orosz szavakat, amikből az opera közben nagyon sokat felismertem:

Письмо Татьяны к Онегину

Я к вам пищу – чего же боле?
Что я могу еще сказать?
Теперь, я знаю, в вашей воле
Меня презреньем наказать.
Но вы, к моей несчастной доле
Хоть каплю жалости храня,
Вы не оставите меня.
Сначала я молчать хотела;
Поверьте: моего стыда
Вы не узнали б никогда,
Когда б надежду я имела
Хоть редко, хоть в неделю раз
В деревке нашей видеть вас,
Чтоб только слышать ваши речи,
Вам слово молвить, и потом
Все думать, думать об одном
И день и ночь до новой встречию
Но, говорят, вы нелюдим;
В глуши, в деревне все вам скучно,
А мы… ничем мы не блестим,
Хоть вам и рады простодушно.

Зачем вы поссетили нас?
В глуиши забытого селенья
Я никогда не знала б вас,
Не знала б горького мученья
Души неопитной волненья
Смирнв со временем (Как знать?),
По сердцу я нашла бы друга,
Была бы верная супруга
И добрвдетельная мать.

Другой!.. Нет, никому ка свете
Не отдала бьа сердца я!
То в вышнем срждено совете…
То воля неба: я твоя;
Вся жизнь моя была залогом
Свиданья верного с тобой;
Я знаю, ты мне послан богом,
До гроба ты хранитель мой…
Ты в сновиденьях мне являлся
Незримый, ты мне был уж мил,
Твой чудный взгляд меня томил,
В душе твой голос раздавался
Давно… нет, это был не сон!
Ты чуть вошел, я вмиг узнала,
Вся обомлела, запылала
И в мыслях молвила: вот он!
Не правда ль? я тебя слыхала:
Ты говорил со мной в тишн,
Когда я бедным помогала
Или молитвой услаждала
Тоску волнуемой души?
И в это самое мгновенье,
Не ты ли, милое виденье,
В прозрачной темноте мелькнул,
Приникнул тдогдо к изголовью?
Не ты ль, с отрадой и любовью,
Слова надежды мне шепнул?
Кто ты, мой ангел ли хранитель,
Или коварный искусйтель:
Мои сомненья разреши.
Быть может, это все пустое,
Обман неопытной души!
И суждено совсем иное…
Но так и быть! Судьбу мою
Отныне я тебе вручаю,
Перед тобою слезы лью,
Твоей защиты умоляю…
Вообрази: я здесь одна,
Никто меня не понимавет,
Рассудок мой изнемогает,
И молча гибнуть я должна.
Я жду тебя: единым взором
Надежды сердца оживи
Иль сон тяжелый перерви,
Увы, заслуженным укором!

Кончаю! Страшно перечесть…
Стыдом и страхом замираю…
Но мне порукой ваша честь,
И смело ей себя вверяю…

Áprily Lajos fordításban így hangzik:

Tatjána levele Anyeginhez (Magyar)

Én írok levelet magának –
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem.
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerűli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni.

Mért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szivembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségü párja
S családnak élő, jó anya.

Másé!… A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten…
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem…
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek,
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem…
Nem álom volt; színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
Majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy-egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyék-alakban,
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kisértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
S az égi kéz másként akarja…
Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem…
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást –
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.

Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében…

Ezt követően néztem utána Puskin többi művének és találtam rá előszőr Puskin meséire és olvastam végig valamennyit.

Aztán tavaly egész véletlenül vettem észre, hogy a Puskinban ismét műsorra tűzték Anyegin egy korábbi, 2007-es nagy sikerű MET előadását Hvorostovkyval és Fleminggel.

Eugene Onegin Met 2007 Fleming Vargas Hvorostovky Aleksashkin


Ebben az előadásban azonban az időközben elhunyt Hvorostovky valami olyasmit csinált, ami elképzelhetetlen: Szerethetővé tetti Anyegin figuráját. Nemcsak azért, mert azonnal el tudta hitetni belépésekor, hogy Tatjana nem véletlenül szeretett bele első pillanatban. Hanem azért, mert ebből a nagyon negatív szereplőből egy esendő, érző embert farag. Lenyűgöző volt!
Azóta is kerestem az alkalmat és a lehetőséget, hogy mikor tudnám mindkettőt újból megnézni. És most végre rátaláltam, bárki számára elérhető módon az interneten.

Boldogság


Egy hete Balatonalmádiban. Még egyszer átjavítottam – immár tizedszer – a “Csipkerózsika álomba szenderül – beavatásmesék kislányoknak” kéziratát és már csak Csanád hiányzó fejezetrajzait várom, hogy tördelni lehessen.
Kék ég, platánok, fenyők és rigófütty a kertben, fenséges víztükör, hattyúk a strandon, szerető társ az oldalamon – csupa-csupa flow!
Keveset beszélek, sokat gondolkodom. Olvasok és írok. Írok és olvasok. Ma reggel például azt, amit Mello írt a boldogságról:

“- Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
– Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyermekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
– Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked’? – kérdezte a Mester.
– Esküszöm, bármit megteszek.
– Jól van. Hány állatotok van?
– Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
– Tartsd bent azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.
– Boldogság? – Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
– Menj haza – mondta a Mester -, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött vissza.
– Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!”
Mello: A csend szava

Csodaszép orosz diafilmek magyar felirattal

Folyamatosan bővül az orosz diafilmeket népszerűsítő youtube fiókom.

Puskin meséi
Mese Szaltán cárról meg a fiáról, a dicső és hatalmas Gvidon hercegről, meg Lebegyről, a gyönyörű cárlányról
(fordította Kormos István)
1. rész
2. rész
3. rész
Mese a halászról meg a kis halról(fordította Vas István)
Mese a pópáról meg Baldáról, a szolgájáról(fordította Illyés Gyula)
Mese a halott cárkisasszonyról és a hét vitézről(fordította Áprily Lajos)
Mese az aranykakasról(fordította Fodor András)

Lev Tolsztoj meséje a Három medvéről
Alekszej Tolsztoj meséje a két testvérről: Aljonuska húgoscska, Ivanuska bátyuska

Afanaszjev varázsmeséi
A tűzmadár
A béka-cárkisasszony
Tengerlánya Marja

A szavak súlya


“Egy este, naplemente idején, háza küszöbén elmélkedett a földműves és élvezte a hűvös estét. Közelében volt egy út, amely a faluba vezetett. Jött valaki, és amikor meglátta a gazdát, elgondolkozott:
„Ez egy lusta férfi lehet, nem dolgozik, és az egész napot a küszöbén ülve tölti el…”
Később egy másik utas jött arra. Ő pedig ezt gondolta:
„Ez a férfi egy szoknyavadász. Csak azért ül itt, hogy a lányokat nézze és megjegyzést tegyen rájuk…”
A harmadik idegen, aki a helység felé igyekezett, így gondolkozott:
„Ez a férfi biztosan egy szorgalmas ember. Napközben sokat dolgozott és egész este élvezi a megérdemelt pihenést…”

“Hatalmas erő van a kimondott szavaidban. Építhetsz, rombolhatsz. Megalázhatsz, felemelhetsz. Bátoríthatsz, depresszióba lökhetsz. Létrehozhatsz, megsemmisíthetsz. Életeket formálsz át vele, hatással vagy másokra, nyomot hagysz. Lehet, hogy valaki a szavaid hatására fog bele az álmai megvalósításába, lehet, hogy valaki a szavaid hatására mond le a céljairól. Lehet, hogy valaki a te bátorításodra kezd hinni magában, lehet, hogy valaki a te alázásod következtében kezdi el vagdosni magát. Felelősséggel tartozol a szavaidért. Felelősséggel tartozol a szavaid következményéért. Megmutathatod az életet, a halálba taszíthatsz. Mosolyt csalhatsz arcokra, könnyeket a szemekbe. Börtönbe zárhatsz vagy szabaddá tehetsz. Minden kimondott szóval történelmet írsz. Adsz. Elveszel. Felüdítesz. Elkeserítesz. Ölsz. A kimondott szó lehet fegyver, lehet gyógyír, lehet mentőöv, lehet csapda, lehet emésztő tűz, lehet frissítő víz. A kimondott szó elvégzi a dolgát, nem tudod visszavonni. Súlya, ereje, hatása van, életeket változtatsz meg.
Te döntesz: áldás vagy átok leszel?”
Lydia Finlandia

Igen. Áldás és átok – ez az, amivel egy újszülött kislányt útjára indítunk születésekor és azt követően, egészen a felcseperedéséig. De mi az áldás és mi az átok? Én ezt nagyon egyszerűen definiálom: Áldás az, amikor kifejezzük jókívánságunkat, hogy a benne rejtőző adottságokkal és szunnyadó képességeivel valósítsa meg a saját álmait. Ez egyébként a legtöbb, amit egy jó nevelő (növelő) tehet. Az átok ezzel szemben mindaz – legyen bár az indíttatás a legjobb szándékú – amivel arra ösztönözzük, hogy ne a saját, hanem a mi elvárásainkat, álmainkat valósítsa meg élete során. Ilyenkor arra kényszerítjük, hogy saját felségvizei helyett számára ismeretlen vizeken evezzen, olyan képességeket fejlesszen, amelyekkel – mivel azokból nincs neki vagy nem elegendő, amije van – nagy-nagy szorgalommal is legfeljebb középszerű lehet. Hiszen mindenki csak a saját, veleszületett képességei kibontásával válhat erőssé és kiválóvá – netalán a legjobbá – azon a területen, ahol hasznosítja.
Ezért olyan fontos a szavak súlya.

Csodálatos orosz mesehősnők

“Aki sokat búsul keveset dolgozik. Aki a bút elkergeti, a munkáját jobban végzi.” – Ez a mondat hangzik el a “Varázscsengő” című csodaszép orosz rajzfilmben, amelyre ma reggel bukkantam. Eszembe jutott, hogy a mi családunk nőtagjaitól eszmélésem óta ezt a fajta jókedvű munkavégzést láthattam. Nagymamám mondta is eleget: “Ágikám, ha így is úgy is meg kell csinálni, legalább leld benne örömödet!” Nagymamám már rég nem él, de tanítása véremmé vált.

A nővé éréshez kapcsolódó beavatás nem egy egyszeri rituálé, mint a bátorságpróba a fiúknál, hanem folyamat. hanem folyamatosan, viselkedési mintákon keresztül. A kislányok megszületésüktől kezdve ellesik és szokásukká teszik az őket körülvevő nők viselkedési mintáit. Ezért kapja magát azon sok fiatal anya, hogy épp azokkal a szavakkal vigasztalja síró gyermekét, ahogy anyja tette vele annak idején…
Könnyű dolga van azoknak a kislányoknak, akinek anyja és nőrokonai az életszeretetet és nőiségük büszke megélését tudják átadni nekik viselkedési mintául. Sok család nőtagjai azonban maguk is sérültek, tele vannak kisebbrendűséggel, elviselnek bántalmazást, megalázást és akkor bizony csak ilyen viselkedési mintákat tudnak közvetíteni. Napjainkban sok nő kényszerül arra, hogy férfiként próbáljon helytállni, így aztán e férfias viselkedési mintákat tudják továbbadni.
A kevésbé jó családi minták esetén a mesék közvetíthetnek minél több hasznosítható női viselkedési mintát a cseperedő kislányok számára. Ezért jó, ha minél több varázsmesét mesélünk nekik egészen pici koruktól. Hiszen ezekben a mesékben valódi életreceptek vannak! A mesehősnők sosem ragadnak bele a megváltoztathatatlannak tűnő helyzetekbe, mindig tovább tudnak lépni – akár a teljes bizonytalanságba – és útjukon haladva számtalan megoldási lehetőséget bemutatnak. Nem kell magyarázni, elég ha a kislányok sokat hallgatják Csipkerózsika, Hamupipőke, Hófehérke és a többi klasszikus nővé érésről szóló beavatásmesét, és a mesehallgatás közben beleélik magukat a hősnők helyzetébe. Vagy a Varázscsengő hősnője, Mása mutat nekik példát bátorságból, helytállásból. Ebben a mesében egyébként érdekesen keverednek a klasszikus Hamupipőke és Hófehérke meseelemei.

A mese súlya

MESE A MESÉRŐL

Sokan úgy vélik, de legalábbis azt mesélik, hogy élt valaha réges-régen egy fejedelem, aki soha nem mozdult ki a palotájából, és minden idejét azzal múlatta, hogy papírra vetette miből mennyi található a kamrákban, mennyi a pajtákban, meddig terjed az uradalma, és mekkora a gazdagságának híre… A fáma szerint személyesen számolt és írt össze minden szőrszálat gyönyörű felesége szemöldökén, az asszonya szemének minden csillanását, ajka összes sóhaját, majd azt követően összeírta az összes drágakövét, valamennyi tüzes fényű aranyát, és végül a kincstár sarkában meghúzódó utolsó rézgarasát is… Ő maga mérte le, részletezi a történetírás, az összes rőf selymét, az ezüst gyertytartók súlyát, a mézescsuprok és a boroshordók űrtartalmát, de még a kastélypincék pókhálóinak térfogatát is… A dölyfös fejedelem előtt, az írás tanulsága szerint, nap mint nap meg kellett jelenniük tiszttartóinak, akik közül kinek ez, kinek az volt a megbízatása. Hozták a jelentéseiket: hol sírt fel egy újszülött, hol csendült fel temetésre a gyászharang, hol, mekkora a fejedelem folyóiban a halivadék-hozam, hogyan fejlődik a rozs- és búzamag a kalászban, mekkora a fácánköltés a határban, van-e elég vadnyúl, hogyan kölykedzett a többi vad az ő erdein. És jöttek, természetesen, a besúgók is, hogy be- és feljelentsenek kimondott és elsuttogott szavakat, vádakat és elhallgatott titkokat… Ettől az információáradattól csak az írnokok száma gyarapodott, többszázan voltak, ki reggel, ki délben, mások pedig este írták tovább a hosszú és összetett könyvelést… Akkorára dagasztották a fejedelem vagyonösszeírásának iratait, hogy az udvarának legnagyobb helyisége lett kijelölve ezen könyvek és lajstromok számára, egy valamivel kisebb ezen könyvek és írások összefoglaló jegyzékeinek, míg a harmadik helyiség a jegyzékek jegyzékeinek lett előlátva, és így tovább, míg végül egy maghatározott nagyságú, négybe hajtott kivonatig jutottak, amelyet a fejedelem a feje alá tett a hálószobájában, amely – talán szükségtelen megjegyezni – pontosan húsz öl hosszú, kilenc láb széles és hét lépés magas volt.

Egyszercsak mégis felvirradt az a nap is, amikor már mindent összeírtak, lemértek, megszámoltak, már nem maradt semmi számbavenni való, valami új hozzátenni való, mindenről lehetett tudni, hogy hol van és mennyi van belőle. Kétségbe esett ekkor az önimádó fejedelem, haszontalannak érezte az életét, kétségbeejtően értelmetlennek tűnt minden perc. Hacsak, jutott eszébe ekkor mentőötletként az, amire eddig nem is gondolt: mekkora súlya lehet egy mesének? Persze a róla szóló meséknek, mert csupán azoknak a súlya érdekelte.

– Hogyan mérjük le a mesét? – tanakodott sokakkal a fejedelem. A serpenyő egyik felébe belerakta dagadt és bekötött összeírásai köteteit, a mérleg másik serpenyőjébe pedig ugyanolyan, de üres lapokkal bekötött könyveket tett. A különbség csupán a felhasznált tinta súlyában volt kimutatható. Lemérte egy üres üveg súlyát, majd belemondta a nevét és nemesi rangját, de az eltérés csupán akkora volt, mint amikor leheletté lesz a szó, a leheletből pedig vízpára, ami harmatként csapódott ki az üveg falára. Sokféle módszert és huncutságot kipróbált, de a mese mértékét nem tudta megtalálni, mígnem eszébe jutott, hogy egy vele azonos súlyú embert kellene találnia, hogy annak elmesélve a mesélnivalót, meglátnák mekkorát is nőne az illető súlya.

– Ha elmesélem, mi mindenem van, attól biztos, hogy nagyot nő! – mondta fennhangon, mielőtt kiadta volna a parancsát.

Hajbókolva szerteszét széledtek a fejedelemség elöljárói, kutatva a nagyúr másolata után. Mindenkit szemre megsaccoltak, míg végül egy lepukkadt vendégfogadóban rátaláltak egy csavargóra vagy zarándokra, aki súlyában és nevének betűi számában sem tért el a fejedelemtől, épp úgy hívták, mint az uraságot, de ő nem volt semminek sem ura a puszta életén kívül, úgy járt-kelt a világban, ahogyan éppen kedve kívánta.

Már kora hajnalban a palota előtt felállítottak egy egyszerű szerkezetet, amit a gyerekek mérleghintának neveznek. Az egyik végére a fejedelem ült, a másikra pedig a csavargó. Az elképzelés nagyon egyszerű volt: amíg az előbb említett elmondja a saját meséjét, amit meghallgat az utóbb említett, ezt követően majd kiderül, mekkorát ugrik az utóbbi súlya. És így is tettek. A fejedelem mesélt, a csavargó pedig hallgatta. Lassan a reggelből dél lett, majd delelőre ért a Nap, később lassan bealkonyult, már a szürkület jelezte a nap végét, de semmi sem történt – egyensúlyban maradtak a fejedelem fennséges meséje ellenére, továbbra sem mozdult ki semmi. Se le, se fel nem mozdult a mérleghinta.

Szinte már beesteledett, de a mese hatása nem mutatott semmilyen látható elmozdulást, mígnem a szövegeléstől rekedten és dühösen, odakiáltott a fejedelem:

– Hallod te, amit én mondok?
– Hallom felség – válaszolt a csavargó . – Figyelmesen hallgatom, ha kéri megismételhetem mindazt, amit mondott…
– Ez nem létezik, amikor annyi értékről beszéltem, már csak az irigységnek ki kellene billentenie az egyensúlyi állapotot…
– Nagyságos fejedelem, az ön meséje igen jelentékeny – jött a felelet. – El kell ismernem, nincs amije nincs, nem volt szűkmarkú önnel az élet. Mindazok nagysága és súlya ellenére azért nem billenünk ki egyensúlyi állapotunkból, mert amit nekem elmond , azzal könnyebbé válik felséged, és én is annak meghallgatása után ugyanannyival leszek könnyebb. Emiatt, igaz nagy dolgokról mesélt, közöttünk mégsem jöhet létre elmozdulás, hacsak nem annyi, hogy egy mesével mindketten könyebbek lettünk. És ez nem kevés. Szinte úgy is mondhatnám, hogy kielégítő eredmény.

Ezek után mindketten elkezdtek egyszerre leszállni a szerkezetről, majd a fejedelem és a csavargó lassan, apró léptekkel elindult a palota felé. Most az utóbbi, kinek nem volt határtalan birtoka, halkan mesélni kezdett az előbbinek, minden bizonnyal arról, amit a világban jártában-keltében tapasztalt. Ismét mindketten, egyformán megkönnyebbültek, mint ahogyan az már lenni szokott, amikor valaki valakinek mesét mond, legyen annak bármi is a tartalma.
/forrás: Goran Petrovic – Minden, amit az időről tudok/
Kreil Melinda gondolatai a mese kapcsán:

“Hogyan lehet megmérni vajon a mesét? Hogyan válik láthatóvá a hatása? – töprengett abban a mesében a fejedelem, amit ma, a második meseterápiás konferencián tartott műhelyen meséltem. Mérleggel nem megy semmire, ha a mesék súlyát keresi, ezt be kellett látnia a nagyhatalmú uralkodónak.

Mert a mese súlya mindig változik. Attól függően, ki meséli, ki hallgatja, mikor mesélik és miért. Kik hallgatják együtt és milyen érzések ébrednek bennük, éjszaka van-e vagy nappal, szárnyaló hangon, vagy elsuttogva mondják, vígaszul szánják, bátorításnak, vidítani vagy csak hogy jól teljen az idő. A mese súlya néha mázsás kő, néha forró könnycsepp, messzire repülő nyílvessző, szálló tollpihe, három aranyhajszál vagy épp egyetlen magocska.
A mese súlya annyi, amennyit a szíved könnyebbedik, ha hallgatod, ha elmondod.

“Amennyit a szív könnyebbedik” – erről az egyiptomi lélekmérés jut eszembe, bizonyságul, hogy a „mérlegelés” gondolata nagyon régi, már az egyiptomi halotti kultúrában is fontos szerepet kapott. Úgy tartották, hogy a földi lét végén a halott lelke bírái elé lép, ahol szívét egy kétkarú mérleg egyik serpenyőjébe helyezik, míg a másik serpenyőbe egy tollpehely kerül. (A tollpehely Maat, az igazság istennőjének jelképe volt az egyiptomi mitológiában.) Ezután kerül sor a mérlegelésre, melynek során azt vizsgálják, hogy a halott szíve könnyebb-e, mint az igazság.
Ha a mérleg nyelve nem leng ki, akkor a mérés szerencsés kimenetelűnek minősül, ezzel szemben, ha a halott szívét tartó serpenyő magasba lendül, akkor „megméretett és könnyűnek találtatott”, ezért a halotti csarnokban várakozó – külsejében krokodil-, oroszlán és vízilóvonásokat ötvöző – szörnyeteg felfalja a bűnöst.
“Megméretett és könnyűnek találtatott”
A mesék mélyén mindig ott rejlik a végső igazság – és minden meséléskor esélyt kap a mesélő és a hallgató is ennek felismerésére. Ezt jelentik például azok a forró könnycseppek, vagy a szívből fakadó kacagás, amelyek utat törve a mese hatására mázsás súlyoktól szabadíthatnak meg.
Nagyon mély gyökerei vannak annak, hogy a végső számadáskor a mérleg két oldalának egyensúlyban kell lennie, és ha nincs, a „számlát” ki kell egyenlíteni (a felfalással). És ha a szív könnyűségéhez a mesélés hozzá tud járulni, akkor ennél többet nem is tehetünk magunk és mások érdekében!

Leonardo: Az utolsó vacsora

Utolsó vacsora

2008. március 19-én előadást tartottam “MIT ÜZEN A MA ÉLŐKNEK LEONARDO UTOLSÓ VACSORÁJA?” címmel a tardosi Vörösmárvány Művelődési Házban.
Sok év telt ez azóta, és a diasor szédületes nézettséget ért el az elmúlt 10 év alatt. Szeretném egyértelművé tenni, hogy az abban szereplő asztrológiai értelmezés nem tőlem származik, én is egy megsárgult Elixir újságban olvastam róla annak idején. Feltehetőleg a hivatkozások között szereplő Bodó László: Leonardo Utolsó vacsorájának materialista olvasata lehetett az eredeti forrás, ám ma már ez sem érhető el az interneten. Személyes hozzájárulásom a témához pusztán annyi, hogy ábrázoltam ezt az izgalmas értelmezést, hozzátettem a négy elem jelentését, és a tanítványok archetípusait párosítottam a symbolon kártya nagy arkánumának szereplőivel. Tőlem származik továbbá a kor ismert szereplőinek, helyszíneinek bemutatása. Amikor ezt a diasort készítettem még újszerű és varázslatos volt, hogy az internet milyen hathatósan képes támogatni a sokoldalú ismeretátadást.

A zseniális műnek újabb és újabb kódolt üzeneteit fejtik fel. Van aki öt vonallal egy hangsort állított fel, amelyben a szemeket és kenyereket hangjegyekként ábrázolva felcsendül a kép “zenéje”. Van, aki a végítélet napját olvassa ki belőle, és van aki tükrözéssel elővarázsol sátánt és így tovább.

Amikor elfogadtam a Húsvétvárás jegyében tartandó előadásra szóló felkérést, hamar eldöntöttem, hogy azt járom körbe, miért került az Utolsó Vacsora napjainkban újra az érdeklődés középpontjába, mi az, amit ma mondhat nekünk, amit csak a jelenkor tudatosságával érthetünk meg? Van-e a képnek mélyebb jelentése a bibliai vonatkozásokon túl és hogyan kapcsolódik mindennapi életünkhöz?

Jézus a szeretet nevében lépett fel, a feltétel nélküli szeretetre és elfogadásra mutatott példát életével és halálával. A négy elem (tűz, levegő föld és víz) közül a víz a lélek energiája. Ez az érzelmek és ösztönök ereje és dinamikája.
Nemcsak a festmény, de Leonardo sem mindennapi jelenség. Ő a humanista ideál megtestesítője. Sokoldalúan képzett, igazi polihisztor, HOMO UNIVERSALIS, aki törekedett a természet, az emberi test megismerésére, pontos mechanikai tervezésre, a művészetben pedig az egyéniség kifejezésére. Művész, tudós, feltaláló, filozófus. Magával ragadó, példát állító, emberfeletti egyéniség ….minden korban. Ám az is elgondolkoztató, hogy mennyi körülmény, esemény, kortárs együttes hatása – szinergiája – sokszorozódik és érvényesül egy ilyen páratlan alkotásban.

Ám az is tény, hogy Leonardo a kimagasló tehetsége mellé mennyi matematikai alapossággal, minden részletre kiterjedő precizitást társított, semmit sem bízva a véletlenre. Több mint három évig festette az Utolsó vacsorát. Minden kézmozdulatot, minden fejbiccentést, minden szemvillanást átgondolt, sőt matematikai pontossággal kiszámított, hogy minden tökéletesen illeszkedjen, idomuljon egymáshoz, minden egyensúlyban legyen, a tizenhárom alak egységes egészet alkosson. Ehhez azonban időre volt szüksége, amit a szokásos freskótechnika nem biztosított számára. Ezért kidolgozott egy páratlan festési eljárást. A saját maga által feltalált olajtemperával festette a képet, miután egy különleges alapozóréteggel bevonva a teljes falfelületet biztosította, hogy a fal évek múlva is magába szívja a festéket.
Sajnos a zseniális festési technika mégsem bizonyult tartósnak, amiről Goethe így ír: „Bizony szomorú, hogy ez az óvatos művész, aki nem győzte eléggé megválogatni a festékeit, tisztítania a firniszét, éppen a festmény helyét, ami a legfontosabb, a döntő körülmény, nem nézte meg figyelmesen.”

A remekművek sorába emeli az Utolsó vacsorát a jelenet kiválasztása is. Jézus jeruzsálemi Utolsó Vacsorájának ismert leírásaiban a keresztény liturgiákat létrehozó alapmondat: “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Amit cselekedni kellett: a vacsora egyes elemei, a kenyér-törés, a kenyér és a bor kiosztása, hálaadó ima. Az Utolsó vacsora témájának korábbi értelmezései túlnyomó részben ezt a jelentet hangsúlyozták, Júdás a tanítványoktól elkülönülve, Jánost Jézus keblén pihenve ábrázolták.

Leonardo festménye azonban ehelyett azt a drámai pillanatot ábrázolja, amikor Krisztus a tanítványai felé fordul, és közli velük, hogy az egyikük elárulja őt. „Bizony mondom néktek, egyiktek elárul.” A tanítványok megdöbbenve hallgatják Krisztus vádjait. A 13 ember közé befészkeli magát a gyanú és a bizalmatlanság. Melyikünk? Tizenegy ember gondolata másik tizenegyről – az annyi mint 121. Százhuszonegy pszichológiai történet! Ezt a drámát, amit a tizenkét apostol Jézus bejelentése nyomán átél Leonardo az alakok elrendezésével és mozgásukkal fejezi ki. A jelenet értelmét nyilvánvalóvá teszik az arckifejezések és a mozdulatok, amelyeknek Leonardo páratlan mestere: „Az embernek éppen olyan sokféle mozdulata van, amilyen sokféleképpen hullámzik a lelke. Mert minden új lelkiállapot több-kevesebb mozdulatot vált ki.” Júdást pszichológiai eszközökkel különíti el – nem az asztal túloldalára helyezi el, a korábban szokásos módon, hanem úgy ábrázolja, amint a bűnös tanítványt megbénítja a rémület, s képtelen részt venni a többiek beszélgetésében.

Egyedülálló a centrális perspektíva alkalmazása a festményen. A kép központi tengelye egybeesik a néző látósugarával. A centrális perspektíva a valóságábrázolás szinte mértani szerkesztéssel megvalósított eszköze, amely a reneszánsz individuumot szolgálja.
A kép helyszíne egy tágas, emeleti étkezőhelyiség. A kezek, a szemek vonalai – hogy ráirányítsák a figyelmet a középen ülő Jézusra. A perspektíva enyészpontja a főalakban fut össze. Minden forma, minden mozdulat egy dologra összpontosul, Leonardo egységbe foglalt két dinamikus tömeget oly módon, hogy az egyensúly egyetlen ponton nyugszik.
Az enyészpont egyszersmind és mindenekelőtt a képen ábrázolt piramisszerű világ csúcsa.
A látszólag egyszerű elrendezés bravúros lelemény. A tizenkét apostolt két csoportba rendezte… az alakok mozdulatai révén a központi figurához is elevenen kapcsolódnak

Leonardo úgy festi meg az Utolsó vacsorát, hogy a korabeli – és egészen a XX. század végéig bezárólag a későbbi – asztrológiai tankönyveknek szabályszerű segédábrája lehetett.
Egyértelműen az állatövi jegyek fiziognómiai sajátosságai szerint jellemzi az apostolok. Középen Jézus az őszi napéjegyenlőséget szimbolizálja. Ö a Világ Világossága, az Igazság Napja. Értelmezése: Eljött a Nap után a Hold uralma, a sötétség a Földön kezdetét veszi,
a Nap képviselője (Jézus) átadja a hatalmat a Holdnak, azaz meghal. Tőle jobbra és balra hármas csoportokban helyezkednek el a tanítványok és az ő tulajdonságai bomlanak le, aszerint, hogy az adott időszakban a fény az árnyékkal milyen arányban van, péterséggé, jakabsággá, jánossággá, és így tovább.

Anyamesék

A mesék világa igen gazdag anyamesékben. Az anyává válni és anyának lenni nem könnyű, sok áldozattal és lemondással jár, amiért többnyire elmarad a hála vagy a köszönet. Sokszor méltatlankodunk ezen, nem gondolva arra, hogy ahogy a folyó sem folyik visszafelé, gyermekeink mindazt, amit tőlünk kaptak nem nekünk adják vissza, hanem saját gyermekeiknek adják tovább. A jót is és a rosszat is. Mert ez az élet rendje, az adok-kapok családon belül érvényes törvénye. Aki többet akar tudni az anyák-banyák szerepéről a tündérmesékben, olvassa el Bárdos József tanulmányát a témában!
EPA03300_konyv_es_neveles_2012_4_075-085