A számviteli előadássorozatom nyitó előadásának azt a címet adtam, hogy “Szenvedélyesen szeresd a számvitelt!”

Én az egyetemi éveim alatt szenvedélyesen gyűlöltem a számvitelt. Ez nálam elég ritkaságnak számított, mert általában minden új tantárgyat lelkes izgalommal fogadtam. Na ezt nem! Gimnáziumi érettségivel eleve hátrányosan indultunk azokkal szemben, akik közgazdasági technikumból kerültek az egyetemre és ők ott a számvitelt már legalább két félévben tanulták. Csak kapkodtam a fejemet a sok új fogalomra, különösen szitokszónak tartozott ezek között a tartozik és a követel, mivel fel nem foghattam, hogyan lehet, hogy ezek egyszer növekedést máskor csökkenést jelentenek és főképp azt nem, hogy mikor melyiket.

A sikertelen teljesítéseket az akkori egyetemi szabályok nem nagyon tolerálták, igen kemény feltételeket szabtak ahhoz, ki folytathatja egyetemi tanulmányait. Új félévet nem lehetett addig megkezdeni, míg minden felvett tárgy teljesítése meg nem történt. Egy félévben nem lehetett három tárgyból megbukni, mert már röpült is ki az ember. Az egyetemi évek alatt nem lehetett tíz ismétlő vizsgát begyűjteni, mert a 10. automatikusan a kirúgást hozta magával. A számvitel szigorlat a negyedik év második félévére esett. Ezt követően már csak egy félév volt a szakdolgozat készítésre, aki idáig eljutott, gyakorlatilag már zsebében érezhette a diplomát.

Az első félévet még csak átvészeltem valahogy, négyest kaptam. A második félévben a tanév kezdetén megszületett a kislányom, a félév során minden tárgyból óraközi jegyzetek alapján készültem, egyedül a számvitel gyakorlat volt az, amire két szoptatás között is bejártam, és kétségbeesetten igyekeztem lépést tartani. Nem sikerült, rendesen elvágtak a vizsgán elsőre. Aztán megbuktam a szigorlaton is, csak másodszori próbálkozásra vettem ott is az akadályt. De nem mindenkinek sikerült. Volt egy gimnáziumi diáktársam, akivel egy évfolyamra jártunk, és neki a második szigorlati próbálkozás sem sikerült, viszont ezzel összegyűlt neki a 10.

A tárgy tehát egyáltalán nem könnyű, de én vagyok az élő példa arra, hogy mégis sikerülhet megtanulni. Sőt! Én aztán igazán tudom, hogy mi okoz benne nehézséget, tehát van esély arra, hogy segíteni tudok benne, hiszen el tudom úgy magyarázni, ahogy annak idején én is azonnal megértettem volna.

Persze mindezek alapján, joggal kérdezhető, hogy miért is kéne szenvedélyesen szeretni a számvitelt egy egyetemi hallgatónak??! Azért, mert ez nagy esély! A számvitel a BME-n többnyire kötelező vagy kötelezően választható tárgy. A közgazdász hallgatók nem kaphatnak diplomát mindaddig, míg sikeresen nem teljesítik. Ezt a tárgyat nem lehet lecserélni, nehéz elkerülni a buktatóit, nem igen lehet a mi hozzáállásunkat sem megváltoztatni, hiszen a szakcsoport minden tagja egységesen kérlelhetetlen mindaddig, amíg meg nem tanulja a hallgatóság. Az elégtelen nálunk mindig elégtelen, sohasem kettes… Szabad ezért, alanyi jogon utálni bennünket, de az elégtelen ettől még elégtelen marad. Volt olyan hallgatónk, aki ötször rugaszkodott neki a félév teljesítésének, és az utolsó próbálkozáskor így fogadkozott: Tanárnő, én most minden előadáson és gyakorlaton, mindig itt leszek az első sorban, meg tetszik látni. És láss csodát – simán átment négyessel. Hatodszorra.

Egyszóval. A tárgyat, a teljesítési követelményeket nem nagyon lehet megváltoztatni. Megváltoztatható viszont a tárgyhoz való viszonyulás, hozzáállás – ezért mondom: SZERESD SZENVEDÉLYESEN!!! Szeresd a tárgyat, szeresd az oktatóit, szeresd az órákat, előadásokat és gyakorlatokat, szeresd a tankönyvet és a példatárakat. Az örömteli várakozás elfogadóvá, sőt befogadóvá tesz – és ez elég is a számviteli ismeretek egyre mélyebb megértéséhez. Amit viszont mélyen értünk, abban kompetenssé válunk. A számviteli kompetencia pedig még mindig az egyik legversenyképesebb az üzleti tudományok kompetenciái között. Sok, az életben ma már igen sikeres hallgatónk tanúsíthatja, hogy érdemes vállalni ezt a kihívást.

Dr. Laáb Ágnes

Hozzászólás írása