Harmatos kritika

A pedagógusok munkájáról évente egyszer megemlékeznek, és ez rendben is van így.
Minden ember lelkében él – remélhetőleg – legalább egy tanítója, akitől valamikor nagyon komoly segítséget, személetmódot, hozzáállást kapott. Én az első diplomamunkámmal való konzultálásokat nem fogom elfelejteni, amíg élek. Akkor még nyoma sem volt asztali számítógépeknek, így az általam agyonjavítgatott, olvashatatlan jegyzetekből édesapám aprólékos, gondos munkával készítette el a gépelt kéziratot, amit aztán nagy büszkén elvittem Juditnak, a konzulensemnek. Ő eredetileg vegyészmérnők volt és két éve kezdett el értékelemzést tanítani a Közgazdasági Egyetemen. Hárman voltunk, akik ezt a témát választottuk és nála írtuk a diplomamunkánkat. Kézbe vette, figyelmesen beleolvasgatott, időnként lelkesen ilyeneket mondott: “Hát ez nagyon jó! Zseniális! Hűha! Fantasztikus!” Majd nagy szeretettel rám nézett meleg barna tekintetével, kezébe vett egy ollót és megkérdezte: “Megengeded, hogy egy kicsit változtassak a szerkezetén?” Beleegyezően bólintottam, fogalmam sem lévén arról, mire készül. Ezután az ollóval szinte bekezdésenként szétszabdalt minden lapot, vett egy csomó üres A4-es papírt és ragasztót, majd egészen más sorrendben felragasztgatta rájuk a papírcsíkokat. Eleinte nem hittem el, hogy valóban széjjelvágja, amit édesapám fáradhatatlan kitartással legépelt nekem, aztán lassan beletörődtem, hogy ennek annyi… Az újonnan készített papírsaláta hegyet elégedetten kezembe nyomta, rám nézett rám szeretettel, és ennyit mondott: “Ági, ez tényleg nagyszerű lesz, ha újraírod!” Nem hangzott el egyetlenegy kritikai észrevétel, csak dicséret és lelkesítés. A miszlikbe vágott dolgozatban mégis ott volt a kemény kritika, de mellette a biztatás is, hogy meg fogom tudni csinálni.
…és ez még kétszer megismétlődött, mire nyomdába vihettem a dolgozatot…

Ez jutott eszembe az alábbi kis történetet olvasva:
“A Mester nagyon tudott kritizálni, ha így gondolta, hogy helyénvaló a bírálat.
Ugyanakkor dorgálásai miatt – általános csodálkozásra senki sem neheztelt meg rá. Amikor egyszer efelől kérdezték, így válaszolt:
– Minden azon múlik, hogy hogyan csináljuk. Az emberek olyanok, mint a virágok: a lágyan hulló harmatra nyitottak és befogadják, de a szakadó esőtől bezárulnak.”
Melo: Abszurd egypercesek
Köszönöm, Judit, éljenek az igazi pedagógusok!
https://agistrastudio.webnode.hu/

Vélemény, hozzászólás?