Adás-kapás próféciái

Kahlil Gibran Kahlil Gibran “A próféta” című könyvének minél jobb magyarítására több műfordító is vállalkozott. Az adás-kapás rendje témáköréhez ezek közül Draskóczy Magdolna fordítását választottam:

„Akkor így szólt egy gazdag ember. Beszélj nekünk az adásról! Ő pedig így felelt:

Adtok, de keveset, ha vagyonotokból adtok. Ha önmagatokból adtok, akkor adtok igazán.
Hiszen mi a vagyonotok, csak olyan dolgok, amelyeket tartogattok és őriztek, mert attól féltek, hogy holnap szükségetek lesz rá.
De vajon mit hozhat a holnap a túl óvatos kutyának, amely elássa a csontot a jeltelen homokba, miközben a zarándokokat követi a szent városba?
Vajon az ínségtől való félelem nem maga is ínség-e,
És a szomjúságtól való rettegés – miközben kútjaitok tele vannak- nem csillapíthatatlan szomjúság-e? Vannak, akik keveset adnak a sokból, amijük van, és az elismerést adják, és rejtett vágyuk megrontja ajándékukat.
Vannak azonban, akik kevéssel bírnak, és mindent odaadnak,
Ezek azok, akik hisznek az életben, és az élet gazdagságában, és akiknek az erszénye soha nem üres. Vannak, akik örömmel adnak, és ez az őröm a jutalmuk.
Vannak, akik fájdalommal adnak, és ez a fájdalom a keresztségük.
Vannak, akik adnak, és az adásban nem ismernek fájdalmat, nem keresnek örömet, és nem törődnek az erénnyel sem;
Ők úgy adnak, ahogyan a völgyben a mirtusz ontja illatát a légbe. Az ilyenek kezén át Isten szól, és szemükből ő mosolyog a világba.

Jó adni, ha kérnek, de jobb kérés nélkül, megértve adni;
Az adakozó kezű számára nagyobb öröm megtalálni azt, aki elfogad, mint adni. Van valamitek, amit nem adnátok oda?
Mindent, amitek van, oda fogtok adni egy napon.
Adjatok hát most, hogy az adás ideje a tiétek legyen, és ne örököseiteké. Gyakran mondjátok: “Adnék, de csak az arra érdemesnek.” Kertetekben a fák nem mondják ezt, sem nyájatok a legelőn.
Adnak, hogy élhessenek, mert a nem-adás elpusztít.
Biztos, hogy aki érdemes arra, hogy éljen, érdemes minden egyébre is tőletek.
Az, aki érdemes volt arra, hogy igyék az élet tengeréből, érdemes arra, hogy megtölthesse poharát a ti kis patakotokból.

Mi lehet nagyobb érdem, mint az elfogadás bátorsága, bizalma, sőt jótékonysága?
Kik vagytok ti, hogy az emberek megszaggassák keblüket, és felfedjék büszkeségüket, hogy meztelenül láthassátok értéküket, és büszkeségüket szégyentelenül?
Gondoljatok először arra, hogy ti magatok érdemesek legyetek az adásra, arra, hogy az adás eszközei legyetek.
Mert valójában az élet az, amely ad az életnek- míg ti, akik magatokat adónak tartjátok, csak tanúk vagytok.
pedig, akik elfogadtok – és mindnyájan elfogadunk – ne vegyétek magatokra a hála súlyát, mert megterhelitek magatokat is, és azt is, aki ad.
Emelkedjetek inkább az ajándékozóval együtt az ő adományán, mint szárnyakon;
Hiszen ha túlságosan törődtök avval, hogy mivel tartoztok, az azt jelenti, hogy kételkedtek annak nagylelkűségében, akinek anyja a bőkezű föld, és atyja Isten.”

Vélemény, hozzászólás?