Miért csak egy márványlap jelzi VIII. Henrik sírhelyét?

Tegnap találkozóra gyűltünk össze egykori munkahelyem kollégáival, volt főnököm kertjében. A beszélgetés kapcsán felemlegettünk egy londoni tanulmányutat, ahol hárman voltunk Anna, Gyuri és én az Intézetből. Ekkor történt, hogy Anna barátnőm keresztülgyalogolt VIII. Henrik sírján. Gyuri – aki már többször járt Windsor várban és tudta, hogy a Szent György-kápolnában merre van Henrik feketemárvány sírlapja a templom kövezetében – oldalba bökött és méltatlankodva megjegyezte: – Ne már, figyeld csak, most tipor át Anna VIII. Henriken!
Jobban szemügyre vettem a fekete márványlapot, amely egy kisebb tömegsírt takart. A felirat tanúsága szerint VIII. Henriken kívül még a sírban nyugszik Jane Seymour, egyetlen fiúgyermekének édesanyja, valamint az 1649-ben lefejezett I. Károly és egy csecsemő hercegnő.

Pár napi londoni tartózkodás után már megszokott dolog volt számunkra, hogy a templomokban a lábunk alatt királyok, püspökök, más hírességek sírhelyei vannak, és lassan teljesen immunissá váltunk a befogadhatatlan mennyiségű látványosságra. Így aztán érthető és megbocsátható, hogy Anna a kijárat felé törtetve nem figyelt arra, mi van a lába alatt.

Ugyanakkor már akkor is elcsodálkoztam azon, hogy VIII. Henriknek ilyen jellegtelen síremléke maradt csak, hiszen köztudott, hogy az angol és skót uralkodókat Hódító Vilmos óta a Westminster apátságban temetik el. Példának okáért Henrik szülei, VII. Henrik és Yorki Erzsébet is itt nyugszik.

Leánya, I. Erzsébet úgyszintén. Amikor megnéztük az ő síremlékét, beleborzongtam, hogy szinte csak karnyújtásnyira van élete legfőbb ellensége, az általa lefejeztetett Stuart Mária sírjától, akivel életében személyesen soha nem találkozott. A sors különös iróniája, hogy halálukban milyen szép békességben megférnek itt egymás mellett az idők végezetéig…

A múlt-kor történelmi magazinban találtam egy cikket, ami több oldalról körbejárja, mi lehetett az oka, hogy Anglia egyik leghatalmasabb uralkodóját egy zsúfolt sírboltban találjuk, melyet csupán egy egyszerű márványtömb jelöl?

Henrik a saját temetését is jó előre megtervezte, a legapróbb részletekig. Fontos volt ez számára, mivel utódja, VI. Eduárd, aki – bár fiú volt és törvényes gyermek – még csak harmadik tagja volt a Tudor dinasztiának, ráadásul kiskorú. Fontos funkciója lett volna ezért a temetésnek, hogy látványosságával és ünnepélyességével a Tudorok legitimitását és erejét hangsúlyozza, azt sugallva, hogy a gyermek Eduárddal sem érdemes szembeszállni.

Henrik emellett azt is demonstrálni akarta, hogy egy igazi reneszánsz uralkodó volt Európa színpadán. Éppen ezért határozott elképzelése volt a sírjával kapcsolatban is, amelyet egy kb. 1400 szavas feljegyzéséből tudhatunk. Eszerint a sír legyen „(…) egy alkalmas oltár, melyet tiszteletteljesen berendeznek és felszerelnek minden dologgal, amely kellő és szükséges ahhoz, hogy ott naponta misék mondassanak el a világ végezetéig.” Sem a sírhely, sem az oltár nem épült meg Henrik rendeletének megfelelően, és misék sem voltak. Windsorban elő volt készítve egy fekete márvány szarkofág, amelyet Henrik még Wolsey bíborostól kobozott el. Henrik maga szeretett volna ebbe temetkezni: dupla sírt rendelt, mely mind méretében, mind díszítésében és ikonográfiájában nagyszerű lett volna: a király és királyné alvó képmásai mellett helyet kapott volna sok angyal, az oszlopok tetején próféták, bibliarészletek, valamint kosarakat tartó gyermekek, akik fehér és vörös rózsákat szórnak a sírokra. Csodálatos, és nagyon Henrikre valló lett volna – ha elkészül. A szarkofág azonban még több mint 250 éven át Windsorban maradt, mígnem a György-korban elszállították a londoni Szent Pál-katedrális kriptájába – itt őrzi ma Horatio Nelson admirális földi maradványait.

Tény viszont, hogy életében nem építette meg ezt a sírhelyet, talán mert nehezen tudott megbírkózni a gondolattal, hogy ő is csak egy halandó ember. Már az is felségárulásnak minősült, ha jelenlétében valaki egyáltalán szóba merte hozni a halálát. Így aztán rendkívüli bátorságra volt szükség Sir Anthony Denny, az egyik legközelebbi tanácsadója részéről, amikor felvilágosította Henriket, hogy haldoklik. Így tudta csak felvenni az utolsó kenetet a végső pillanatban.

Már ezek ismeretében is érthető, hogy temetése nem az eredeti elképzelései szerint alakult:

  • VIII. Henrik 1547. január 28-án a korai órákban hunyt el a Whitehall-palotában, 55 éves korában. Halálát néhány napig titokban tartották a királyhoz legközelebb állókon kívül mindenki elől, hogy sima legyen az átmenet a tanács uralmába, amelynek a gyermek VI. Eduárd trónra lépésével kellett következnie. Az udvar minden ceremóniája ugyanúgy folytatódott, mintha mi sem történt volna – még a király napi étkezéseihez a fogásokat is felvitték hálótermébe, trombitaszóval kísérve.
  • A gyászmenet, amely Windsorba kísérte Henrik testét, február 14-én hagyta el Londont, és a városon kívüli Syon House-ban éjszakázott. A menet négy mérföld hosszú volt – több mint ezer ember lóháton és további több százan gyalog. A koporsót, amely aranyszövettel volt letakarva, tetején a király képmásával, nyolc ló húzta egy szekéren – a menet mély benyomást tett mindenkire, aki felsorakozott az út mellett megnézni a gyászmenetet. Az eddigi fejlemények vélhetően Henrik tetszését is elnyerték volna.
  • A szertartás szintén Henrik kedve szerint zajlott. Stephen Gardiner winchesteri püspök prédikációja után Henrik koporsóját elhelyezték ideiglenesnek szánt helyére harmadik felesége és VI. Eduárd édesanyja, Jane Seymour mellé. A hivatalviselést jelképező fehér pálcákat, amelyet minden királyi hivatalnok kettétört a fején, szintén a sírba helyezték a szokásnak megfelelően.

    Noha ez a temetés ideiglenesnek tünt, hogyan lehetséges, hogy három gyermeke közül egyik sem akart apjának méltó emléket állítani?

    VI. Eduárd ugyan csupán kilenc éves volt, amikor követte apját a trónon, de életkorát meghazudtoló elszántsággal azért küzdött, hogy Angliát protestánssá tegye. Kegyetlen reformokat hajtott végre, messze túlszárnyalva apja tetteit. Csupán hat évvel királlyá koronázása után meghalt, és uralkodása nagy részét a vallási reform töltötte ki. Feltételezhetjük, hogy az apja által elrendelt sír megépítése, annak erősen katolikus díszítéseivel, nem volt sem prioritás, sem érdek az ifjú király számára.

    Eduárdot halála után két félnővére követte. Elsőként Mária, Henrik első felesége, Aragóniai Katalin lánya, majd Erzsébet, Henrik második felesége, Boleyn Anna gyermeke. Eduárddal ellentétben mindkét lány erőteljes érzelmi károsodást szenvedett apjuk bánásmódja által, és mindkettő átélte a törvénytelen gyermekké való nyilvánítás gyötrelmeit, ráadásul mindkettőjüket elszakították édesanyjától.

    A két lány közül Mária szenvedett többet. Élénken megmaradhatott benne annak a kegyetlenségnek az emléke, amelynek ő és anyja ki voltak téve apja részéről, miután kudarcba fulladt annak minden próbálkozása a törvényes válásra, hogy elvehesse Boleyn Annát. Máriát eltiltották anyjától és haláláig nem láthatta. Arra kényszerítették, hogy alátámassza, szülei házassága törvénytelen volt, és hogy anyja sosem volt királyné, valamint arra is, hogy utasítsa el a pápát és ismerje el apját Anglia egyházfőjeként. Nehéz lenne túlbecsülni a kárt, amelyet mindez tehetett a lelkivilágában. Ezek után igencsak meglepő lett volna, ha Mária sok energiát fektet apja emlékének dicsőítésébe. Ráadásul túlságosan lekötötte éppen apja és Eduárd munkásságának visszacsinálása és Anglia rekatolizációja.

    Erzsébet csupán kétéves volt, amikor anyját kivégezték, így vélhetően emléke sem volt arról, hogy egyik nap még „Erzsébet hercegnőnek”, majd másnap már „Erzsébet asszonynak” szólították. Amikor királynő lett, szívesen emlékeztette környezetét, hogy ő az apja lánya, amihez a külső hasonlóságuk nagyban hozzájárult. Az apjára való hivatkozásai emlékeztették környezetét származására, így apja a síron túlról is képes volt legitimálni uralmát. A sors fintora, hogy ezt életében nem tette meg – visszahelyezte ugyan Erzsébetet az örökösödési sorrendbe, de nem vonta vissza törvénytelenné nyilvánítását.

    Mindebből látható, hogy Henrik legkevésbé gyermekei részéről számíthatott arra, hogy felállítják a végakarata szerinti síremléket számára és maradandó szentélyt létesítenek a reá való emlékezéshez. Ezért aztán ne csodálkozzunk, ha évente több ezer ember sétál el VIII. Henrik maradványai felett anélkül, hogy felismernék, mennyire közel vannak a hírhedt uralkodóhoz.

  • Vélemény, hozzászólás?