Leonardo: Az utolsó vacsora

Utolsó vacsora

2008. március 19-én előadást tartottam “MIT ÜZEN A MA ÉLŐKNEK LEONARDO UTOLSÓ VACSORÁJA?” címmel a tardosi Vörösmárvány Művelődési Házban.
Sok év telt ez azóta, és a diasor szédületes nézettséget ért el az elmúlt 10 év alatt. Szeretném egyértelművé tenni, hogy az abban szereplő asztrológiai értelmezés nem tőlem származik, én is egy megsárgult Elixir újságban olvastam róla annak idején. Feltehetőleg a hivatkozások között szereplő Bodó László: Leonardo Utolsó vacsorájának materialista olvasata lehetett az eredeti forrás, ám ma már ez sem érhető el az interneten. Személyes hozzájárulásom a témához pusztán annyi, hogy ábrázoltam ezt az izgalmas értelmezést, hozzátettem a négy elem jelentését, és a tanítványok archetípusait párosítottam a symbolon kártya nagy arkánumának szereplőivel. Tőlem származik továbbá a kor ismert szereplőinek, helyszíneinek bemutatása. Amikor ezt a diasort készítettem még újszerű és varázslatos volt, hogy az internet milyen hathatósan képes támogatni a sokoldalú ismeretátadást.

A zseniális műnek újabb és újabb kódolt üzeneteit fejtik fel. Van aki öt vonallal egy hangsort állított fel, amelyben a szemeket és kenyereket hangjegyekként ábrázolva felcsendül a kép “zenéje”. Van, aki a végítélet napját olvassa ki belőle, és van aki tükrözéssel elővarázsol sátánt és így tovább.

Amikor elfogadtam a Húsvétvárás jegyében tartandó előadásra szóló felkérést, hamar eldöntöttem, hogy azt járom körbe, miért került az Utolsó Vacsora napjainkban újra az érdeklődés középpontjába, mi az, amit ma mondhat nekünk, amit csak a jelenkor tudatosságával érthetünk meg? Van-e a képnek mélyebb jelentése a bibliai vonatkozásokon túl és hogyan kapcsolódik mindennapi életünkhöz?

Jézus a szeretet nevében lépett fel, a feltétel nélküli szeretetre és elfogadásra mutatott példát életével és halálával. A négy elem (tűz, levegő föld és víz) közül a víz a lélek energiája. Ez az érzelmek és ösztönök ereje és dinamikája.
Nemcsak a festmény, de Leonardo sem mindennapi jelenség. Ő a humanista ideál megtestesítője. Sokoldalúan képzett, igazi polihisztor, HOMO UNIVERSALIS, aki törekedett a természet, az emberi test megismerésére, pontos mechanikai tervezésre, a művészetben pedig az egyéniség kifejezésére. Művész, tudós, feltaláló, filozófus. Magával ragadó, példát állító, emberfeletti egyéniség ….minden korban. Ám az is elgondolkoztató, hogy mennyi körülmény, esemény, kortárs együttes hatása – szinergiája – sokszorozódik és érvényesül egy ilyen páratlan alkotásban.

Ám az is tény, hogy Leonardo a kimagasló tehetsége mellé mennyi matematikai alapossággal, minden részletre kiterjedő precizitást társított, semmit sem bízva a véletlenre. Több mint három évig festette az Utolsó vacsorát. Minden kézmozdulatot, minden fejbiccentést, minden szemvillanást átgondolt, sőt matematikai pontossággal kiszámított, hogy minden tökéletesen illeszkedjen, idomuljon egymáshoz, minden egyensúlyban legyen, a tizenhárom alak egységes egészet alkosson. Ehhez azonban időre volt szüksége, amit a szokásos freskótechnika nem biztosított számára. Ezért kidolgozott egy páratlan festési eljárást. A saját maga által feltalált olajtemperával festette a képet, miután egy különleges alapozóréteggel bevonva a teljes falfelületet biztosította, hogy a fal évek múlva is magába szívja a festéket.
Sajnos a zseniális festési technika mégsem bizonyult tartósnak, amiről Goethe így ír: „Bizony szomorú, hogy ez az óvatos művész, aki nem győzte eléggé megválogatni a festékeit, tisztítania a firniszét, éppen a festmény helyét, ami a legfontosabb, a döntő körülmény, nem nézte meg figyelmesen.”

A remekművek sorába emeli az Utolsó vacsorát a jelenet kiválasztása is. Jézus jeruzsálemi Utolsó Vacsorájának ismert leírásaiban a keresztény liturgiákat létrehozó alapmondat: “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Amit cselekedni kellett: a vacsora egyes elemei, a kenyér-törés, a kenyér és a bor kiosztása, hálaadó ima. Az Utolsó vacsora témájának korábbi értelmezései túlnyomó részben ezt a jelentet hangsúlyozták, Júdás a tanítványoktól elkülönülve, Jánost Jézus keblén pihenve ábrázolták.

Leonardo festménye azonban ehelyett azt a drámai pillanatot ábrázolja, amikor Krisztus a tanítványai felé fordul, és közli velük, hogy az egyikük elárulja őt. „Bizony mondom néktek, egyiktek elárul.” A tanítványok megdöbbenve hallgatják Krisztus vádjait. A 13 ember közé befészkeli magát a gyanú és a bizalmatlanság. Melyikünk? Tizenegy ember gondolata másik tizenegyről – az annyi mint 121. Százhuszonegy pszichológiai történet! Ezt a drámát, amit a tizenkét apostol Jézus bejelentése nyomán átél Leonardo az alakok elrendezésével és mozgásukkal fejezi ki. A jelenet értelmét nyilvánvalóvá teszik az arckifejezések és a mozdulatok, amelyeknek Leonardo páratlan mestere: „Az embernek éppen olyan sokféle mozdulata van, amilyen sokféleképpen hullámzik a lelke. Mert minden új lelkiállapot több-kevesebb mozdulatot vált ki.” Júdást pszichológiai eszközökkel különíti el – nem az asztal túloldalára helyezi el, a korábban szokásos módon, hanem úgy ábrázolja, amint a bűnös tanítványt megbénítja a rémület, s képtelen részt venni a többiek beszélgetésében.

Egyedülálló a centrális perspektíva alkalmazása a festményen. A kép központi tengelye egybeesik a néző látósugarával. A centrális perspektíva a valóságábrázolás szinte mértani szerkesztéssel megvalósított eszköze, amely a reneszánsz individuumot szolgálja.
A kép helyszíne egy tágas, emeleti étkezőhelyiség. A kezek, a szemek vonalai – hogy ráirányítsák a figyelmet a középen ülő Jézusra. A perspektíva enyészpontja a főalakban fut össze. Minden forma, minden mozdulat egy dologra összpontosul, Leonardo egységbe foglalt két dinamikus tömeget oly módon, hogy az egyensúly egyetlen ponton nyugszik.
Az enyészpont egyszersmind és mindenekelőtt a képen ábrázolt piramisszerű világ csúcsa.
A látszólag egyszerű elrendezés bravúros lelemény. A tizenkét apostolt két csoportba rendezte… az alakok mozdulatai révén a központi figurához is elevenen kapcsolódnak

Leonardo úgy festi meg az Utolsó vacsorát, hogy a korabeli – és egészen a XX. század végéig bezárólag a későbbi – asztrológiai tankönyveknek szabályszerű segédábrája lehetett.
Egyértelműen az állatövi jegyek fiziognómiai sajátosságai szerint jellemzi az apostolok. Középen Jézus az őszi napéjegyenlőséget szimbolizálja. Ö a Világ Világossága, az Igazság Napja. Értelmezése: Eljött a Nap után a Hold uralma, a sötétség a Földön kezdetét veszi,
a Nap képviselője (Jézus) átadja a hatalmat a Holdnak, azaz meghal. Tőle jobbra és balra hármas csoportokban helyezkednek el a tanítványok és az ő tulajdonságai bomlanak le, aszerint, hogy az adott időszakban a fény az árnyékkal milyen arányban van, péterséggé, jakabsággá, jánossággá, és így tovább.

Puskin Hófehérkéje

Most sajnálom csak igazán, hogy a kötelező orosz nyelvtanulás nyolc esztendőjében kihagytuk Puskin meséinek megismerését. Puskin ugyanolyan bátor kézzel és különös érzékkel mentette át az orosz népmese kincset a szóbeliségből az írott mesék világába, ahogy azt megtették a Grimm testvérek német nyelvterületen vagy Benedek Elek nálunk.
Meséi kitűnő fordításban hozzáférhetők a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából.
Hófehérke története megtalálható számos népmesében. A nálunk törpékként megismert segítők másutt testvérek, vadászok, rablók, harcosok, hercegek, királyok, sőt olykor hónapok is lehetnek, számuk is változó, van, ahol csak ketten vannak de előfordul a hét helyett a tíz és a tizenkettő is.
Puskin a “Mese a halott cárkisasszonyról és a hét vitézről” (oroszul: Сказка о мёртвой царевне и о семи богатырях) című verses tündérmeséjét 1833-ban írta. Ez a történet Hófehérke szláv változata, ahol a hét törpe helyett hét vitéz szerepel.
A mese rádiójátékként is meghallgató Áprily Lajos fordításában, Papp János tolmácsolásában:





Igazi csemegét jelentenek az orosz diafilm és rajzfilm változatok, amelyeket azonban nyelvismeret híján nehéz élvezhetővé tenni. Ezen igyekeztem segíteni, és az egyik diafilmet elkészítettem power point bemutatóként magyar feliratokkal.
Vetítési üzemmódba kapcsolva választhatod, hogy Te meséled a feliratok alapján vagy olyan ütemben kattintgatsz a diákra, ahogy Papp János meséli a a szöveget a diasor alatt. Fülbemászó versszakait a gyerekek nagyon élvezik és előbb-utóbb magabiztosan tudják akár kívülről is.
Mese a halott cárkisasszonyról és a hét vitézről
Ha már a történet ismerősen cseng, megpróbálkozhatsz egy másik, csodálatos rajzfilmmel is, ekkor már nem zavaró az orosz szöveg.

Сказка о мертвой царевне и семи богатырях

Árpádkori királygyilkosságok

“Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Palotás János a budai József Attila Gimnázium nyugalmazott igazgatója 2oo8. december 7-én, életének 77. évében, méltósággal viselt hosszú betegség után csendesen elhunyt.”

Előszőr Édesapám november 21-én, aztán egyik legnagyobb tanítómesterem, december 7-én.. Sok ez így egyszerre, nagyon sok!

Ez az előadásanyag 2008 június – augusztus között készült. Szinte az egész nyári akotószabadságomat ezzel töltöttem. Pedig sok mást kellett volna csinálnom, de napról napra valami húzott a témához, a történelemhez, ami oly meghatározó része érdeklődésemnek. Most – így utólag – már értem miért.

A diasor végén gyertya lobog valamennyi királyunk emlékéért és magát az előadás halottak napjához közeli időpontban mutattam be. Apukám az előadás előtt elejétől végig megnézte, meghallgatta és minden gondolatomat helybenhagyta. Csak remélni merem, hogy Palotás tanár Úr is így tenne… A gyertya mostantól sajnos már értük is lobog ezentúl minden előadásomon.

In memoriam Dr. Palotás János (1931-2008)

Sokat gondolkodom mostanában azon, hogy az egyéni sorsfeladaton túl, amit az embernek élete során jól-rosszul meg kell oldania van-e karmatikus sorsfeladata amiatt, hogy magyarnak született? Ady igen súlyosan fogalmaz erről:

„Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népnek langy szívű sihederje,
Verje csak, verje, verje.
Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem
Én magyarnak születtem.
Szent galambja, nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.
Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.”
(Ady Endre: Nekünk Mohács kell)

A magyar nép “balsorsáról” zeng himnuszunk, amelyben nap mint nap felhangzik a fohász, hogy jöjjön már valami jobb, hiszen “megbűnhődte már e nép a múltat s jővendőt”. De vajon biztos, hogy már megbűnhödte? Vagy olyan bűn terhel bennünket, amelyet évszázadokon keresztül nemzedékről nemzedékre viselnünk kellett és kell, hiába fojtjuk le nemzeti kollektív tudatalattink legmélyére?! Igen, azt hiszem ilyen bűn a felszentelt királyok meggyilkolása, ifjú, ártatlan életek kioltása hatalomvágyból, pénzsóvárságból, irígységből, különösen ha apánk, testvérünk, gyermekünk az áldozat. Ugyancsak nehezen feloldozható bűn a tőrbecsalás, az árulás, az erők szándékos szérforgácsolása, a széthúzás, amikor összefogásra lenne szükség az ország és a nemzet védelme, boldogulása érdekében. Mérhetetlen bűn megtagadni a holtaktól a végtisztesség megadását, bűn feldúlni a temetőhelyeket, kifosztani sírokat, megzavarni a holtak nyugalmát. És az is bűn, ha mindebbe beletörődünk, elfogadjuk, hogy ezen nem lehet és nem is tudunk változtatni.

Nyár elején e témában néhány igen elgondolkozató tanulmányra bukkantam az interneten. Ezekből készítetem egy zenés-képes ábrás anyagot, mert azt remélem, hogy ebben a formában talán többen ráakadnak és hozzám hasonlóan elgondolkodnak azon, hogy elég-e csak siránkozni balsorsunkon vagy a sorsfordításhoz van-e egyéni és közös felelősségünk, lehetőségünk – kinek-kinek a saját erejéhez mérten?!

Kinek a figyelmébe ajánlom ezt az anyagot? Mindenkinek, aki a magyar történelmet kedveli, de különösen a pedagógusoknak és a diákoknak. Hiszem, hogy a fevetett összefüggések megismerése új megközelítést adhat történelmi múltunk jobb megértéséhez.

Őseink vére

Őseink vére – előadás 1. rész 2008-11-05

Őseink vére – előadás 2. rész 2008-11-05

Egy csepp emberség

egy csepp emberke

A Kormorán együttes szép zenéjéhez hozzáálmodtam Josephine Wall csodaszép zoodiákus képeit. Az eredményt itt láthatod:

Egy csepp emberség

“Ahol egy kisleány fut át a szivárvány alatt.
Ahol az ifjak alkonyatkor szerelmet vallanak.
Ahol az erdőben két öreg tölgy egymásnak bólogat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a szobrászvéső márványon magától szalad.
Ahol felhők fölött a repülők egymásnak kacsintanak.
Ahol a konyhában a kisgyereké a legjobb falat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a Királyok mindig igazat mondanak.
Ahol gazdagok szegénynek kenyeret osztanak.
Ahol az utolsó ölelésben őszinte a vigasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol megszűnik a világon a gyűlölet, s harag.
Ahol egy akkord nyomán a falak végleg leomlanak.
Ahol reggel a Rádiótól jókedvű lesz a nap.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol érezni, a kimondott szó nem röpke pillanat.
Ahol az élet érték, s mögötte ezernyi áldozat.
Ahol az orvos, a fizikus, a tanár szava, nem csupán panasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a publikum, s a színész együtt várja a tavaszt.
Ahol a költő tudja, a kő marad, s a víz szalad.
Ahol utolsó esélyünk a kimondott gondolat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a kereskedő ajándékként könyveket ad.
Ahol van még marék föld – s lesz, ki majd arat.
Ahol nyelved, neved értik, ahol lehetsz önmagad.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a szeretet hídja hozzád vezet, soha le nem szakad.
Ahol szavak szállnak az Égbe. Ahol a lélek szabad.
Ahol mécsesek égnek a szellemért, ahol őszinték a szavak.
Ott lesz a mi temetőnk, hol egy csepp emberség marad.”